Női labdarúgó-vb: könnyű selejtezőcsoportban a magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.18. 00:21
Címkék
A magyar női labdarúgó-válogatott Ukrajnával, Lengyelországgal, Romániával és Bosznia-Hercegovinával került egy világbajnoki selejtezőcsoportba.
A csapatokat erősorrend szerint előzetesen öt kalapba osztották, a magyarok a harmadikban kaptak helyet. A legerősebbek közül az ukrán, a második kalapból a lengyel, a negyedikből a román, az ötödikből pedig a bosnyák nemzeti együttes került a Vágó Attila szövetségi edző által irányított gárdával azonos kvintettbe.A hazai szövetség tájékoztatása szerint a nyoni sorsolás szerencsésnek mondható, a legjobbak közé sorolt csapatok közül egyedül az ukrán együttes nem vett még részt korábban vb-n, továbbá a lengyelnél is volt erősebb alakulat a második kalapból.A kvalifikációs sorozatra 2009 szeptembere és 2010 augusztusa között kerül sor. A nyolc csoport győztese rájátszásban mérkőzik meg egymással, a négy továbbjutó lesz résztvevője a 2011-es németországi vb-nek, amely egyben olimpiai kvalifikációs torna is.
Legfrissebb hírek

„Az elejétől a végéig fantasztikus utazás volt” – Keszthelyi Rita a világbajnokságról

Vizes vb 2025
5 perce

Az AS Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
5 perce

Ülőröplabda Eb: vereséggel kezdtek a nők, fordítottak és nyertek a férfiak

Röplabda
38 perce

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
52 perce

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
1 órája

Videó: csapattársai interjúztak a férfi kosárválogatott újoncával

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik