NB II: az MTK-tól kapott kölcsön középpályást a Tiszakécske

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 19:07
null
Lehoczky Roland Tiszakécskén bizonyíthat (Fotó: tiszakecskefoci.hu)
Az MTK U-válogatott játékosa, Lehoczky Roland az NB II-es Tiszakécskei LC labdarúgócsapatában szerepel kölcsönben a tavaszi idényben – számolt be róla a két klub honlapja.


A 21 éves Lehoczky Roland az őszi idényt az élvonalbeli Mezőkövesd Zsórynál töltötte kölcsönben, ahol négy bajnokin lépett pályára, és egy – pontot érő – gólt szerzett.

Az U19-es és U21-es válogatott középpályást fejlődése érdekében adja kölcsön az MTK a másodosztályú Tiszakécskének, így Lehoczky a tavaszi szezon végéig az NB II-ben szerepel.

Abszolút nem élem meg kudarcként, hogy Tiszakécskére kerültem vissza az NB II-be, sőt! – jelentette ki a középpályás a kécskei klubhonlapon. – Meghatározó játékosként bizonyítani szeretnék és segíteni a csapatot a biztos bennmaradásban. Kis Károly vezetőedző keresett meg, s nagyon jókor jött a lehetőség, mert rossz periódusban voltam a karrierem szempontjából. Szimpatikus számomra a tiszakécskei közeg, s nem a kiesőzónában van a helyünk – bízom benne, hogy nagy meglepetést szerzünk, és jelentős lépést teszünk előre a tabellán.”

Legfrissebb hírek

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
18 órája

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24
Ezek is érdekelhetik