Megszülte az MLSZ: világra jött az NB I B

Bár éppen 1963-ban járunk, néhány évet innen is vissza kell szaladnunk az időben. A magyar labdarúgásban oly hagyományos őszi-tavaszi lebonyolítást „természetesen” szovjet mintára kezdték variálni, mintha a világháború után lett volna bármi tanulnivalónk a nagy testvértől. Így aztán először 1950-ben döntött úgy az MLSZ, hogy áttér a naptári év szerinti bajnokságra, a félidényes, 1950 őszi kiírást a Puskás-féle Bp. Honvéd nyerte meg. 1956 őszén közbeszólt a történelem, azaz a forradalom. Aztán 1957 elején megint csak tavasszal játszottak (bajnok lett a Vasas), majd visszaálltak az őszi-tavaszi lebonyolításra, miközben az 1956 előtti szörnyvilág néhány látszateleméből engedett a rendszer, az MTK és a Ferencváros is visszakapta eredeti nevét és a klubszíneit is.

Ismét jöhetett az „őszi-tavaszi”, más kérdés, hogy megint csak hat teljes idényre, hiszen 1963-ban megint feltalálta az akkor éppen Barcs Sándor vezette MLSZ a spanyolviaszt, és úgy döntött, itt az ideje az újabb fél idénynek (ezt nyerte meg aztán a Győri Vasas ETO) – de ha már belenyúlt a rendszerbe, kitalálta azt is, hogy jöjjön az egycsoportos NB I B! Az NB II két csoportjának 2–8. helyen végző csapatai kaptak besorolást, kiegészülve az NB I kiesőivel.

A Népsport természetéből fakadóan lelkesen üdvözölte a húzást, és grandiózus felvezető sorozatban mutatta be, kikből is áll az 1963 nyarán elrajtoló új második vonal. „Augusztusban indul a félfordulós labdarúgó-bajnokság. Ennek olyan érdekessége akad, amely páratlan a Nemzeti Bajnokság történetében. Először küzdenek a csapatok az NB I B-csoportban. A labdarúgás nagy tábora igen nagy érdeklődéssel várja a küzdelmek megindulását. Igen sokat vár tőle”– írta kedvcsinálónak elődünk.

Az első részben a fővárosi klubok kerültek sorra. A BVSC, amely „számottevő együttessé a felszabadulás után fejlődött”,és 1958-tól két idényre már megmerítkezett az élvonalban is, továbbá „a nevelő együttesek közé tartozik. Olyan játékosokat adott a magyar labdarúgásnak, mint Tichy Lajos, Lantos Mihály”. Az Egyetértésnek az NB II Keleti csoportjában megszerzett ötödik helyezéssel sikerült bejutnia az NB I B-be. Pyber István edző sok egyéb mellett annak is örülhetett, hogy „legyőztünk több NB I-es csapatot s a magyar válogatott sem bírt velünk”.(Márciusban felkészülési meccsen 1:1 lett az eredmény, Cserjés gólját Sipos egyenlítette ki.) A Szállítókat tizenöt évvel korábban rakodómunkások alakították, egy ízben a Győr mögött második lett az NB II Nyugati csoportjában, azaz majdnem feljutott az NB I-be. És „valamennyi játékosa jelenleg is fizikai munkás”.A Ganz-MÁVAG 1945-ben volt már NB I-es is – mi több, akkor a Ganz és a MÁVAG is az élvonalban szerepelt, és kéz a kézben esett ki az NB II-be… –, most csak nehezen csúszott be az induló NB I B mezőnyébe, ám a kispadra a Vasas egykori klasszis csatárát, Szilágyi I Gyulát szerződtette. A volt ferencvárosi Dékány Ferenc által gardírozott Láng Vasas SK: „A Rozsnyay úti szép sporttelep tulajdonosai a felszabadulás után nagy léptekkel haladtak előre sportéletük szervezésében.”

A Budafoki MTE-t még vidékiként említi a Népsport, holott 1950-ben már Nagy-Budapesthez csatolták. A csapat bukdácsolt az NB II Nyugati csoportjában, ám végül kiharcolta az NB I B-t, „ezt a szakvezetők a játékosok túlzott idegességével magyarázzák, amely a nagy tétből fakadt”. A MÁV-DAC remeklése kapcsán a győri klubok szárnyalásáról írt a Népsport: „Vajon melyik értékesebb? Az NB I-es csapat 6. helyezése, a MÁV-DAC NB I B-bejutása, vagy a Győri Dózsa első helyezése az elismerten legerősebb NB III-as csoportban, az Északnyugatiban…”A Székesfehérvári VT Vasas – 1968-tól Videoton. „A csapat, illetőleg az egyesület mögött igen jelentős vállalat, a Villamossági Televízió és Rádiókészülékek Gyára áll, így a csapat lehetőségei igen kedvezőek”– jelent meg már 1963-ban, de a rendszerváltozásig leíródhatott volna bármelyik bajnoki rajt előtt, hiszen a katonai megrendelésekre gründolt székesfehérvári cég mindig is kitüntetett támogatást kapott az államtól. Dunaújvárosi Kohász – meglepően sokáig, egészen 1961-ig Sztálinvárosnak hívták. „Az idei jó szereplés elsősorban annak köszönhető, hogy a gárda alaposan felkészült, kifogástalan volt a játékosok küzdőszelleme, fokozódott egymás iránti megbecsülésük is.”

Az Oroszlányi Bányász falusi sportkörből alakult meg 1945-ben. „Az oroszlányi bányászsportolók ideális körülmények között sportolhatnak és – ismerve a sportolók, sportvezetők és szurkolók lelkesedését – bizonyára az NB I B osztályban sem vall majd szégyent a kis bányásztelepülés csapata.”Amelyből ezen a nyáron a BVSC-be szerződött egy ifjú, volt ferencvárosi csatár, bizonyos Verebes József... A Borsodi Bányász elődje, a Sajószentpéteri Tárna 1950-ben majdnem feljutott az NB I-be, ami egy 9000-es község csapatától igazán megsüvegelendő. „Az 1962–63. évben, a sportkör fennállásának 40 éves évfordulóján a nagy tét, az NB I B-be jutás lehetősége ősszel nehéz súlyként nehezedett a csapatra...”      Felemás, de inkább gyenge idény után volt az Ózdi Kohász, „az ózdi szurkolók kicsit még hatása alatt vannak a »sikertelenségnek«, s nehezen felejtenek...”A Miskolci VSC a Diósgyőrrel való akkor még öröknek hitt rivalizálásban 1956-ban egészen az NB I-ig jutott, de a miskolci zöld-fehérek gyorsan alá is hulltak a magyar futballpiramis mélyebb szintjeire. 1963 nyarán négy nyíregyházi csapat lépett egy osztállyal feljebb, élükön az NB I B-be kvalifikáló Spartacusszal. És persze az NB I-ből is érkezett két klub, a szebb időket is megélt Salgótarjáni BTC és a Szombathelyi Haladás.

Az első fordulókat követően máris az egekbe csapott a lelkesedés, nagyszerű nézőszámokról számolhatott be a Népsport. „Vajon mikor volt utoljára annyi néző – nyolcezer (!) – például Dorogon egy NB I-es mérkőzésen, mint Győrött a MÁV-DAC–SBTC találkozón? Miskolcon és Szombathelyen öt-ötezer, Dunaújvárosban pedig négyezer néző szurkolta végig a küzdelmeket...”A kor sztárbírói, Vadas Gyula, Emsberger Gyula, Kaposi Sándor, Zsolt István vezették a meccseket, a mezőny egy része itt is fővárosi volt, de az első osztályhoz hasonló budapesti dominancia ellenére tényleg behálózta az egész országot.

Ez volt az a félidény, amelynek végén sehol sem volt kieső és feljutó, az 1964-ben ismét teljes naptári éves bajnokság végén a Salgótarján és az Ózd végzett az NB I B első két, NB I-et érő helyén, az élvonalból pedig a Debreceni VSC és a Diósgyőr érkezett a helyükre.

Ami pedig a tavaszi-őszi lebonyolítást illeti, sokat már nem kellett kibírni: 1970-ben reményeink szerint örökre visszaállt a rend, azóta megint ősszel (na jó, nyáron) kezd pattogni a labda, és nincs vége télen az idénynek, szépen eltart a következő év nyaráig – így is van jól.