Soboslai, a jégvirág – Deák Zsigmond publicisztikája

Noha az utóbbi években már csak átutazóban jár nálunk a sok havat, kemény fagyot, vastag jeget hozó igazi tél, van, ami egyre érdekesebb ekkortájt, ha már síelni, szánkózni, korcsolyázni kevésbé tudunk: a téli átigazolási időszak. Ennek követéséhez még csak ki sem kell lépni a fűtött szobából, így azok is kedvükre űzhetik, akiknek egyébként kevésbé jön be a valódi hideg évszak. Tudjuk, adódik hasonló, ráadásul tovább tartó átigazolási lehetőség nyáron is, mint most, de a hírek, események, pletykák koncentrálódása valahogy érdekesebbé teszi a télit. No meg az, hogy jellemzően ilyenkor kelnek el a „problémás” labdarúgók, akiknek a nyáron lejár a szerződésük és így ingyen mehetnének, de most még pénzt csinálnának belőlük, vagy nincs rájuk szükség aktuális klubjuknál, esetleg összevesztek kenyéradójukkal.

Először is legyünk tisztában a fogalmakkal, definíciókkal, az egész rendszerrel. Az átigazolási időszak magától értetődően az az intervallum, amíg egy csapat átigazolhat más klubból vagy/és országokból futballistákat a keretébe. Egy tranzakció akkor válik teljessé, ha a nemzetközi szövetségen, a FIFA-n keresztül regisztrálják a játékost új csapatába. Az időszak hivatalos neve átigazolási ablak, amelynek a tartamát, kezdetét és végét minden nemzeti szövetség maga határozhatja meg, de nem lehet 12 hétnél hosszabb. Ez értelemszerűen a nyári (a sokkal több helyen alkalmazott őszi-tavaszi bajnoki lebonyolítás esetén), a szezon közbeni második pedig a téli, amely legfeljebb négy hétig tarthat. A belső szabályozás csak az adott szövetség hatáskörébe irányuló játékosmozgásokat határozza meg. A nemzetek közötti tranzakció bármikor lehetséges, ha a célországban épp „nyitva az ablak”.

Pontosan tudjuk, hogy ez a nagy átigazolósdi, vagyis a jelenlegi szisztéma kialakulása az úgynevezett Bosman-szabály bevezetésével kezdődött, addig ugyanis díjat lehetett kérni a lejárt szerződésű labdarúgóért is, ami enyhén szólva megnehezítette a váltást. A közepes képességű belga focistát, Jean-Marc Bosmant 1990-ben tette parkolópályára, egészen pontosan fizetéscsökkentéssel a tartalékok közé klubja, az RFC Liege, miután túl magasan megszabott kivásárlási ára miatt képtelen volt eladni a francia Dunkerque-nek. Bosman pereskedni kezdett, 1993-ban nyert is a bíróságon, 1995-ben pedig jött a nevét viselő szabályozás, a jelenlegi rendszer alapja a szabad munkavállalás jegyében. Az üzletet megszimatoló játékosügynökök túlhatalmának, egész éves „fürkészésének” nehezítése, valamint a klubok stabilitása érdekében vezették be több európai országban a szabályozott átigazolási időszakok mostanihoz hasonló rendszerét, amelyet az Európai Bizottsággal történt tárgyalások után 2002-től tett az egész világon kötelezővé és követendővé a FIFA.

Egyéb jogi részletekre az olvasmányosság érdekében nem térünk ki, a lényeg, hogy itt van nekünk nyitva a két átigazolási ablak, nyáron a nagy, télen a kisebb, s utóbbin időnként csodás jégvirág képződik egy-egy emlékezetes csapatváltás képében. Vitathatatlan, hogy nekünk, magyaroknak 2020 és 2021 fordulóján Szoboszlai Dominik Salzburgból Lipcsébe kerülése jelenti ezt a bizonyos jégvirágot. A részleteket már ismerjük, a Red Bull-csoport német és osztrák klubja húszmillió euróban (s további bónuszokban) állapodott meg, ezzel húszéves honfitársunk lett minden idők legdrágább magyar labdarúgója. A kívülállóknak némi meglepetés, a beavatottaknak kevésbé, hogy sérülten érkezett új csapatához, így most nem arról értekezünk, hogy melyik poszton veti őt be Julian Nagelsmann vezetőedző a szombati, Dortmund elleni rangadón, hanem hogy combközelítő izma kezelésére visszatért Salzburgba.

„Kivételes tehetség és nagyon jó srác. A koránál sokkal érettebb, ezért nem is nevezném srácnak, mert hihetetlenül profi, igazi felnőtt, aki mindig tudja, mikor van az ideje a viccelődésnek, s a komoly munkának.” Mindezt pénteki számunk Sportkrém mellékletében nyilatkozta Szoboszlairól honosított játékosunk, Loic Nego. Neki talán elhisszük, hiszen játszott már néhány más kivételes tehetséggel is, például a 2010-es Európa-bajnok U19-es francia válogatottban Antoine Griezmann-nal és Alexandre Lacazette-tel, s testközelből figyelhette Francesco Tottit az AS Románál. Az „érett” Szoboszlaihoz hasonlítva különösen érdekes, miként vall ifjonti önmagáról, arról, miért nem tudott megragadni a Serie A-ban: „Sem mentálisan, sem fizikailag nem álltam készen húszévesen.” Nagyon úgy néz ki, hogy Negóval ellentétben Dominik ugyanebben az életkorban készen áll a kihívásra egy másik, hasonlóan magas színvonalú elitligában, legalábbis az őt közelről ismerők nyilatkozatai mellett pályafutása eddigi stációi erre utalnak. Persze a bemutatkozás előtt még némi bátorság kell ehhez a kijelentéshez, de mi vesszük ezt a bátorságot, s természetesen szavunkon lehet fogni minket, ha esetleg mégsem sikerül a befutás az RB Leipzignél. Cserébe viszont aki most azt mondja, sehol sem lesz fél év múlva és kikopik a Bundesligából, ellenkező esetben szintén szórjon hamut fejére, s járjon Kanosszát…

Szoboszlai Dominik játéktudásáról, tehetségéről talán felesleges vitát nyitni, aki már látta néhány meccsét, gólját, gólpasszát, egyetért velem, aki meg nem látta, az ugyan mi alapján fogalmazna meg sarkos véleményt? Visszatérnék tehát vesszőparipámhoz, a Nego által is említett mentális érettségéhez, mert fixa ideám, hogy legtöbbször ez hiányzik az ifjú titánokból. Megint csak Nego említette, amikor annak idején megérkezett Rómából Liege-be, új csapatához késő éjjel, s nyilatkoznia kellett volna, hiába beszéltek hozzá az anyanyelvén, lefagyott és köpni-nyelni nem tudott. Ezzel szemben Szoboszlai lipcsei bemutatkozó sajtótájékoztatóján németül adott magyar leckét a résztvevőknek a vezetékneve helyes kiejtéséről: „Sz-szel, Salzburgban két évig tartott, mire megtanulták, tehát jobb már az elején tisztázni ezt.”

Viszonylag nyilvánvaló, hogy ez nem nagyképűség, hanem egészséges talpraesettség, felnőtt magabízás, s igen távol áll egy új közegbe, magasabb szintre kerülő „nyeretlen kétéves” megilletődöttségétől. Más kérdés, hogy nyelvleckék adására még nem volt elég ideje, Nagelsmann mester legalábbis következetesen Soboslainak ejtette a vezetéknevét, amikor a sérüléséről és bemutatkozásának várható időpontjáról ejtett szót. De, ami késik, nem múlik, ha sokat emlegetik majd a nevét, meg is fogják tanulni… Azért is bízom erősen Szoboszlai befutásában, mert azonos karakterjegyeket vélek felfedezni közte és Dárdai Pál között. Tévedés ne essék, a jelenlegi idősebb Dárdairól beszélek, aki hasonlóan fiatalon, 21 évesen került 1997-ben a BVSC-ből a Herthához, aztán a berlini klub csúcstartója lett csaknem háromszáz fellépésével. S biztosak lehetünk benne, az akkori magyar NB I és a német első osztály között jóval nagyobb volt a különbség, mint manapság a két Bundesliga között. Ráadásul, halkan jegyzem meg, Szoboszlai alaptehetsége, jelenlegi játéktudása felette áll az 1997-es Dárdaiénak, aki viszont képes volt arra, hogy tiszteletre és ámulatra méltó módon tökéletesen kihozza magából a maximumot a majdnem másfél évtizedig viselt Hertha-mezben.

Ennyit a mi átigazolási jégvirágunkról. Ilyen szép több nem lesz már idén télen, de a legifjabb Dárdai Pál Berlin–Székesfehérvár útja vagy épp a nemzetközi futballpiac sűrűsödő eseményei még sok egyéb érdekességgel szolgálhatnak a téli átigazolási ablak bezárásáig. Ha pedig nevetni akarunk, akkor tekintsük meg a fotókat arról az egyszeri focistáról, a kameruni Didier Lamkel Zéről, akinek hiába szól 2023 nyaráig a szerződése, most januárban rátörő elvágyódása plasztikus jeleként a riválisnak számító Anderlecht mezében akart bejutni klubja, a Royal Antwerp edzőközpontjába. Eláruljuk, nem sikerült, így most egész Belgium és a fél világ rajta röhög. Ennyit a mentális érettségről.