Tíz nyeretlen meccs után győzött a Budaörs a nyolc forduló óta veretlen Dorog ellen

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 16:20
null
Kiélezett csatát vívott egymással a két csapat (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)
A labdarúgó NB II 30. fordulójában a november vége óta nyeretlen Budaörs a 14. helyen álló, de az idei évben még veretlen Doroggal csatázott Tatabányán. A Pest megyei gárda a második félidő legelején a néhány másodperccel korábban pályára lépő Molnár Tibor góljával nyerte meg a mérkőzést.

 

LABDARÚGÓ NB II
30. FORDULÓ

BUDAÖRSI SC
–DOROGI FC 1–0 (0–0)
Tatabánya,
Grosics Gyula Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Radványi Ádám (Mohos Milán, Punyi Gyula)
BUDAÖRS: Szabó B. – Menyhárt, Zsidai, Kékesi, Gyurácz – Molnár Cs., Horváth E. (Pintér D., 80.), Petneházi, Csiki (Molnár T., a szünetben) – Halmai Á. (Halácsi, 91.), Pethő (Horváth R., 62.).Vezetőedző: Márkus Tibor
DOROG: Borsos – Nyíri, Dlusztus, Papp M. (Belényesi, 81.) – Rjasko – Zuigéber (Szerencsi, 81.), Csillag, Lénárth, Szedlár (Beliczky, 81.) – Kanalos, Vígh Á. (Girsik, 66.). Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Molnár T. (46.)
MESTERMÉRLEG
Márkus Tibor: – Az elmúlt hetekben a mainál csak jobban játszottunk, de ez nem párosult eredménnyel. Ma a játék minősége másodlagos volt számunkra, a célunkat viszont így is elértük.
Fenyvesi László:
– Jobban játszottunk, több helyzetünk volt, de egy második félidő elejei egyéni hiba eldöntötte a három pont sorsát.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első félidő nagy részében jobban játszott a Dorog, igazán nagy helyzete is a látogatóknak volt, de Zuigéber elszórakozta a lehetőséget. Alig kezdődött el a második játékrész, a szünetben pályára lépő Molnár Tibor azonnal betalált, így vezetést szerzett a Budaörs. A Dorogot megzavarta a kapott gól, de aztán összekapta magát Fenyvesi László csapata, a helyzeteit azonban továbbra sem tudta értékesíteni.

A második félidő derekán átvette az irányítást a Budaörs, az utolsó percek a pedig „természetesen" a vendégekéi voltak, de az eredmény már nem változott. A szerencsésebb Budaörs így tíz nyeretlen meccs után tudott újra győzni egy döntetlenszagú mérkőzésen, a Dorognak pedig lezárult a nyolc találkozóból álló veretlenségi szériája.1–0

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC30196566–25+4163
2. Vasas FC30178549–29+2059
3. Gyirmót FC Győr30175839–24+1556
4. Pécsi MFC301510540–19+2155
5. FC Ajka301531255–40+1548
6. Soroksár SC301461043–35+848
7. Nyíregyháza Spartacus30138929–22+747
8. Szombathelyi Haladás301210838–25+1346
9. Budaörs301431349–45+445
10. Szolnoki MÁV FC301110928–30–243
11. ETO FC Győr301181141–31+1041
12. Békéscsaba 1912 Előre301091134–42–839
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia301061430–48–1836
14. Dorogi FC308101226–39–1334
15. Kaposvári Rákóczi FC307121129–43–1433
16. FC Csákvár307101346–53–731
17. BFC Siófok30931840–52–1230
18. Kazincbarcika SC30861624–46–2230
19. Szentlőrinc30861623–45–2230
20. Debreceni EAC30512424–60–3616

Sokat kellett várnia az újabb győzelemre a Budaörsnek (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)
Sokat kellett várnia az újabb győzelemre a Budaörsnek (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

 

PERCRŐL PERCRE

Itt a vége, tíz meccs után győzött a Budaörs. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

Az utolsó dorogi rohamok...

91. perc: Horváth Roland is besárgul.

91. perc: Halmai Ádám helyett Halácsi Fülöp a Budaörsnél.

90. perc: Három perc a ráadás.

86. perc: Girsik lövését védi üggyel-bajjal Szabó.

81. perc: hármas csere a Dorognál: Papp Máté, Szedlár Zoltán és Zuigéber Ákos le, Belényesi Csaba, Beliczky Gergő és Szerencsi Miklós fel.

80. perc: Horváth Emil le, Pintér Dominik be a Budaörsnél.

78. perc:Papp Máté rúgja fel Menyhártot, jön az újabb sárga lap.

76. perc: Molnár Tibor egyéni akció végén lő mellé.

72. perc: Zsidai László rúgja fel Zuigébert, sárga lap a „jutalma".

69. perc: Csillag lő 20-ról, de nagyon fölé...

66. perc: Vígh Ádám helyén Girsik Áron a dorogiaknál.

65. perc: Tomas Lénárth esik el a tizenhatoson belül, a dorogiak hevesen reklamálják a büntetőt, helyette műesésért sárgát ad a játékvezető.

62. perc: újabb csere a Budaörsnél: Pethő Bence helyén Horváth Roland.

61. perc:Dlusztus András megrúgja Petneházi Márkot, ő is besárgul.

60. perc: egy szögletet követően Dlusztus lőhetett 14-ről, de nem talált kaput. Ez is komoly lehetőség volt.

56. perc: Petneházi Márk csúnyán lerúgja Kanalost, ez is sárga.

53. perc: Mi maradt ki! Zuigéber három méterről, tisztán fejelhetett kapura, de fölé stukkolta labdát.

 

Molnár Tibor nagyon jól szállt be a mérkőzésbe (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)
Molnár Tibor nagyon jól szállt be a mérkőzésbe (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

46. perc: GÓÓÓL, vezet a Budaörs!Ez gyors volt, a középkezdést követően a szünetben beálló Molnár Tibor volt eredményes. Ez jó csere volt!

A szünetben cserélt a Budaörs, Csiki Norbert helyére Molnár Tibor állt.

46. perc:elkezdődött a második félidő.

45. perc:vége az első játékrésznek, egyelőre nincs gól az összecsapáson.

41. perc: az első igazán nagy helyzet, de Zuigéber ziccerben, a kapussal szemben elcselezi.

A félidő végére a Budaörs átvette az irányítást.

36. perc: Molnár Csaba rúgja fel Szedlárt, kap érte egy sárgát.

32. perc: dorogi szabadrúgás 16 és fél méterről, középről. Ez nagy lehetőség, de Zuigéber a jobb felső sarok mellé teker.

31. perc: Pethő verte meg Rjaskót a tizenhatoson belül, majd öt méterről fölé lőtt.

29. perc:Molnár ezúttal is bátran próbálkozik távolról, jól eltalált lövését Borsos védi.

Eddig jobbára a Dorog akarata érvényesült, de az elmúlt percekben éledezik a Budaörs is...

19. perc: Molnár lő 25-ről: csúnyán mellé...

16. perc: egymás után két dorogi sarokrúgás, a második végén Dlusztus fejel fölé.

15. perc:Dlusztus 17 méteres löketét üti szögletre Borsos.

10. perc: újabb veszélyes dorogi szabadrúgás(ezúttal jobbról), de ismét tisztáz a Budaörs védelme.

9. perc:Halmai lövését védi Borsos.

8. perc: nem is volt veszélytelen, de Dlusztus fölé fejel.

7. perc:Szedlár nagyon aktív, kiharcol egy szabadrúgást balról.

2. perc: Halmai indult meg a jobb oldalon, de szerelték a dorogi védők.

1. perc:elkezdődött a mérkőzés, a Dorog a indította útjára a labdát.

A két, hazai mérkőzéseit egyaránt Tatabányán játszó csapat közül ezúttal a Pest megyeiek a pályaválasztók. Márkus Tibor csapata nagyon nincs formában: a budaörsiek a november, 29-i, DEAC elleni 3–2-es idegenbeli győzelem óta nyeretlenek, az azóta lejátszott tíz mérkőzésükön mindössze három pontot szereztek. Legutóbb 4–1-es vezetésről kaptak ki 5–4-re Soroksáron.

A Dorog fordított utat járt be az elmúlt hónapokban: Fenyvesi László csapata nyolc meccse veretlen, három győzelem mellett ötször játszott döntetlent idén. Legutóbb a Haladás ellen értek el gól nélküli döntetlent a Grosics-stadionban.

A két csapat között jelenleg nyolc pont (42–34) a különbség a Budaörs javára.

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a tavasszal még nyeretlen Budaörs a szezonban még veretlen Doroggal szemben.

 

A Budaörs is készül (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)
A Budaörs is készül (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)
Melegítenek a dorogiak (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)
Melegítenek a dorogiak (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik