Halmosi csak kölcsönbe menne el a Hulltól

Vágólapra másolva!
2009.12.30. 10:40
Címkék
A Hull City színeiben a jelenlegi szezon során még nem lépett pályára bajnokin, Halmosi Péter azonban mégsem akarja elhagyni januárban a Premier League-ben szereplő klubot. Legfeljebb kölcsönszerződésbe menne bele a ballábas játékos, aki iránt az Ipswich Town, a Sheffield United, a Coventry és a Plymouth is érdeklődik.
Halmosi egyelőre nem tervezi, hogy végleg elhagyja a Hullt (Fotó: Action Images)
Halmosi egyelőre nem tervezi, hogy végleg elhagyja a Hullt (Fotó: Action Images)

„Nem tervezem, hogy januárban másik csapatba igazolok – nyilatkozta Halmosi. – Két-három hónapos kölcsönadásról ugyanakkor szó lehet. Csak akkor hagyom el a Hullt, ha egy másik klub kivásárol a szerződésemből. Hosszú még az idény, de ha nem változik a helyzetem, akkor el kell gondolkodnom a váltáson.”

„Amióta idekerültem, erről még nem beszéltem Phil Brownnal (a Hull menedzsere – a szerk.). Augusztusban azt mondta, hogy ez az én szezonom lehet, de úgy látszik, a »lehet« szón volt a hangsúly” – folytatta a korábbi debreceni játékos, aki 2008 nyarán kétmillió fontért igazolt a Hullba, amellyel négyéves megállapodást kötött.

Halmosi iránt elsősorban másodosztályú klubok érdeklődnek – konkrétan az Ipswich Town, a Sheffield United, a Coventry és a Plymouth négyes valamelyikétől várható, hogy ajánlatot tesz érte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik