Légiósok: Kleinheisler László nem marad a Hajduknál

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 10:31
Kleinheisler elhagyja a horvát csapatot (Fotó: hajduk.hr)
A Hajduk Split hivatalos honlapján köszönte meg a csapat magyar válogatott középpályásának, Kleinheisler Lászlónak az elmúlt fél évben nyújtott teljesítményét, miután július 1. napján már nem számít a klub játékosának. A 30 éves labdarúgó télen került a splitiekhez kölcsönbe a Panathinaikosztól, ám a féléves szerződés lejártával most visszatér a görög csapathoz.

 

Kleinheisler pályafutása során második alkalommal szerepelt horvát csapatnál, 2019 és 2023 januárja között az eszéki NK Osijek játékosa volt, mielőtt a Panathinaikosz megvásárolta volna. A görögnél azonban nem igazán jött be a számítása, egy év alatt csupán 21 meccsen jutott lehetőséghez, ezért idén télen visszatért déli szomszédunkhoz, s a Hajdukhoz igazolt – kölcsönben. A mögöttünk hagyott tavaszi idényben Kleinheisler 12 bajnoki és két Horvát Kupa-meccsen lépett pályára, utóbbi sorozatban egyszer betalált. A kölcsönszerződés lejártával az elmúlt hetekben a magyar válogatottal harmadik Európa-bajnokságán szereplő Kleinheisler most visszatért az athéni klubhoz, amellyel a Transfermarkt adatbázisa szerint 2026 nyaráig él a szerződése.

A Hajduk hivatalos honlapjának közlése szerint kölcsönszerződése lejártával a 35-szörös horvát válogatott szélső, Josip Brekalo is elhagyja a klubot, ő a Fiorentinához tér vissza.

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik