Légiósok: Lang Ádám kitöltené ciprusi szerződését

Vágólapra másolva!
2023.05.26. 12:59
null
Lang Ádám jól érzi magát Cipruson (Fotó: Getty Images)
Lang Ádám, az Omonia Nicosia labdarúgócsapatának hátvédje a következő két évben maradna jelenlegi klubjánál, a válogatottban pedig szeretne legalább olyan teljesítményt nyújtani, mint eddig.

A 30 éves játékos a Kossuth Rádiónak elmondta, a Ciprusi Kupa megnyerése némi gyógyírt jelentett számukra a hektikus szezon végén, amiben ugyan az Európa-liga csoportkörében helyt álltak, a bajnokságban megszerzett hatodik hely viszont csalódást jelentett.

„A saját teljesítményem is hullámzó volt, igaz, magammal szinte sosem vagyok elégedett” – fogalmazott az 57-szeres válogatott védő.

Lang hozzátette, tervei szerint kitölti 2025 nyaráig szóló szerződését az Omoniánál, ahol jól érzi magát, vannak elvárások, és adott, hogy akár minden évben valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepeljenek.

„Hosszabb távra több tervem is van, megfelelő ajánlat esetén nyilván kipróbálnám magam máshol is, de jól érzem magam Cipruson. Később ugyanakkor szívesen zárnám le futball-pályafutásomat akár odahaza is” – jelentette ki a hátvéd.

A magyar válogatott júniusi Európa-bajnoki selejtezőivel kapcsolatban kiemelte, Montenegróban minden csapatnak nehéz dolga van, az ellenfél játékstílusa nem fekszik a riválisoknak. Kiemelte, a magyaroknak vannak olyan futballistái, akik képesek eldönteni a mérkőzéseket, ugyanakkor taktikailag százszázalékosan kell lehozniuk a találkozót, melyen a céljuk a három pont megszerzése.

„A nüansznyi sanszokat könyörtelenül ki kell használni, hogy be tudjuk húzni azt a véresen keménynek ígérkező meccset. Az idei cél, hogy minél előbb kivívjuk a szereplést a következő Európa-bajnokságon, aztán jön a következő Nemzetek Ligája-sorozat, majd a világbajnoki selejtező. Minden évben van minimum 10-12 válogatott meccsünk, amelyeken én szeretném legalább azt hozni, amit eddig, vagy ha lehet, rátenni még egy-két lapáttal” – zárta Lang.

Marco Rossi három ponttal álló együttese június 17-én Podgoricában Montenegróval, három nappal később pedig a Puskás Arénában Litvániával játszik az Eb-selejtezőben.

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
3 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
7 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
9 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
12 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
Tegnap, 9:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46
Ezek is érdekelhetik