Hajnal Tamás az idén már nem léphet pályára

Vágólapra másolva!
2009.10.14. 11:31
Címkék
Az idén már nem léphet pályára Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund és a magyar labdarúgó-válogatott középpályása. A BVB hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Hajnalt csütörtökön Antwerpenben műtik meg.
Hajnal 2009-ben már nem léphet pályára (fotó: Imago - archív)
Hajnal 2009-ben már nem léphet pályára (fotó: Imago - archív)

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Hajnal Tamás bal bokájában elszakadt egy szalag, de akkor még a Dortmund orvosai sem tudták, hogy szükséges-e műtét, valamint hogy mennyit kell kihagynia a magyar légiósnak.

A BVB honlapja ma bejelentette, hogy az operáció elkerülhetetlen, és csütörtökön a belgiumi Antwerpenben megműtik a sérült testrészt. A BVB csapatorvosa, Markus Braun szerint ez azt is jelenti, hogy Hajnal az idén már nem léphet pályára.

A Kicker információi szerint a magyar irányító a Borussia Mönchengladbach elleni bajnokin (október 3.) sérült meg, de a Dortmund ennek ellenére elengedte a válogatotthoz. Hajnal a csapattal utazott Portugáliába, ám edzeni nem tudott, és amikor sérülése nem javult, visszautazott Németországba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik