Légiósok: Koman csapata kiesett az emírségekbeli ligából

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 21:44
null
Koman Vladimir (balra) tavaly augusztusban igazolt a Hattához (Forrás: Twitter)
Koman Vladimir csapata, a Hatta 4–0-ra megverte Dzsudzsák Balázs korábbi együttesét, az al-Ittihad Kalbát az Egyesült Arab Emírségek első osztályú labdarúgó-bajnokságának utolsó előtti, 25. fordulójában, ettől függetlenül biztossá vált a kiesése.

 

Koman együttese az utolsó fordulót megelőzően 12 ponttal sereghajtó. Előtte az Adzsman és az al-Fudzsairah is 15-15 pontos. A bajnokságból csak az utolsó két helyezett esik ki, de a záró fordulóban az Adzsman és az al-Fudzsairah egymással játszik – ráadásul utóbbinak van még egy elmaradt meccse is –, s azon a találkozón nem tud olyan eredmény születni, hogy a Hatta bent maradhasson az első osztályban.

A 32 éves, 36-szoros magyar válogatott középpályás tavaly augusztusban szerződött az Arab Emírségekbe, ahol tíz bajnoki mérkőzésen egy gólpasszt jegyzett, január óta azonban egyszer sem lépett pályára. 2020 végén helyi sajtóértesülésekre hivatkozva a lehetséges távozásáról írtunk.

A Hatta 2019-ben jutott fel az élvonalba, amelyben tavaly az utolsó előtti, 13. helyen állt, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakították a bajnokságot. A mostani idényben 25 meccsen három győzelem, három döntetlen és 19 vereség a mérlege a ligában.

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
25. FORDULÓ
al-Hatta–al-Ittihad Kalba 4–0
al-Hatta: Koman Vladimir nem volt a meccskeret tagja.

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
19 órája

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30
Ezek is érdekelhetik