Huszti: Törvényszerű, hogy a felemelkedést visszaesés követi

– Fáradt a hangja...
– Mert fáradt is vagyok – felelte a Hannover csütörtök délelőtti edzését követően a Nemzeti Sport kérdésére Huszti Szabolcs. – Elég durva, ami itt zajlik. Mérkőzés mérkőzés hátán, minden másodikra utazunk is. Jó lenne kicsit pihenni, de a szezon vége még odébb van. Amúgy semmi gond, jól vagyok.

– A Bayern otthonában múlt szombaton elszenvedett öt nullás vereség sem küldte padlóra?
– Ahogy engem, a társaimat is bántotta, ám nem dőlhettünk a kardunkba, hiszen kedden már a Fürth ellen léptünk pályára. A müncheni kudarchoz egyébként a buta hibákból kapott gólok vezettek – persze minden gólt hiba előz meg –, továbbá az, hogy két nappal korábban Európa-liga-találkozót vívtunk. Csütörtök este még a Twentével csatáztunk, szombat délután már Münchenben volt jelenésünk. Sok volt.

– Németországban nem létezik az a szabály, amely szerint egy csapat két meccse között legalább negyvennyolc órának el kell telnie?
– Ezek szerint nem.

– A Fürth legyőzése azért csak jót tett a lelküknek...
– Muszáj volt begyűrni Stieber Zoliékat. Nem futballoztunk jól, tényleg gyürkőzés volt. Örülök, hogy sikerült. Annak ellenére is, hogy a kispadon ültem.

– A rotáció miatt?
– Nem tudom, mi miatt. Nem játszottam, ennyi. Nem zárható ki, hogy vezetőedzőnk, Mirko Slomka pihentetni akart, de az is lehet, hogy a formámmal nem volt elégedett.

– Tény, mostanában nem úgy teljesít, ahogy az idény elején. Igaz, amikor rugdosta a gólokat és futószalagon gyártotta a gólpasszokat, megmondta: lesz ez még így se.
– Szerintem törvényszerű, hogy a felemelkedést visszaesés követi. Egy csapatnál éppúgy, mint egy futballistánál. No és az sem mindegy, hogy a szerencse melléd áll-e vagy sem. Mert van úgy, hogy hiába adsz remek labdát, a csatár elhibázza a helyzetet, amiként is előfordulhat, hogy egy rossz passzt gólra vált. Azt persze nem tagadom, hogy nem úgy megy a játék, ahogy szeretném. Huszonkét mérkőzés van a lábamban, valóban fáradt vagyok. Kifacsartnak érzem magam, ezért mentálisan sem vagyok tökéletes állapotban. Hogy őszinte legyek, néha nehéz átöltöznöm egy-egy edzésre. De mese nincs, van még öt meccsünk, igyekszem a maximumot kihozni magamból.

– Pillanatnyilag a hatodik helyen állnak. Elfogadható ez a Hannovertől?
– Semmi nincs veszve. Ahhoz képest, hogy már hat vereséget szenvedtünk, még mindig megvan az esélyünk arra, hogy szépen fejezzük be a szezon első felét. A három bajnokiból legalább kettőt, a Mainz és a Düsseldorf ellenit meg kell nyernünk, és akkor a Leverkusen ellen már a döntetlen is elfogadható.

– Szombaton éppen a Szalai Ádám fémjelezte Mainz vendégei lesznek. Pluszmotivációt jelent, ha egyik honfitársával találja szemben magát?
– Egyáltalán nem. A lefújást követően biztosan elbeszélgetünk majd, de a kezdés előtt nem érdekel, ki áll a túloldalon. Pontosabban fogalmazva: az ellenfél érdekel, ám az, hogy kik alkotják, nem. Nehéz feladat előtt állunk, hiszen a Mainz ugyanúgy áll, mint mi, csak több szerzett gólunknak köszönhetően előzzük meg. Jó lenne, ha a forduló után már három ponttal lennénk Ádámék előtt.

– Az első négy bajnoki mérkőzésén három gólt lőtt és adott hét gólpasszt, az azt követő nyolc meccsen viszont sem a gól, sem a gólpassz nem sikerült. Mit gondol, miért nem?
– Mert nem azon a szinten játszottam, mint a bajnokság elején. Azt a nívót nem is lehetett tartani. Voltak gyengébb meccseim, nem vitás. Mindemellett úgy hiszem, az eddigi huszonkét találkozón szerzett tizenhét pontomra nem lehet panasz. Főleg annak tükrében, hogy amikor Hannoverbe szerződtem, sokan azt állították, itt is a kispadon üldögélek majd, ahogy Szentpéterváron. Hát nem így alakult. Mindent összevetve úgy vélem, nem rossz, amit eddig nyújtottam, de nyilván lehetne jobb is. A lényeg az, hogy úgy érzem, minden rendben van körülöttem. Arról nem szólva, hogy..., hogy...

– Igen?
– Szóval amióta a csapat emblematikus figurája, Robert Enke öngyilkosságot követett el, Hannoverben mindenki tisztában van vele, hogy nem csak a futballról szól az élet. Én, hál' istennek, egészséges és boldog vagyok, ezért is tudom a helyükön kezelni a dolgokat. Ahogy az sem viszi el a fejem, ha négy gólpasszt adok egy mérkőzésen, azt sem fogom fel súlyos tragédiaként, ha egyet sem. Így vagyok az osztályzatokkal is. Ugyanúgy tudom, hogy mikor reális az egyes vagy éppen az ötös érdemjegy. Ezzel is, azzal is „jutalmaztak” már, hol jogosan, hol nem.

HUSZTI AZ EURÓPA-LIGÁRÓL, JOSÉ MOURINHÓRÓL ÉS A SOK VAGY ÉPPEN KEVÉS INTERJÚRÓL – A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN!