Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.06.15. 23:50

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Interjút adott lapunknak Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere elmondta, miképp sikerült megmenteni az NB II-be visszacsúszó, majd tulajdonos nélkül maradó Fehérvár FC-t. Ám azt sem titkolta: „Az önkormányzat nem tud szakmai, illetve pénzügyi befektető sem lenni, hanem átmeneti stabilitást képes biztosítani ahhoz, hogy a másodosztályban a csapat el tudjon indulni, az ehhez szükséges keret össze tudjon állni, a sportszakma tudja végezni a dolgát, hogy az utánpótlás, ami mégiscsak több mint 450 fiatalt, illetve gyermeket foglalkoztat, tudjon működni, és közben pedig tudjuk keresni az új befektetőket és tulajdonost vagy tulajdonosjelölteket.”

Idényértékelőnkben ez alkalommal a DVSC bajnoki szereplését elemezzük. A Lokiért, amely ismét a tűzzel játszott, ezúttal azonban megmenekült a hétszeres bajnok. Nagy változás ez azt követően, hogy tavaly ilyenkor még amiatt bosszankodtak a Debrecen hívei, mert a csapat lemaradt a dobogóról. A Szrdjan Blagojevics-éra második évében ötödik lett a Loki, hét ponttal a bronzérmes Puskás Akadémia mögött, viszont tizenhéttel megelőzve a jobbik kieső Kisvárdát. Akkor még senki sem látta a 2024–2025-ös káosz eljövetelét, amelyben a tizenharmadik meccsen már a negyedik (!) edző irányította a csapatot. S bár a 33. forduló után a vonal felett végeztek a piros-fehérek, a jövő egyelőre képlékeny.

A kortársak szerint a helsinki olimpia (1952) után az úgynevezett béketábor politikusai elérkezettnek látták az időt egy „szocialista” olimpiára. Köreikben Magyarország sportjának volt akkor a legnagyobb tekintélye. Az, hogy két nagyhatalom (Egyesült Államok, Szovjetunió) mögött harmadikok lettünk a pontversenyben Helsinkiben (16 arany-, 10 ezüst-, 16 bronzérem), elismerést váltott ki világszerte. Mindezek alapján az volt a döntés, hogy nekünk kell megpályáznunk a rendezést. A Népstadiont az átadáskori mérete csaknem kétszeresére, 140 ezresre bővítették volna, körülötte pályákat és kisebb épületeket létrehozva, vagy modernizálva a meglévőket. Hogy miképp lett végül mégis Róma a befutó, kiderül Népsport mellékletünkből.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30
Ezek is érdekelhetik