1913. szeptember 14-én az FTC 4:3-ra legyőzte a MAC-ot, végül ezüstérmes lett, lezárva az első aranykorszakot (Fotók: Fradi Múzeum, Fradi.hu)

 

A KORSZAK FTC-SIKEREI
BAJNOKI CÍM
1903, 1905, 1906–1907, 1908–1909, 1909–1910, 1910–1911, 1911–1912, 1912–1913
MAGYAR KUPA-GYŐZELEM 1913
EZÜSTLABDA 1903, 1904, 1906, 1908, 1909
CHALLENGE-KUPA 1909

Túl voltunk már az ősidőkön, amikor a csapat a Soroksári úti enyhén lejtős pályán játszott, és az egyik alapvonal mögötti egyemeletes bérház falán döngtek Malaky Mihály elemi erejű lövései, amire ki is jött egy testes asszonyság és dühösen kiabált, hogy nem először esett le a kép a falról, vagy a szekrény tetején felborultak a befőttesüvegek... A réginél is régibb szép időkben persze itt játszotta első bajnokiját (1901. április 21.) a csapat, a MUE győzött 5:3-ra, a balszélső, Borbás Gáspár szerezte a zöld-fehérek első gólját, hogy aztán két évvel később (1903, Csehország) a magyar válogatottban is a nevéhez fűződjön az első találat, s lett az első 25-szörös válogatott. Természetes, hogy az első bajnokegyüttes (1903) tagja is volt. Az egyesület az első osztály meghatározója lett, öt bajnoki címet (1903, 1905, 1906–1907, 1908–1909, 1909–1910) nyert, plusz öt győzelmével (1903, 1904, 1906, 1908, 1909) végleg elhódította az Ezüstlabdát, amely a Magyar Kupa elődje volt. A csapat gerincét Fritz Alajos, Rumbold Gyula, Bródy Sándor, Gorszky Tivadar, Weisz Ferenc, Koródy Béla, Schlosser Imre alkotta.

Már ők is tagjai az első úgynevezett aranycsapatnak, amely sorozatban ötszörös bajnoki első (1908–1909, 1909–1910, 1910–1911, 1911–1912, 1912–1913). Ez idő tájt az FTC elnyerte Corinthian-díjat, a Húsvéti serleget és a bécsi Challenge-kupát, amelyet 1897-től mindig osztrák együttes nyert, sőt, a Kassai AC legyőzésével (11:0) az első országos bajnoki cím is a zöld-fehérek birtokába került. Az angol tanítómesterek elleni első magyar győzelem is a Fradi nevéhez fűződött, Schlosser, Weisz és Szeitler Károly góljával 3:0-ra megverte a Surrey Wandererst (1910. március 27.). A klub az első MK-meccsét az NSC ellen játszotta (4:0). A Soroksári úti pályát már az 1900-as évek második felében is elárasztották a nézők, abból a korszakból eredeztethető a fanatikus buzdítás. A szurkolók ezzel mintegy részeseivé váltak a győzelmeknek, a csapat 12. játékosává váltak. Ám a pálya – stadionnak semmiképpen se nevezzük – befogadóképessége 1500 néző volt, s az egyébként kis méretű játéktér sem felelt már meg a kor igényeinek.

Bródy Sándor a válogatottban (középen, sötétben) és a Ferencvárosban is vezéregyéniség volt


Dr. Springer Ferenc elnök kezdeményezésére épült meg a mai aréna helyén Mattyók Aladár (fiatalon maga is az FTC-ben sportolt) tervei szerint az új létesítmény, azt követően, hogy a főváros az Üllői úton átengedte a a klubnak a kívánt területet. Az új pálya különleges konstrukcióban épült: az FTC részvényeket bocsátott ki, a lokálpatrióta ferencvárosiak 15 000 aranykorona értékben jegyezték őket, s ugyan a költségek kitették a félmillió aranykoronát, de a különbözetet a klub a bevételeiből kigazdálkodta. Sőt, egy-egy nagy sikert követően a szurkolók százai ajándékozták részvényeiket az egyesületnek, e gesztussal lemondtak az utánuk járó osztalékról. A főváros első nagy létesítményét 1911. február 12-én adták át – ezt megelőzően a hazaiak az Újpest-Rákospalotai Atlétikai Klub (URAK) elleni barátságos meccsen ismerkedtek a pályával –, a megnyitón Schlosser két góljával a Fradi 2:1-re legyőzte az MTK-t. Az örökrangadók 1903. március elseje (FTC–MTK 3:1) óta íródó történetében ez volt a nyolcadik találkozó, talán mondani sem kell, rá egy évre, a Hungária körúti MTK-stadion avatásán (1912. március 31.) Schlosserék visszaadták a látogatást, igaz, az angol Lane góljával 1:0-ra kikaptak.

Ezt az időszakot akár Schlosser-érának is nevezhetjük, a hazai egyeduralkodó azonban külföldön is szerette volna magát megméretni, ezért németországi és angliai túrára indult. A futballisták – lévén amatőrök – a vasúti költségen és az ellátáson kívül semmilyen juttatást sem kaptak. Az 1911 végén és 1912 elején a Victoria (5:3), a Bremen SC (5:0), a Hertha (4:2), a Preussen (7:2) legyőzésével a Fradi meghódította Németországot, Angliában egy-egy győzelem (Woking, 3:2) és vereség (English Wanderers, 1:4) volt a mérlege. A védő Payer Imre játéka annyira megtetszett a ködös Albionban, hogy még profi szerződést is ajánlottak neki – nagy szó volt ez akkoriban! –, mire ő elővette a Malaky Mihály elnöktől kapott kis nemzeti színű zászlót, és közölte az angolokkal, csak a magyar színekért hajlandó pályára lépni.

JÖTT A SLÓZI!
A Millenárison az osztrákok elleni mérkőzésen történt (1909. november 7., 2:2): a balösszekötő előretört, ekkor a középcsatár Késmárky Ákos elkiáltotta magát, hogy az ellenfél is értse: „Na, jetzt kommt der Schlózi!” (Na, most jön a Slózi!). Schlosser Imre jött is, egyenlített, majd a vezetést is megszerezte. Az FTC csatára 68 válogatott mérkőzésén (1906–1927) 58 alkalommal érkezett pontosan.
Minden idők egyik legnagyobb magyar futballistája 1906. február 25-én mutatkozott be a Fradiban – a Postás elleni vesztes meccsen. Aztán belelendült, 1915-ig hatszoros bajnok lett, a futball statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 1911 és 1914 között senki sem szerzett nála több gólt. A hatszoros gólkirály (1909: 30; 1910: 18, 1911: 38; 1912: 34; 1913: 33; 1914: 21) 1916-ban az MTK-hoz, majd a Wiener AC-hoz igazolt, a profi korszakban visszatért a Ferencvárosba, ismét bajnok lett (1927). A cikknek nem témája az „árulónak” nevezett Slózi más klubokban eltöltött időszaka, álljon itt vallomása a Fradiról: „Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért, melynek még ma is változatlanul híve vagyok, és az is maradok. Könnyen meg lehet ezt érteni, hiszen az igazi klubszellemet ott szívtam magamba, és az FTC-ből lendült futballkarrierem a magasba. Mindig igazi örömet éreztem, mikor a zöld-fehér sávos trikót magamon feszülni éreztem.”


A Fradi tekintélye nőttön-nőtt, a csapat Tóth-Potya István odaigazolásával még erősödött is. All-round támadó volt, a csatársor minden posztjára be lehetett állítani. A zöld-fehéreknél 14 évet (1912–1926) húzott le, Schlosserrel is játszott, első mérkőzésén a Fradi olyan meghatározó futballistáival rúgta a labdát, mint Pataki Mihály és Blum Zoltán. Noha csupán két bajnoki címet szerzett játékosként (1913, 1926), személye edzőként megkerülhetetlen már a profi időszakban.

A válogatottban egyre több ferencvárosi kapott helyet, az 1912-es stockholmi olimpián vigaszdíjat nyerő nemzeti csapat keretében nyolc ferencvárosi volt. Sőt, rá egy évre az osztrákok elleni 4:1-es győzelem során (1913. április 27., Bécs) kilenc fradista (!) lépett pályára. Ám az 1913–1914-es bajnoki idényben egy döntetlenje (Törekvés, 1:1) mellett négy vereséget (MTK, 2:3; BTC, 1:3; MTK, 1:4; MAC, 2:3) is szenvedett az együttes, végül ezüstérmes lett.

Ezzel lezárult az első aranykor.

Rumbold Gyula, a hétszeres bajnok védő

A korszak egyik megkerülhetetlen játékosa a nyolcszoros bajnok középfedezet Bródy Sándor – nem volt rokona az írónak –, aki 17., egyben utolsó válogatott meccsén az említett bécsi találkozón lépett pályára. Abban a tekintetben is fradista, hogy IX. kerületi lakosként igazolt az FTC-hez, amelynél hamar akkora tekintélyt vívott ki magának, hogy megválasztották a csapat első kapitánya, az egy hadgyakorlaton hastífuszban elhunyt Berán József helyére.  „Az maradtam egészen a háború kitöréséig. (...) A klubban nagy szeretetben éltünk úgy, mint a testvérek. Aztán 1914-ben elmentem egy kicsit a háborúba. Fogságba estem, és csak évek múltán láttam meg ismét a Franzstadtot.”      A hadifogság után még egy találkozón játszott, az FTC–UTE rangadón (1921. március 22.) a Hungária körúton, ez volt a 307. mérkőzése. Később edzőként Tóth-Potya munkáját segítette, majd Svédországba költözött, ám a profizmus bevezetését követően ismét szeretett klubját, a Fradit szolgálta, ő volt az 1929-es dél-amerikai túra – amelyen a csapat 3:2-re legyőzte Uruguayt – csapatvezetője.

„Az ő utolérhetetlen finom szerelései, bámulatos játékintelligenciája, helyezkedési érzéke és mindig a kellő pillanatban beavatkozása a maximuma volt annak, amit egy bekktől várhattunk.”   Rumbold Gyuláról állnak ezen sorok Nagy Béla Fradi futballévszázad című könyvében, a csatárfenomén Schlosser így emlékezett róla: „Rumboldot nem tudom elfelejteni, az ő óriási klasszisa sokszor kidomborodott. Ideális bekk volt. Mindegy volt neki, hogy jobb vagy bal láb, erős volt és kitűnő technikával rendelkezett. A becsúszó szereléseket is az elsők között alkalmazta.”   A hétszeres bajnok védő 33-szor lépett pályára a válogatottban, az kevésbé ismert, hogy a Fradi első plakátját is ő készítette.

Befejezésül álljon itt az 1910–1911-es évad utolsó fordulójában (1911. május 28.: FTC–BAK 3:0) pályára lépő együttes összeállítása: Fritz – Rumbold, Manglitz – Weinber, Bródy, Payer – Szeitler, Weisz, Koródy, Schlosser, Borbás.

1911. február 12-én adták át a főváros első nagy létesítményét, a Ferencváros stadionját az Üllői úton


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 10-i lapszámában jelent meg.)