Légiósok: „Nem Puskás Ferenc, hanem Szoboszlai Dominik szeretnék lenni”

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 11:25
null
Szoboszlai Dominik önmaga szeretne lenni (Fotó: Imago)
A Salzburgból a Leipzigbe igazoló Szoboszlai Dominik kedden sajtótájékoztatón mutatkozott be a német sajtó képviselőinek – számolt be róla a Kicker. A csapat új szerzeménye elmondta, miért döntött a lipcseiek mellett.

 

–Szoboszlai Dominik. „Sz”-szel.

–Tehát nem „s”, ahogyan sokan mondják?
–Nem, „sz”. Salzburgban két évig tartott, mire megtanulták, tehát jobb már az elején tisztázni ezt.

Ez a párbeszéd egy német újságíró és Szoboszlai Dominik között zajlott le a lipcsei klub által rendezett sajtótájékoztatón. Válogatottbeli csapattársa, Szalai Ádám nevét hosszú évek óta mondják „Sáláj”-nak vagy „Záláj”-nak a német médiában, de ha Szoboszlai képes lesz mély nyomot hagyni a Bundesligában, remélhetőleg mindenki megtanulja helyesen kiejteni a magyar „sz” betűt, és az „ai” magánhangzópárost Németországban.

A támadót először arra kérték, árulja el, mi győzte meg arról, hogy az RB Leipzig mellett döntsön.

„Személyesen is utánanéztem, milyen a helyzet a csapatnál, milyen formában van. Azt gondolom, hogy a jövőm szempontjából a lehető legjobb döntést hoztam meg. A Salzburg és a Leipzig hasonló futballt játszik, és úgy gondoltam, hogy mivel négy évet már játszottam a Salzburgban, csak nem lesz hosszú idő megszokni az itteni dolgokat. Ez is fontos szerepet játszott abban, amiért a Lipcse mellett döntöttem.”

Szoboszlait megkérdezték, miket tart az erősségeinek.

„Nem lövök annyira rosszul, a gólpasszok és a gólok tekintetében is igyekszem a legjobbat nyújtani. Azért dolgozom mindennap, hogy a csapatot segíteni tudjam.”

A német sajtóban többen egyenesen Puskás Ferenccel hasonlították össze, amit a játékos elegánsan visszautasított.

„Nem Puskás Ferenc, hanem Szoboszlai Dominik szeretnék lenni. Kisgyermekként nagy példakép volt nekem Puskás, de én is szeretnék példát mutatni a mostani gyermekeknek, akik most kezdenek focizni vagy már fociznak Magyarországon.”

Az RB Leipziggel 2025-ig érvényes szerződést kötő Szoboszlai sérülése miatt vélhetően csak februárban mutatkozhat be a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01

Szoboszlai alapember marad-e? Ki lesz a bajnok? Mi lesz a Cityvel? Feltámad a United? – a Premier League kommentátorai válaszoltak

Angol labdarúgás
2025.08.16. 09:24

Kerkez és Szoboszlai is kezdett, legyőzte a Liverpool a nyitányon a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2025.08.15. 20:51

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

A matétea is összeköti Szoboszlai Dominiket és Alexis Mac Allistert

Angol labdarúgás
2025.08.15. 14:28
Ezek is érdekelhetik