Lelkiismeret

Vágólapra másolva!
2004.09.06. 22:06
Címkék
Ez az, ami az utóbbi időben egyre ismeretlenebb fogalommá kezd válni. Annál népszerűbb viszont a képmutatás, az álnokság, az álszentség. A mai világban nem divatos, aki lelkiismeretes. Az ilyen ember mögött összesúgnak a kollégái, akár még a barátai is kinevetik. Törtetni kell, nagyképűsködni, összevissza kavarni. Nyilatkozni, majd módosítani, hogy nem egészen azt gondoltam; hülyének nézni a másikat, gátlástalanul viselkedni. A politikában nem újdonság e magatartás, sajnos ma már a sportban is egyre gyakoribb. Athén kapcsán sokkal többet beszélünk a sokak által áldozatoknak feltüntetett, a magyarság elleni hadjárat szenvedő alanyainak kinevezett doppingolással megvádoltakról és a "csak" az eljárási rendet megsértőkről, mint azokról, akik valóban felhőtlen örömet szereztek. E mai lelketlen világban, ugye, ez a természetes. Jó lenne bízni: a csendes, a hallgatag többség számára, nem az. A sok negatív (esetünkben pozitív) történés és az utána következő, visszatetszőnek tűnő sportvezetői, sportolói védekezési hullám elhomályosíthatta ugyan az olimpia magyar sikereit, ám a lelkiismeretesek minden bizonnyal tudják, mit hogyan kell értékelni.Kiderül az igazság? Valószínűleg soha, mert nagyon nagy tétről van szó. Hatalmas pénzről, s aki nem lelkiismeretes, az sok mindenre képes. Feljelentőlevél írására, nem tiszta felkészülésre, sunyi hallgatásra, rosszul csengő magyarázkodásra, a még esetleg dübörgő lelkiismeret könyörtelen elhallgattatására. Milyen lelkiviláguk lehet azoknak, akik kollégánkat ütötték meg Zágrábban, féltéglákat dobálva az autókra, azoknak, akik a rend őreiként, a biztonsági szolgálat tagjaiként zargatták a magyarokat. (Cselekedetükre a két évvel ezelőtti pécsi válogatott mérkőzésen, a horvát szurkolók elleni nem éppen barátságos "zsarufogadtatás" sem lehet mentség.) S bár egy futballbíró mindig meg tudja magyarázni, miért adott piros lapot, remélhetőleg az angol játékvezetőnek okozott néhány kellemetlen percet szombati fújása. (A vereséget, a rossz játékot, a gyermeteg hibákat persze nagyon nagy hiba lenne erre fogni.)Ha valaki esetleg mégis úgy gondolja, jobb lenne beszélni, tisztázni a tisztázandókat, kimondani a ma még kimondhatatlant, ám ehhez - mert meg akar felelni e mai lélektelen világ követelményeinek - nincs elég bátorsága, hívja segítségül a Bibliából Péter apostolt: "Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot." (I. levél, 3:10)
Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
4 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
28 perce

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
44 perce

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
46 perce

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
56 perce

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: kikapott a nyolcaddöntőben az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik