U20-as vb: Korcsmár és Debreceni edzett, valószínűleg játszhatnak holnap

Vágólapra másolva!
2009.10.08. 19:42
Címkék
A pénteki Olaszország elleni, 20 órakor kezdődő világbajnoki előtt csütörtök este tartotta meg utolsó edzését Egervári Sándor. Bár Présinger Ádám és Simon Ádám két sárga lapja miatt nem léphet pályára Szuezben, de Debreceni András és Korcsmár Zsolt játékára van remény.

A csütörtöki nap nagy része regenerálódással telt, a játékosok a szálloda területén található medencében végeztek könnyed gyakorlatokat. Az olaszok játékának elemzése, és az ebéd után Bazsánt József csapatmenedzser részt vett a FIFA megbeszélésén, amelyen kiderült, a holnapi mérkőzés némi ünnepléssel indul, hiszen pénteken tartja a FIFA újabb Fair Play napját.

Ezt követően a válogatott negyven perc alatt jutott el a pénteki találkozó helyszínére, ahol a szakmai stáb ráhangoló edzést tartott a játékosoknak. A szuezi stadion már igazi világbajnoki aréna, 43 000 néző befogadására alkalmas, s a hírek szerint legalább 20 000 néző biztosan lesz az olasz-magyar összecsapáson.

A mintegy másfélórás edzésen részt vett a keret két sérüléssel bajlódó labdarúgója, Debreceni András és Korcsmár Zsolt is, s amint dr. Szilágyi György csapatorvos az mlsz.hu-nak elmondta, az elvégzett gyakorlatok után egyikük sem panaszkodott fájdalmakra, tehát nagy valószínűséggel mindketten pályára léphetnek péntek este.

A csapatkapitány, Koman Vladimir véleménye szerint komoly esélyünk van a továbbjutásra az olaszok ellen.

„Ez az olasz csapat egy remek gárda, amelyben mindenki tudja a dolgát, de nincs náluk sok olyan játékos, aki klasszismegmozdulásokra képes. Ha hozzuk, amire képesek vagyunk, és egy kis pluszt is hozzá tudunk tenni, mindenképpen képesek lehetünk a győzelemre" -jelentette ki a középpályás.

Legfrissebb hírek

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
11 perce

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
17 perce

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
44 perce

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
1 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
1 órája

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik