NB II: kinevezték az új szakmai igazgatót Mosonmagyaróváron

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.29. 14:44
null
Király József lett a Mosonmagyaróvár új szakmai igazgatója (Fotó: Nemzeti Sport)
Király József lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Credobus Mosonmagyaróvár szakmai igazgatója – tudta meg a Nemzeti Sport.


Király József 2019 áprilisától már dolgozott vezetőedzőként Mosonmagyaróváron, de fél évvel később, 2019 októberében lemondott posztjáról.

2020 januárjától Győrben tevékenykedett, az ETO FC-nél először egyéni képzőként, majd a megye I-es, illetve később az NB III-as csapat edzőjeként dolgozott; irányításával a 2021–2022-es kiírásban a 4. helyen végzett a harmadosztályban az együttes, azonban Király júliusban közös megegyezéssel mégis szerződést bontott a győri klubbal.

Drescher Ottó, az óváriak ügyvezetője arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy Király Józsefnek szerepe lesz az új vezetőedző kiválasztásában – mint beszámoltunk róla, Varga László távozott a klubtól, azóta pedig még nincs új trénere a csapatnak –, az átigazolásokban, illetve a sportszakmai koncepció végrehajtásában is.

A Mosonmagyaróvár 8 forduló után 5 ponttal az NB II 19. helyén áll, a csapat vasárnap a Békéscsaba otthonában lép pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik