Kádár: Ez a szezon eddig remek számomra

Vágólapra másolva!
2010.01.04. 11:55
null
Kádár Tamás (jobbra) remekül érzi magát a Newcastle-nél (fotó: Action Images – archív)
Címkék
Kádár Tamás örül, hogy az utóbbi időben rendszeresen helyet kap a Newcastle labdarúgócsapatának keretében, ráadásul többször játéklehetőséghez is jut. A magyar futballista a Plymouth elleni FA-kupa-meccsen csapata egyik legjobbja volt.

A védelem közepén kapott ezúttal szerepet a Newcastle együttesében Kádár Tamás. A magyar futballista Fabricio Coloccinivel párban remek teljesítményt nyújtott, nem rajtuk múlott, hogy a csapat az FA-kupában újrajátszásra kényszerül a Plymouth ellen.

GEREMI TÁVOZOTT, BECKFORD ÉRKEZHET

Távozott a Newcastle együttesétől Geremi Njitap, aki az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kapott, ám fizetése túl magas volt ahhoz, hogy a kispadon tartsák. A kameruni játékos új klubja a török Ankaragücü lett.

 

Nem csak eladnak, vennének is a „szarkák", ugyanis 2.5 millió fontot ajánlanak a Leeds United támadójáért, Jermaine Beckfordért. A fiatal futballista vasárnap győztes gólt rúgott a Manchester United elleni FA-kupa-mérkőzésen.

A 19 éves magyar játékossal a meccs után interjút készített a Journal Live című oldal.

„Nagyszerű döntés volt, hogy a Newcastle csapatához igazoltam, annak ellenére is, ami a klubbal történt az utóbbi időben – nyilatkozta Kádár. – Bár az elmúlt két évben öt edző is megfordult a csapatnál, ez engem nem befolyásolt, tettem a dolgomat, edzettem keményen."

A magyar játékost még az sem vetette vissza, hogy 12 hónappal ezelőtt súlyos lábtörést szenvedett, amelyből azóta teljesen felépült.

„Fiatalon eljöttem Magyarországról, és erre volt szükség a fejlődésemhez. Az angol labdarúgás borzasztóan erős, ennél jobb helyet nem is találhattam volna magamnak."

„Ez a szezon egyelőre remekül alakul a számomra, szinte minden meccsen a felnőttcsapat keretének tagja vagyok, és többször már játszom is. Az utóbbi időben rengeteg tapasztalatot szereztem, de még fiatal vagyok, sokat kell tanulnom."

Kádár kedvét az sem szegi, hogy a Newcastle a téli átigazolási időszakban újabb védőt szeretne igazolni, úgy véli, ő továbbra is szerepelni fog a menedzser terveiben. A magyar játékos egyébként örül, hogy a Plymouth elleni döntetlen miatt újrajátszás lesz.

„Az a jó ebben a meccsben, hogy újabb lehetőséget kaphatok a játékra. Hazai pályán játszunk, ugyan a teher most rajtunk van, de nyernünk kell a Plymouth ellen."

MENEDZSERE IS DICSÉRI KÁDÁRT

A Newcastle United menedzsere, Chris Hughton a klub hivatalos honlapján részesített dicséretben Kádár Tamást, aki a Plymouth elleni szombati, gól nélküli döntetlenre végződő FA-kupa-mérkőzésen együttese egyik legjobbja volt.

„Kádár Tamás újra lehetőséget kapott, és megmutatta, hogy milyen jó játékos” – mondta Hughton a negyedszer a kezdőbe jelölt védőről.
„Fiatal kora ellenére mindig nagyon nyugodtnak tűnik, sosem ideges, még ha kritikus is a játékhelyzet. Úgy gondolom, hogy remek teljesítményt nyújtott a Plymouth ellen, és sokat tett a támadásaik hatástalanítása érdekében” – nyilatkozta az edző.

Hughton elmondta, hogy ezek a összecsapások remek tanulómeccsek az U21-es válogatott hátvédnek, aki mérkőzésről mérkőzésre mind több önbizalmat gyűjt, és így tovább fejlődik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik