LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–BUDAFOKI MTE 3–0 (3–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 5113 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Nagy Viktor, László István)
BP. HONVÉD: Tujvel – Pauljevics, Szabó A., Csontos D., Baki, Hangya – Szamosi Á. (Kesztyűs, 76.), Pekár I. (Somogyi Á., 65.) – Zuigeber (Hetyey, 76.), Simon B. (Kovács E., 53.), Pinte P. (Sigér Á., 65.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
BUDAFOK: Hársfalvi – Selyem B., Fekete M., Jagodics M., Horgosi, Kun B. – Varga Gy. (Hajdú R., 76.)., Németh M. (Stumpf, 65.), Posztobányi (Nándori, 80.), Rehó (Rózsa, 65.) – Kovács D. (Vasvári, 65.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerző: Szamosi Á. (1–0) a 16., Csontos (11-esből, 2–0) a 28., Zuigeber (3–0) a 42. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Szerettük volna már az első félidőben eldönteni a mérkőzést, ez sikerült is, úgy érzem, ez egy akciódús találkozó volt, de ehhez kellett, hogy a Budafok is beleálljon a meccsbe. Örülök, hogy ilyen jó teljesítményt tudtunk nyújtani a kilátogató szurkolóink előtt. Külön öröm számomra, hogy lassan már valamennyi játékosunk pályára tudott lépni ebben a két fordulóban. Örülök a győzelemnek.
Mészöly Géza: – A Honvéd már szinte kész csapat. Gratulálok nekik, ma is megérdemelték a győzelmet. Az első félidőben még talán jobban játszottunk, amikor kaptuk a gólokat, viszont a másodikban nagyon meg akartuk őrizni kapunkat a góltól. Úgy érzem, hogy a mutatott játékunk alapján emelt fővel távozhatunk a Bozsik-stadionból.
FC AJKA–VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 1–1 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka, Városi Sportcentrum, 1500 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kulman Tamás)
AJKA: Szabados I. – Kovács N., Mészáros B. (Katona I., 64.), Tar Zs., Garai – Doncsecz (Kenderes, 64.), Sejben (Tóth G., 86.), Csizmadia Z., Herjeczki K. – Kirchner (Lakatos M., 79.), Cipf. Vezetőedző: Horváth András
VIDEOTON: Nagy G. – Kovács K. (Kojnok, 35.), Murka, Spandler, Horváth T. – Kocsis B. (Kovács B., 72.), Bedi (Varga R., a szünetben), Kocsis G., Simut – Bobál G. (Tóth T., a szünetben), Kovács P. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Cipf (1–0) a 4., Simut (1–1) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth András: – Úgy gondolom, a múlt héthez képest egy teljesen más képet láttam a csapattól, sikerült a sorokat rendeznünk és ez volt a cél. Hamar megszereztük a vezetést, amivel meg is leptük őket szerintem, ezután viszont néha túlzottan nagy területeket adtunk nekik, de nagy helyzetekig nem jutottak el az elsőben. A második félidő derekán, ha van egy kis szerencsénk, betalálhattunk volna. A bekapott gól után nyílt sisakossá vált a találkozó, de most már megérkeztünk mi is a bajnokságba.
Boér Gábor: – Győzelmet szalasztottunk el, közelebb álltunk hozzá véleményem szerint, de így nem lehet kezdeni. Az első tíz percben pontatlanok vagyunk és rosszul reagálunk, nem koncentrálunk. Ugyanabba a hibába estünk, mint hétfőn és ebből nagyon nehéz felállni, ilyenkor egy új forgatókönyvet kell kialakítani. A gól megnyugtatott minket, az ellenfél átadta a területeket és eljutottunk veszélyes szituációkig, de ebben a ligában nehéz kidolgozni sok helyzetet. A cserék jól szálltak be, sok lehetőségünk is volt, amelyeket illett volna jobban befejezni. A döntetlen miatt csalódott vagyok, de még keressük a legjobb összeállítást és a legjobb rendszert, amiben majd a legjobban tudunk működni.
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1915 néző. Vezette: Farkas Tibor (Tőkés Róbert, Topálszki Szabin)
BÉKÉSCSABA: Póser – Kuzma, Albert I., Kovács G. (Csató M., a szünetben), Kotula (Mikló, 26.) – Harsányi I., Szabó B. (Sármány, 63.), Zsolnai, Márkus (Hodonicki, 75.) – Borsos F., Ésik (Balla K., 63.). Vezetőedző: Csató Sándor
SZEGED-CSANÁD GA: Veszelinov – Sándor M. (Sztankó, 40.), Szilágyi Z., Pejovics, Tóth B., Takács-Földes (Miskolczi, 60.) – Holman (Papp Á., 68.), Haris (Rabatin, 60.), Márkvárt – Novák Cs., Kurdics (Kalmár O., 68.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Holman (0–1) a 33., Albert I. (1–1) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor: – Küzdelmes mérkőzés volt, a Szeged kimondottan jól védekezett, jól zárta le a területeket. Az utolsó percig küzdöttünk, még a gólunk után is volt egy lehetőségünk. Megérdemelten szereztünk egy pontot.
Aczél Zoltán: – Magunknak köszönhetjük, hogy a mérkőzés döntetlen lett. Azzal, hogy a Békéscsaba az utolsó tíz percben fölénk kerekedett, meg is érdemelte az egyenlítést. Az első félidő második felét komolyan kontrolláltuk. A szünet után szerkezetet váltottunk, ami jól is „ült”, a Békéscsaba nyolcvan percig nem rúgott kapura, nekünk pedig megvoltak a kontralehetőségeink. Az utolsó percekben magunkra húztuk az ellenfelet, ami érthetetlen.
TISZAKÉCSKEI LC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 700 néző. Vezette: Iványi Gábor (Szabó Dániel, Ring Kevin)
TISZAKÉCSKE: Szmola – Balázs B., Csáki R., Valencsik, Grünvald (Terbe, 81.) – Varga J. – Bódi Á., Pataki (Géringer, 81.), Horváth E. (Vukk, 58.), Gyenes (Ramos, 58.) – Zámbó. Vezetőedző: Pintér Csaba
MEZŐKÖVESD: Deczki – Csirmaz, Varjas Z., Csörgő (Keresztes, 90+3.), Vajda S. – Zachán, Bertus (Kovalenko, 81.) – Vidnyánszky, Lőrinczy (Pintér Á., 81.), Sáreczki (Saja, 71.) – Szalai J. (Bartusz, 81.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Grünvald (1–0) a 76., Pintér Á. (1–1) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Pintér Csaba: – Az első félidőben kerestük magunkat, sok volt a ki nem kényszerített hiba. A szünetben rendeztük a sorokat és a cseréknek köszönhetően jó mérkőzést játszottunk. Meg is szereztük a vezetést, de az ellenfelünk gyorsan egyenlített. A látottak alapján reális a döntetlen. Hálásak vagyunk a szurkolóinknak, mert óriási plusz lökést adtak a csapatnak.
Csertői Aurél: – Igaz, hogy az első helyzete a Tiszakécskének volt, de azt gondolom, hogy már az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést. Ezt nem tettük meg, így törvényszerű, hogy az ellenfél gólt rúg. Ezután egyenlítettünk, ami azt mutatja, hogy van tartása a csapatnak.
AQVITAL FC CSÁKVÁR–BVSC-ZUGLÓ 2–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Móri Tamás (Szalai Dániel, Bertalan Dávid)
CSÁKVÁR: Lehoczky – Lorentz, Umathum, Pál B. Helembai – Farkas A., Mészáros D. (Dencinger, 55.), Magyar Zs. – Szabó B. (Haragos, 64.), Bányai P., Ominger B. (Szalai P., 64.). Vezetőedző: Tóth Balázs
BVSC: Petroff – Böndi, Benkő-Bíró, Hesz, Király Á. – Tóth K. (Dénes A., 64.), Palincsár (Bacsa, 82.) – Sarkadi (Ureche, 82.), Csernik K., Pekár L. (Kelemen, 64.) – Farkas B. Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Mészáros D. (1–0) a 17., Magyar Zs. (11-esből, 2–0) a 79. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe. Domináltunk, szép gólt szereztünk, jól játszottunk. A második félidőben egy ideig meddő volt játékunk, ám a játékrész második felében akár több gólt is szerezhettünk volna és teljesen megérdemelten nyertünk.
Dragan Vukmir: – Gratulálok a Csákvár győzelméhez. Mi ezúttal veszítettünk, de mennünk kell tovább a megkezdett úton.
KARCAGI SC–SOROKSÁR SC 3–2 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Karcag, Liget úti Sportcentrum, 1000 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Punyi Gyula, Balla Levente)
Karcag: Engedi – Kovalovszki (Győri Á., 87.), Sághy, Fazekas L. – Hidi P., Pap Zs., Szűcs K., Györgye (Bodor, 66.), Szakács L. (Sain, 66.), Girsik Á. (László, 83.), Tarcsi (Kaye, 87.). Vezetőedző: Varga Attila
Soroksár: Őri – Nagy O., Lakatos Cs., Kékesi, Horváth K., – Vass Á. (Korozmán, 59.), Madarász Á., Varga Z. (Gálfi, 59.), – Köböl (Bagi, 79.), Kundrák (Tóth G. 79.), Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Györgye (1–0) a 12., Kundrák (1–1) a 21., Girsik (11-esből, 2–1) az 56., Nagy O. (3–2) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila: – Nagyon boldogok vagyunk, hiszen hazai közönségünk előtt szereztük meg első győzelmüket. Akadtak jó és gyengébb periódusaink is, de amit elterveztünk, azt nagyrészt sikerült megvalósítanunk.
Lipcsei Péter: – A Karcag jól összerakott csapat, mi pedig gyámoltalanul, olykor hit nélkül játszottunk. Döntetlen állás után, úgy érzem, a büntető befolyásolta a mérkőzést. A hazaiak harmadik gólja pedig eldöntötte a meccset, utána még szépítettünk, de már nem tudtunk pontot szerezni.
SZENTLŐRINC SE–HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–1 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 1200 néző. Vezette: Bana Gergely (Máyer Gábor, Mohos Milán)
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szivacski, Dinnyés, Poór, Márta – Szolgai, Nyári (Czérna, 90+1.) – Bőle (Kiss-Szemán, 55.), Nagy R. (Kesztyűs M., 55.), Samson (Ambach, 69.) – Adamcsek (Tóth-Gábor, 55.). Vezetőedző: Waltner Róbert
KOZÁRMISLENY: Lékai – Bíró (Lengyel N., 71.), Gajág, Horváth D., Turi T. – Kozics, Máté – Babinszky (Kócs-Washburn, a szünetben), Bakó (Jelena R., 71.), Szalka (Dobos Á., 71.) – Pesti (Dóra, 88.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Nagy R. (11-esből, 1–0) a 26., Máté (1–1) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert: – Csalódott vagyok, mert megérdemeltük volna a három pontot. A szünetben visszanéztünk egy helyzetet, megint elmaradt egy tizenegyes a javunkra.
Pinezits Máté: – Boldog vagyok, hogy megszereztük az első pontunkat. A szünet után minden tekintetben megújultunk.
Augusztus 4., hétfő
20.00: Kecskeméti TE–Vasas FC (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Bp. Honvéd | 2 | 2 | – | – | 6–0 | +6 | 6 |
2. Csákvár | 2 | 2 | – | – | 6–1 | +5 | 6 |
3. Tiszakécske | 2 | 1 | 1 | – | 3–1 | +2 | 4 |
Mezőkövesd | 2 | 1 | 1 | – | 3–1 | +2 | 4 |
5. Szeged | 2 | 1 | 1 | – | 2–1 | +1 | 4 |
6. BVSC Zugló | 2 | 1 | – | 1 | 4–2 | +2 | 3 |
7. Karcagi SC | 2 | 1 | – | 1 | 3–4 | –1 | 3 |
8. Szentlőrinc SE | 2 | – | 2 | – | 2–2 | 0 | 2 |
Békéscsaba | 2 | – | 2 | – | 2–2 | 0 | 2 |
10. Soroksár SC | 2 | – | 1 | 1 | 3–4 | –1 | 1 |
11. Kozármisleny | 2 | – | 1 | 1 | 1–3 | –2 | 1 |
12. Videoton FCF | 2 | – | 1 | 1 | 1–4 | –3 | 1 |
12. Budafoki MTE | 2 | – | 1 | 1 | 1–4 | –3 | 1 |
14. FC Ajka | 2 | – | 1 | 1 | 1–5 | –4 | 1 |
15. Kecskeméti TE | 1 | – | – | 1 | 0–1 | –1 | 0 |
16. Vasas FC | 1 | – | – | 1 | 1–4 | –3 | 0 |