Groningen: megállapodtak a Liverpoollal Adorján érkezéséről

Vágólapra másolva!
2013.07.22. 08:36
null
Adorjánnal elégedettek voltak Groningemben, meg is szerezték (Fotó: fcgroningen.nl)<br />
Az FC Groningen hivatalos oldalán közölte, hogy megállapodott a Liverpoollal Adorján Krisztián érkezéséről. A holland klub tájékoztatása szerint a magyar játékos egy évre kölcsönbe érkezik.

Igaznak bizonyultak korábbi híreink, mely szerint a Groningen egy évre kölcsönveszi a középpályást, akire kivásárlási záradékot is kötött a klub. Ez azt jelenti, hogy a hollandok egy meghatározott áron megvehetik majd a labdarúgót, ha elégedettek lesznek a teljesítményével.

A magyar futballista ma is találkozik Erwin van de Looi-val, a Groningen vezetőedzőjével, akivel egyeztetnek a folytatásról. A szakember korábban elmondta, hogy szerinte Adorján az a kreatív játékos, aki eddig hiányzott a csapatából.

A gronongeni honlap tájékoztatása szerint az elkövetkezendő hetekben a játékossal és menedzserével egyeztetnek majd, hogy milyen feltételeket biztosítsanak Adorjánnak majd a 2014–2015-ös szezontól.

Mint ismert, Adorján próbajátékon vett részt a holland csapatnál, a Helmond elleni felkészülési mérkőzésen gólpasszt is adott. Ezután a hollandok mindent megtettek a játékos szerződtetéséért, s egyeztettek a Liverpoollal. Most sikerült is megegyezniük egymással.

Legfrissebb hírek

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik