Autósport: Válint Bence második lett a Ferrari Challenge-ben

Vágólapra másolva!
2024.10.18. 16:12
Fotó: Petr Michalek/Ferrari Budapest Rossocorsa
Csütörtökön első, pénteken pedig harmadik lett a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli kupasorozat utolsó, imolai futamán Válint Bence, ezzel a második helyet szerezte meg a bajnokságban a Ferrari Budapest Rossocorsa Team húszéves pilótája.

Csapata közleménye szerint magyar versenyző korábban még nem végzett ilyen előkelő helyen ebben a szériában.

A hétállomásos versengés májusban Mugellóban indult, Magyarországon, a Balaton Park Circuiten folytatódott, majd Jérez, Portimao, Le Castellet és a Nürburgring után Imolában ért véget. Az utolsó versenyhelyszín a szezonzáró futamok mellett az éves Ferrari ünnepnek, a Finali Mondialinak is otthont adott.

A Ferrari Challenge-ben tíz versenyző küzd a helyezésekért. A fiatal magyar pilóta tavaly indult először a bajnokságban, és a harmadik helyen zárt éves összesítésben, dacára annak, hogy a hétállomásos sorozatból csak négyen volt ott. Idén minden helyszínen dobogóra állhatott, összesen 12 alkalommal ünnepelhetett a pódiumon, két futamgyőzelmet, négy második és hat harmadik helyezést ért el. Teljesítménye összesítésben a második legjobb volt, csak az olasz Giacomo Altoé előzte őt meg.

 

Legfrissebb hírek

Dakar rali: feladta a versenyt a magyar kamionos trió

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 08:34

Dakar rali: Lategan előnye minimálisra csökkent

Egyéb autó-motor
2025.01.12. 21:03

Dakar rali: tarolt a Toyota, Al-Radzsi nyerte meg a szerdai szakaszt

Egyéb autó-motor
2025.01.08. 17:58

MotoE-futamot is rendeznek jövőre a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2024.11.21. 14:13

Rali Eb: május elején, ismét Veszprém környékén lesz a magyarországi futam

Egyéb autó-motor
2024.11.18. 17:16

Válint Bence világbajnok a Ferrari Challenge-ben

Egyéb autó-motor
2024.10.20. 17:14

Zemplén rali: csaknem 110 páros áll rajthoz az idényzáró futamon

Egyéb autó-motor
2024.10.18. 13:18

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert egy lépésre a címvédéstől

Egyéb autó-motor
2024.09.28. 19:56
Ezek is érdekelhetik