Íjászaink nem szereztek olimpiai kvótát az első versenyen

Vágólapra másolva!
2011.07.15. 15:34
null
Íjászatban nem vagyunk meghatározó szereplők, de kvótához még juthatunk – képünk illusztráció<br />(Fotó: Action Images)
Címkék
Sorozatunkban azt járjuk körbe, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve ott, ahol már meg lehetett szerezni ezeket, miként állnak a magyar sportolók. Első részünkben a csapatsportágak helyzetét jártuk körbe, majd az asztaliteniszre került a sor, most pedig az íjászattal folytatjuk.

Immár 1988 óta változatlan a program ebben a sportágban, azaz a férfiak és a nők számára egyéni és csapatversenyt rendeznek, s az előbbiben nemenként 64 sportoló indulhat – egy nemzetből azonban legfeljebb hárman-hárman.

A részvételi jog kivívására a napokban, Torinóban befejeződött világbajnokságon nyílt először lehetőség.

A vb-n a csapatverseny első nyolc helyezettje szerzett olimpiai kvótát a férfiaknál és a nőknél is, mindegyik nemzet a csapat indulási joga mellett az egyéni versenyre három-három londoni helyet kapott. Torinóban az egyéni versenyből további nyolc-nyolc íjász jutott kvalifikációhoz, azon nemzetek képviselői közül, amelyek nem jutottak a legjobb nyolc közé csapatban.

A magyar férfiválogatott a 47. pozícióban zárta a vb-t, s bár Csöregh Pál bejutott az egyenes kieséses szakaszba, egyéniben sem sikerült kvótát szereznie (a nőknél a mieink nem is indultak).

A MAGYAR KVÓTÁK
A MAGYAR KVÓTÁK

Azonban még mindig maradt lehetőség a kvótaszerzésre, méghozzá a jövő májusi amszterdami Európa-bajnokságon, ahol három-három talál gazdára (az idei Ázsia- és Amerika-bajnokságon ugyancsak három-három, az Óceánia- és Afrika-bajnokságról pedig két-két íjász szerez majd indulási jogot).

Végül jövő júliusban rendeznek egy utolsó kvalifikációs versenyt. Ezen további három-három együttes gazdagodik kvótával, s amennyiben olyan nemzet is kvalifikációs helyen végez, melynek valamely tagja a korábbi erőpróbákon egyéniben már londoni helyhez jutott, ezek a helyek felszabadulnak.

Ezeket majd a csapatviadalt követő egyéni versenyen osztják majd szét. Ezen minden olyan nemzet indíthat íjászt, amely addig egy kvótás helyhez sem jutott. Innen alapesetben az első négy férfi és négy női sportoló szerezhet indulási jogot, de a már említett, esetlegesen felszabaduló kvóták is itt találnak gazdára.

A házigazdát három-három hely illeti meg, míg a maradék három-három kvótáról egy háromtagú bizottság dönt.

ÍJÁSZAT
KVALIFIKÁCIÓS VERSENYEK
Világbajnokság 2011. július 2–10., Torino
Európa-bajnokság 2012. május 21-26., Amszterdam

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
3 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
5 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
6 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
6 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
6 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik