La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.15. 21:25
null
Örülhetnek CD Mirandésnél: előnybe kerültek az osztályozón (Fotó: Getty Images)
Alberto Reina harmadik percben szerzett gólja elég volt a Mirandésnek a tizenegyest is hibázó Oviedo legyőzéséhez az spanyol élvonalba kerülésért zajló osztályozón, így tovább élnek a kasztíliai kis csapat első osztályú álmai.

A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga 2) harmadik helyén végző CD Mirandés a vele azonos pontszámmal negyedik Real Oviedót fogadta a La Ligába jutásáért zajló osztályozó első mérkőzésén. A hazaiak nagyon hamar, már a 3. percben vezetést szereztek az asztúriai csapat ellen: Iker Benito passzából Alberto Reina talált be az oviedóiak kapujába. A mérkőzést a vendégek fölénye jellemezte, többet birtokolták a labdát, többször is próbálkoztak a kapura lövéssel, ám a hazaiak kétszer annyiszor találták el a kaput. A látogatók a 85. percben tizenegyeshez is jutottak, ám Santiago Colombatto büntetőjét hárította Raúl Fernández kapus, így 1–0-ra győzött a Mirandés, és tovább reménykedhet abban, hogy feljut az első osztályba.

LA LIGA 2, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Mirandés–Oviedo 1–0 (A. Reina 3.)

 

Legfrissebb hírek

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
16 perce

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
14 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Ismét a Real Madrid lett a világ legértékesebb és legerősebb futballmárkája

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik