Öttusa: a férfiaknál négy magyar jutott döntőbe a budapesti világkupán

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 20:28
Fotó: Török Attila
A „százszázalékos mérleget” elvesztettük a budapesti öttusa-világkupaverseny pénteki napján, a férfiak elődöntőjében, négyen viszont csatázhatnak szombaton a legjobb helyekért – ugyanaz a négy versenyző, mint tavaly.

 

Hatból hat magyar versenghetett a budapesti öttusa-világkupaverseny elődöntőjében – a csütörtöki rangsoroló víváson Demeter (23–12), Tamás (19–16), és Koleszár (19–16) ért el pozitív mérleget, Bőhm (17–18) és Szép (16–19) épp csak átcsúszott negatívba, míg Bereczkinek valamivel nagyobb hátránya keletkezett (13–22) az asszókat követően. A hat magyar egyforma arányban került be a két elődöntős csoportba – az A jelűben Tamás 4, Bereczki 2 pontot gyűjtött a bónusz vívásnál, Bőhm nem nyert asszót, míg a B-ben Demeter és Szép egyaránt 2–2 pontot szerzett, és Koleszár maradt pont nélkül. Az uszodában mindkét különítmény küzdelmei erős magyar teljesítményt hoztak, mindannyian 2 perc 5 másodpercen belül teljesítették a 200 méteres gyorsúszást – Tamás és Bőhm kifejezetten jól tempóztak, és 2 perc alatt célba értek.

Az A-különítményből a Kőbánya SC színeiben versenyző Bőhm jutott a fináléba, míg a Volán Fehérvárt erősítő Tamás és Bereczki ezúttal kiestek. A kombinált szám előtt Tamás Józsefnek kifejezetten jó esélyei voltak a legjobb 18 közé kerülni a harmadik helyről, viszont a lövészetei nem sikerültek, többször is beragadt a lőállásba, futásban pedig ezt nem sikerült kompenzálnia, 11.-ként ért célba. Bőhm Csaba a hetedik helyről magabiztosan lépkedett előre, és a továbbjutó élbollyal együtt befutva negyedik lett, míg Bereczki Richárdnak a 12. helyről indulva, 17 másodpercre a kilencedik pozíciótól nem termett valós lehetősége a döntőre a futam során, annak ellenére, hogy az ötödik legjobb időt ő teljesítette. Az utolsó kört a hirtelen felhőszakadás nehezítette, de szerencsére rendben véget ért a viadal.

A B-csoportnál szinte csak a magyarok sorrendje volt kérdés, egyedül az UTE-s Szépnek volt négy másodpercnyi ledolgozandó hátránya, a Volánban versenyző Demeter és a KSI-t képviselő Koleszár eleve a kilencen belül indultak, és mindhárman döntősök lettek összeszedett versenyzéssel.

A 2023-as budapesti vk-viadalon ugyancsak a Bőhm, Demeter, Koleszár, Szép négyes csatázott a legjobb 18 között.

„Lehettünk volna többen is a döntőben, talán mind a hat fiúnak megvolt az esélye a döntőre, bár a legnehezebb dolga Bereczki Ricsinek volt, aki szintén nem állt távol a bejutástól, ám tény, hogy messzebbről indult a többieknél, és végül a kombinált számban nem tudta ledolgozni a hátrányát, Tamás Joci pedig a lövészettel bajlódott sokat – mondta a nap végeztével lapunknak Martinek János szövetségi kapitány. – A másik négy fiú magabiztos versenyzéssel tette lehetővé, hogy szombaton is szerepelhessenek. Demeter Bencét ráadásul technikai hiba hátráltatta, ugyanis a lőtábla nem adott visszajelzést a mobilapplikáción keresztül az edzőjének, és nem tudta, merre hibázik Bence a lövéseknél, így segítséget sem tudtak adni neki.”

Következik a „szuperszombat” az egyéni döntőkkel, és hat honfitársunk részvételével.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik