NB II: visszavonult az egyszeres magyar válogatott védő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 15:30
null
Visszavonult és a Haladás másodedzője lesz az egyszeres magyar válogatott Bosnjak Predrag (Fotó: Nemzeti Sport)
A labdarúgó NB II-ben 13. helyen telelő Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján számolt be róla, hogy visszavonult az egyszeres magyar válogatott bal oldali védő, Bosnjak Predrag, aki a csapat másodedzőjeként folytatja pályafutását.

A Szabadkán született Bosnjak Predrag 2009-ben a szerb Proletertől igazolt Magyarországra a Nyíregyházához, ahonnan Veszprémen keresztül került 2013-ban a Haladáshoz. A bal oldali védőként és szélsőként is bevethető játékos Szombathelyen remekelt, s egy évvel később vette meg őt a Ferencváros, de a fővárosi zöld-fehéreknél fél év alatt csupán hat meccsen lépett pályára, ezért kölcsönbe visszakerült Nyíregyházára, majd újabb fél évvel később szakított az FTC-vel és Szombathelyre tért vissza, s azóta is a Haladást erősítette.

Bosnjak a magyar labdarúgó-válogatottban egy alkalommal, 2014. június 4-én, az Albánia elleni felkészülési mérkőzésen, Pintér Attila irányítása alatt a 67. percben Korhut Mihály cseréjeként lépett pályára.

„Mielőtt 2011 nyarán Veszp­rémbe szerződtem, a bakonyiak akkori edzője, Vágó Attila mondta, igazoljak hozzájuk és utána segít nekem NB I-es csapatot szerezni – mondta Bosnjak a haladas.hu-nak. – Így is történt. Ugyanis később, 2013 telén az akkor NB II-es Veszprémmel az Illés Akadémia műfüves pályáján a Haladással játszottunk edzőmeccset. Kikaptunk ugyan, de a játékom elnyerte Artner Tamás, a Hali akkori edzőjének tetszését, hazafelé a buszon a vezetők szóltak, hogy a klub szeretne átigazolni. Veszprémben jó kis gárda jött össze – csapattársam volt az akkor még szárnyait bontogató, most már válogatott védő, Lang Ádám, valamint a csatár Novothny Soma is. Gyakorlatilag egy percig sem gondolkodtam, hiszen tudtam, hogy a Haladás egy patinás, tradicionális, nagy múltú klub – ráadásul az NB I-ben szerepel. Az átigazolás végül télen még nem, de nyáron már összejött. A 2013–2014-es idényem remekül sikerült, hatodik helyen végeztünk a bajnokságban, júniusban bemutatkoztam a válogatottban – és felfigyelt rám az FTC is: 2014 nyarán a fővárosiakhoz szerződtem. Európa-liga-selejtezőkön, Magyar Kupa-meccseken, majd az első bajnokin is játszottam. Később aztán kölcsönadtak Nyíregyházára, majd a bajnokság végén megkeresett a Haladás – így visszatértem Szombathelyre. Voltak jó és kevésbé jó évek, de a legjobb meccseket, legjobb időszakokat a Haladásnak köszönhetem. A Haladás Sportkomplexumban az első bajnokin például kettő egyre megvertük az FTC-t, majd utána legyőztük egy nullára a Videotont is – felejthetetlen meccsek voltak ezek! De még számtalan ilyen mérkőzés volt. Aztán óriási élmény volt a válogatottság, egy játékosnak ez a csúcs a karrierjében, örülök, hogy nekem mindez megadatott. A legjobban a 2013–2014-es és a 2015–2016-os Haladásban szerettem futballozni – remek csapatunk volt” – mondta Bosnjak Predrag, aki hosszasan gondolkodott mostani döntésén, végül a befejezés mellett határozott.

A bal oldali védő az elmúlt években az Illés Akadémián egyéni képzéseket tartott, s B-licences edzői képesítést szerzett, visszavonulása után pedig a Haladás másodedzőjeként folytatja karrierjét.

„Ha nagyon nagy baj lenne tavasszal és sorra sérülnének meg a játékosok, csak akkor állnék be ismét” – tette hozzá Bosnjak, aki a Transfermarkt adatai szerint minden sorozatot figyelembe véve 261 mérkőzésen két gólig és 21 gólpasszig jutott a Haladásban.

Legfrissebb hírek

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
18 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52
Ezek is érdekelhetik