A hűvösebb, felhős idő sem vette el a kedvét a Nemzeti Atlétikai Központba kilátogatóknak, akik az országos bajnokság második napján is megannyi szép eredménynek tapsolhattak.
Még a szombatinál is többen jöttek ki a „sportok királynőjének a koronájába”, ahol rögtön az első futószámban érdeklődve figyelhették, hogy Mátó Sárának sikerül-e „végre” túlszárnyalnia az 55.35 másodperces egyéni csúcsát. A MATE-GEAC versenyzője pályafutása során negyedszer is megnyerte a 400 m gátat, az elmúlt hetekben látott jó formája ezúttal is kitartott, de egyetlen századdal elmaradt legjobbjától. Újabb szép siker ez tőle, nem sokkal a nyári egyetemi világjátékokon nyújtott bronzérmes teljesítményét követően.
A férfi 400 m gát hozta azt az izgalomszintet, amit előzetesen várhattunk. A címvédő, Bánóczy Árpád sokáig vezetett, de a célegyenesben kicsit görcsössé vált a mozgása, így mindkét ikarusos riválisa megelőzte őt. Az utolsó métereken a mezőny legfiatalabb versenyzője, a 20 éves Takács Gergő hajrázott a legjobban, élete első bajnoki címét begyűjtve a felnőttek között.
A 100-at szombaton megnyerő Takács Boglárka 200 méteren is legyőzte feltörekvő riválisát, Sulyán Alexát – a szabadtéri rekordert a fedett pályás csúcstartó üldözte, ezúttal hiába. Néhány pillanattal később már öccsével, Ábellel ölelkezhetett, aki egy elképesztően szoros és fordulatos döntőt nyert meg a félkörös távon, 21.04-es egyéni csúcsával még a végül elővigyázatosságból visszalépő Molnár Attilának is megnehezítette volna a dolgát!
Szintén érdekes párharcnak ígérkezett Kozák Luca és Tóth Anna összecsapása 100 m gáton. A fiatal trónkövetelő fedett pályán, 60 m gáton már felülmúlta rutinosabb, Eb-ezüstérmes riválisát. Hihetetlen izgalmaknak lehettünk szemtanúi az első lépéstől az utolsó méterekig, a végén alig kétszázados különbség döntött a két versenyző között; fej fej mellett jöttek le az utolsó gátról, és a célvonalig nem is szakadtak el egymástól. A végső győztest, izgalmas pillanatok után a célfotó segítségével sikerült megállapítani: Kozák lett a magyar bajnok, 12.75-tel, Tóth a második 12.77-tel, egy századot lefaragott a saját, U23-as rekordjából.
A 800 méter a Sportolj Velünk Sportegyesület középtávfutóiról szólt, Kéri Bianka már tizenegyedszer, Kubasi János először lett a szám bajnoka, míg Kerekes Dóra életében először dobott 59 métert diszkoszvetésben. A madridi csapat Eb-n 570 centire jutó Böndör Márton 510 centin elsőre szállt be, majd 530-on és 550-en sem hibázott. Az 560 centi ezúttal nem jött össze neki, de a győzelme így sem volt veszélyben.
A félmaratoni távra készülő Vindics-Tóth Lili Anna ismét bizonyította sokoldalúságát, a szombati 1500-as ezüstérme után az 5000-et megnyerte. Szintén jól éltek a férfiak is a hűvösebb, ennek a távnak a specialistáinak nagyon kedvező időjárási körülményekkel, hárman is 14 percen belül futottak. Palkovits István nagy hajrával futott óriási egyéni csúcsot (13:48.76), ezzel a szombati 3000 m akadály után egy nappal ismét felállhatott a dobogó felső fokára. Szögi István lett a második, a harmadikként célba érő Lomb Ádám szintén élete legjobbját érte el.
Takács Boglárka, a 200 méter országos bajnoka: – Mindenképpen szerettem volna címet védeni, a többiek formája és a legjobbjuk alapján úgy gondoltam, ezzel nem lehet gond. Viszont jól kellett futnom, mert egy országos bajnokságon mindenki a legjobbját nyújtja, ahogyan Molnár Janka is egyéni csúcsot futott, és Sulyán Alexa is az idei legjobbját teljesítette. A huszonhárom másodperc elejével nem vagyok igazán elégedett, de nem feltétlenül most kellett kijönnie a csúcsformának. Az eddigiekben nem sokszor tudtam ilyen időt futni, de mostanra stabilizáltam ezt a szintet. Kétszázon is léptünk egyet előre, ebből könnyebb lesz kiugró eredményt produkálni, amikor minden összeáll. Kozák Luca, a 100 méteres gátfutás országos bajnoka: – Tudtam, hogy képes leszek a 12.73-as vb-szinthez közel futni, sajnos most elmaradtam tőle, de a címvédésnek örülök. Úgy éreztem, hogy forog a szél, gáton ez nem a legjobb, mert minden lépésre nagyon oda kell figyelni. Színvonalas verseny volt, Tóth Anna is jó formában van, nemrég a két fő versenyén is jól futott. Tudtam, ha mentálisan is erős lesz, akkor megszorongat. A héten Besztercebányán futok, majd jön a Gyulai István Memorial, bízom benne, hogy ebből a sorozatból kijön egy még jobb eredmény. Egy „edzősebb” időszak után vagyok, de már itt az ob-n sikerült gyorsan futni, ami biztató. Palkovits István, az 5000 méter országos bajnoka: – Munkás futam volt. Sokszor szoktunk arra hivatkozni, hogy ez a munkánk, most ez fogalmazódott meg bennem verseny közben is. Mennem kellett, csinálnom kellett, bele kellett tennem a saját részem. Örülök neki, hogy az idén már másodszor sikerült faragni az egyéni csúcsomon. Amennyire munkás volt, legalább annyira könnyen esett. Úgy érzem, hogy még van benne, szerintem 13:40 alatt tudok. Biztos vagyok benne, hogy ez a következő években ki fog jönni. Egy ilyen akadály után, mint a szombati, tudtam egy ennyire jó eredmény futni, az országos bajnokság méltó zárása volt a szezonomnak. Igaz, még a Gyulai István Memorial hátra van, ott háromezren tervezek rajthoz állni. Kubasi János, a 800 méter országos bajnoka: – Nehéz szavakba önteni ezt az érzést, amikor beértem a célba és tudatosult bennem, hogy megnyertem, akkor egy óriási üvöltés formájában minden kiszakadt belőlem. Már régóta szerettem volna győzni az ob-n, két éve pont ugyanitt, a Nemzeti Atlétikai Központban az utolsó százig jól is álltam, de besavasodtam és egy lökés miatt akkor még nem jött össze. Sokat edzettünk azóta a futásnak erre a részére. Tavaly egy részleges hajlító szakadásom volt, nagyon kellemetlen volt, nem is tudtam futni, csak biciklizni azokban a hónapokban. Visszatekintve arra az időszakra, még különlegesebb ez a siker, örülök, hogy végre felállhattam a dobogó felső fokára. Vindics-Tóth Lili Anna, az 5000 méter országos bajnoka: – Nagyon jó idő volt az ötezer méterhez. Megható volt visszatérni abba a stadionba, ahová kvalifikáltam magam a budapesti világbajnokságra, és ahol együtt futhattam Faith Kipyegonnal, rengeteg hazai néző előtt. Az edzőmmel, Wolfgang Heiniggel megbeszéltük, hogy nincs nagy célunk az idő szempontjából ezen a távon, csak szeretnénk egy jót versenyezni. Kedvezett nekem a tempó, ezerötszáz körül megléptem, jól éreztem magam, örülök a bajnoki címnek. Fontos állomása volt ez az építkezésnek, ami remélhetőleg a szeptemberi félmaratoni országos bajnokságon fog kicsúcsosodni. Először indulok majd ezen a távon, szépen vesszük a lépcsőfokokat a maratoni felé, ami a fő célom lesz majd a következő években. Motivált vagyok, élvezem a közös munkát az edzőmmel. Klassz kis csoportom van, Gesa Krause és Olivia Gürth is az edzőpartnereim között vannak. Hosszú távra tervezünk, a szépen, konzisztensen építkező edzésmódszerünk is megfelel ennek az irányvonalnak. |
130. ATLÉTIKAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BUDAPEST
Férfiak
200 m (+0.2). Országos bajnok: Takács Ábel (BHSE, edző: Németh Roland) 21.04, 2. Mészáros Balázs (ARAK) 21.11, 3. Wahl Zoltán (TSC-Geotech) 21.22
800 m. Ob: Kubasi János (Sportolj Velünk Sportegyesület, e: Tóthné Stupián Anikó) 1:48.61, 2. Szinte Bálint (UTE) 1:49.13, 3. Huller Dániel (VSD Dunakeszi) 1:50.01
5000 m. Ob: Palkovits István (SVSE, e: Tóthné Stupián Anikó) 13:48.76, 2. Szögi István (MTK Budapest) 13:52.95, 3. Lomb Ádám (PVSK) 13:57.27
110 m gát (+1.0). Ob: Eszes Dániel (VSD Dunakeszi, e: Maracskó Pál) 13.82, 2. Szeles Bálint (EVSI) 14.18, 3. Zemen Zalán (Győri Atlétikai Club) 14.24
400 m gát. Ob: Takács Gergő (A-Plast Ikarus BSE, e: ifj. Tomhauser István) 50.45, 2. Molnár Csaba (A-Plast Ikarus BSE) 50.59, 3. Bánóczy Árpád (Vasas) 50.91
4x400 m váltó. Ob: UTE (Csernus Péter László, Szilveszter Marcell, Birovecz Ben Jordán, Csahóczi Csanád, e: Kovács-Dóczi Orsolya, Lisztóczki János és Nyilasi Péter) 3:10.34, 2. MATE-GEAC (Birovecz Bátor Péter, Nadj Levente, Fodor Péter Gellért, Steigerwald Ernő) 3:10.94, 3. A-Plast Ikarus BSE (Molnár Csaba, Takács Gergő, Kovács Ádám Vilmos, Pálvölgyi Levente) 3:11.96
Rúd. Ob: Böndör Márton (Győri Atlétikai Club, e: Scheidler Géza, Böndör Dániel) 550, 2. Nagy Marcell (MTK Budapest) 510, 3. Kéri Tamás (FTC) 510
Távol. Ob: Hodossy-Takács Sámuel (DSC-SI, e: Magyar Zoltán Péter) 748 (+0.2), 2. Pap Kristóf (TFSE) 746 (+1.5), 3. Szabó László (FTC) 743 (+1.4)
Súly. Ob: Fekete István (SZVSE, e: Ifj. Eperjesi László) 18.22, 2. Kovács László (Győri Atlétikai Club) 17.25, 3. Tóth Balázs (NYSC) 17.22
Diszkosz. Ob: Szikszai Róbert (NYSC, e: Cserpák Róbert és Kerekes László) 59.91, 2. Huszák János (Szombathelyi Dobó SE) 58.89, 3. Dobó Zsombor (SZVSE) 58.20.
Nők
200 m (+1.2). Országos bajnok: Takács Boglárka (BHSE, e: Németh Roland) 23.06, 2. Sulyán Alexa (MATE-GEAC) 23.37, 3. Molnár Janka (TSC-Geotech) 23.63
800 m. Ob: Kéri Bianka (Sportolj Velünk Sportegyesület, e: Tóthné Stupián Anikó) 2:05.33, 2. Janositz Gréta (BEAC) 2:05.97, 3. Heffner Hédi (BEAC) 2:09.68
5000 m. Ob: Vindics-Tóth Lili Anna (BHSE, e: Wolfgang Heinig) 16:18.34, 2. K. Szabó Gabriella (NYSC) 16:34.93, 3. Dugasz Emese (BHSE) 16:38.69
100 m gát (+1.1). Ob: Kozák Luca (DSC-SI, e: Suba László és Suba Emese Réka) 12.75, 2. Tóth Anna (DVTK) 12.77, 3. Répási Petra (FTC) 13.27
400 m gát. Ob: Mátó Sára (MATE-GEAC, e: Kovács Zoltán) 55.36, 2. Mohai Regina (MTK Budapest) 58.40, 3. Bartha Lilla (Vasas) 59.49
4x400 m váltó. Ob: Sportolj Velünk Sportegyesület (Horváth Anna, Kéri Bianka, Felber Kata Zselyke, Besenyődi Petra, e: Barcza Bence, Bartha László, Horváth Loretta, Horváthné Németh Ilona, Nagy Patrik és Tóthné Stupián Anikó) 3:42.61, 2. Vasas (Mórocz Boglárka, Bátai Luca, Tóth Fruzsina, Bartha Lilla) 3:43.22, 3. FTC (Szikossy Szilvia, Szücs Dóra Zita, Guba Liliána, Takács Zsófia) 3:45.96
Hármas. Ob: Virók Erna Sára (FTC, e: Kiss Tibor) 13.05 (+0.5), 2. Kónya Enikő (FTC) 12.90, 3. Szabó Beatrix (MTK Budapest) 12.54
Súly. Ob: Beregszászi Renáta (SZVSE, e: Ifj. Eperjesi László) 16.79, 2. Kling Réka (AC Bonyhád) 13.83, 3. Váradi Krisztina (Maximus SE) 13.34
Diszkosz. Ob: Kerekes Dóra (NYSC, e: Cserpák Róbert, Kerekes László és Németh László) 59.00, 2. Keserű Mirabella (A-Plast Ikarus BSE) 52.30, 3. Baukó Petra (Békéscsabai AC) 48.44
Gerely. Ob: Diósi-Moravcsik Angéla (MTK Budapest, e: Magyari Zoltán) 56.09, 2. Bogdán Annabella (Békéscsabai AC) 55.16, 3. Kövér Fanni (MTK Budapest) 54.17