Ádám Martin duplájával nyert kupameccset az Aszterasz Tripolisz

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.31. 16:09
Ádám Martin (Fotó: Aszterasz Tripolisz)
Az Aszterasz Tripolisz Ádám Martin két góljával győzte le 2–1-re a Zakinthoszt a Görög Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Szlovéniában a Lendva Klausz Milán és Kálnoki-Kis Zsombor találatának is köszönhetően nyert és jutott tovább a kupában.

Ádám Martin kezdőként lépett pályára a harmadosztályú csapat vendégeként, s a 19. percben megszerezte első gólját tétmérkőzésen az Aszterasz Tripolisz játékosaként. A magyar válogatott csatár korábban csak felkészülési meccsen volt eredményes, július végén a Bologna ellen góllal mutatkozott be, de azóta nem talált a kapuba.

A második félidő elején, az 50. percben Ádám Martin növelte kátgólosra csapata előnyét, s miután az 58. percben lecserélték, a hazai együttes szépíteni tudott, így az Aszterasz 2–1-es előnnyel várja a december 3-i visszavágót. 

Ádám Martin október 6. óta először szerepelt az Aszteraszban, amelynek legutóbbi három tétmeccsén, közte két bajnokin nem jutott szóhoz; október 14-én Boszniában a válogatottban játszott 13 percet.

Szlovéniában a kupa 3. fordulójában lépett pályára a Nafta Lendava, amely idegenben 3–0-ra legyőzte a harmadosztályú Videmet. A Bozsik József vezette lendvaiak első gólját az 58. percben Klausz Milán, a harmadikat a 77. percben Kálnoki-Kis Zsombor szerezte.

A Lendvában Dragóner Áron, Kálnoki-Kis Zsombor és Senkó Zsombor végigjátszotta a mérkőzést, Csóka Dominik szintén kezdett, a helyére az 51. percben állt be Szalay Szabolcs, s Klausz Milán is ekkor lépett pályára csereként. 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
Tegnap, 8:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik