Olaszország: megvan a Napoli magyar csatárának új klubja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.28. 11:40
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az olasz harmadosztályon belül cserél klubot januárban Novothny Soma, akinek lehetséges váltásáról már korábban is írtunk.

A Serie A-ban szereplő Napoli magyar csatára a 2014–2015-ös szezon kezdetén szerződött a Mantovához, és januártól a szintén a Lega Pro A csoportjában szereplő FC Südtirolnál folytatja kölcsönben. FC Südtirolnál folytatja kölcsönben.

Novothny a Mantova jóvoltából már a január 5-én kezdődő téli átigazolási időszak előtt új csapatával készülhet, így január 6-án – a 19. forduló nyitó mérkőzésén – akár be is mutatkozhat az FC Südtirolban az Arezzo ellen.

A magyar csatárt a Mantovánál elkerülték a gólok (13 találkozón öt alkalommal volt kezdő, gólt nem szerzett), a Südtirolnál az az Adolfo Sormani vezetőedző segíthet neki formába lendülni, aki 2012 nyarán a Napoli Primaverához hívta, majd egy évvel később a Watfordnál – Gianfranco Zola menedzser másodedzőjeként – is dolgozott Novothny lehetséges átigazolásán, ez végül nem valósult meg.

A Südtirol 18 forduló után a Lega Pro (olasz harmadosztály) A csoportjának 9. helyén áll, 10 ponttal lemaradva a biztos feljutást jelentő első helytől és 8 pontra a rájátszást érő pozícióktól (2-4.).

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik