„Szerezzünk érmet, az örök emlék lehet!”

Vágólapra másolva!
2009.10.15. 12:46
Címkék
A magyar U20-as labdarúgó-válogatott tagjai elkeseredettek az elveszített világbajnoki elődöntőt követően. Simon András és Koman Vladimir is nehezen emészti meg a kudarcot, ám már mindketten előre tekintenek: egyetértenek abban, hogy egy esetleges bronzérem büszkeséget és örök élményt jelentene mindenkinek.

 

A magyar csapat mindent megtesz majd, hogy győzelemmel zárja a tornát (Fotó: Reuters)
A magyar csapat mindent megtesz majd, hogy győzelemmel zárja a tornát (Fotó: Reuters)

Elképesztő cseleket mutatott be a két gólpasszt adó magyar csatár, Simon András Ghána ellen, akit a spanyol Córdobának adott kölcsön klubja, az FC Liverpool. A futballista elmondta: hívták Spanyolországból, igazán azonban nem tudták megvigasztalni.

„Hívtak a spanyolok, hogy megvigasztaljanak, de nem jártak sikerrel. Jólesett, hogy biztattak, dicsértek, és mondták, visszavárnak, csak a világbajnoki döntőt ők sem adhatják vissza nekünk. Tudtam, hogy korábban nem teljesítettem úgy, ahogyan szerettem volna, és arra készültem, megmutatom, hogy mit érek. Talán sikerült valamennyire" – mondta Simon András.

A játékos elkeseredettsége érthető, abban azonban mindenki egyet ért, hogy a hátralévő mérkőzés nagyon fontos: egy esetleges világbajnoki érem örök élményt nyújthatna a fiatal futballistának és a magyar szurkolóknak egyaránt.

„Este a vacsoránál arról beszéltünk, hogy muszáj túllépni ezen, és szerezzünk érmet, az örök emlék lehet, ne veszítsük el azt azért, mert tépelődünk az elrontott elődöntőn. Szerdán volt némi kikapcsolódás a medencében, aztán délután kocogtunk egy kicsit, csütörtökön pedig már kizárólag a bronzmérkőzéssel foglalkozunk" – tette hozzá a futballista.

Az elődöntőben eltiltás miatt nem szereplő Koman Vladimir szintén nagyon elszánt. Csapatkapitányunkban ég a bizonyítási vágy.

„Nagyon nehéz volt a lelátóról nézni, hogy a csapat elveszítette a legutóbbi mérkőzést. Holnap azonban már játszhatok. Rendkívül motivált vagyok abban, hogy tekintélyt parancsoló győzelemre vezessem a csapattársaimat, ami bebizonyítja, hogy a mi válogatottunk a világ egyik legjobbja" – tekintett előre Koman.

HAZAKÜLDTÉK A CSAPAT GYÚRÓJÁT
 A Ghána–Magyarország vb-elődöntő szünetében szokatlan közjáték zavarta meg a magyar öltözőt. A doppingvizsgálat során a magyar csapatot eddig Venczel József masszőr képviselte, ezúttal is ebben az ügyben volt dolga, ezért késve érkezett az öltözőbe – amikor Egervári Sándor már javában tartotta az eligazítást. Az edző megkérte a gyúrót, hagyja el a helyiséget. Venczel József erre eleinte nem volt hajlandó, kisebb szóváltás alakult ki, aminek következtében a csapat vezetősége azt kérte Dunai Antal delegációvezetőtől, hogy Venczel József már szerdán utazzon haza.
„Nem kívánok sokat foglalkozni ezzel az üggyel – mondta szerdán Egervári Sándor. – Venczel József nem végezte el a rá bízott feladatot, és az egész vébé alatt olyan viselkedési problémái voltak, hogy úgy éreztük, nincs helye a stábban. Ritkán vagyok vehemens, de a szünetben éppen az voltam. Emelt hangon azt mondtam a srácoknak, hogy felépítettek valamit, egy ország szerette meg őket, ne tegyék tönkre. Ekkor toppant be a gyúró, akit udvariasan megkértem, most ne zavarjon meg. Korábban tisztáztuk: nem baj, ha valaki elkésik, de akkor maradjon kint, ne szakítsa félbe, ami bent zajlik."
„Minden játékos szerette, ha én masszírozom, még Bordás György főtitkárt is legyúrtam, ha kérte, nem tudom, mi baja van velem a stábnak – mondta Venczel József. – Éjjel-nappal dolgoztam, igyekeztem a lehető legjobb tudásom szerint végezni a munkámat."

 

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
25 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
53 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
54 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik