Dortmund: Hajnal Tamás két hét múlva edzhet ismét társaival

Vágólapra másolva!
2010.01.02. 10:37
Címkék
Nem sokat pihenhettek a Borussia Dortmund játékosai: két héttel a 17. forduló után, vasárnap a spanyolországi Marbellába utazik a BVB, hogy megkezdje a felkészülést a német labdarúgó-bajnokság tavaszi folytatására. Hajnal Tamás, a sérülés után lábadozó középpályás úgy véli, az első bajnokikat még nélküle kell megvívnia a csapatnak.

„Jelenleg még vannak fájdalmaim, de ez ilyenkor normális" – nyilatkozta a Ruhr Nachrichtennek a magyar válogatott középpályása, aki október 3-án, a Mönchengladbach elleni mérkőzésen szenvedett bokasérülést.

Hajnal ezt követően még csatlakozott a magyar válogatotthoz, ám sem a Portugália, sem a Dánia elleni világbajnoki selejtezőn nem lépett pályára, majd október 15-én, Antwerpenben megoperálták.

„A műtét nem volt egyszerű. Az elszakadt szalagot az orvosok »összedrótozták«, de a csonttal is volt egy kis probléma. Két hétig még biztosan eltart, amíg ismét a csapattal edzhetek majd" – mondta Hajnal, aki ezek szerint a tavaszi szezon első bajnokiján (január 17.) még biztosan nem léphet pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik