Pajkos János: A magyar futball veszélyes üzem

– Mikor volt a szájában legutóbb nyalóka?
– Várjon csak… talán most vasárnap – mondta a Nemzeti Sportnak Pajkos János, aki korábban a Debrecen, a Diósgyőr, a Békéscsaba és a Győr vezetőedzője volt.

– Nem tud leszokni róla?
– Ez a nyalókázás afféle kabala, jön a meccs, ülök, vagy állok a kispadon, aztán mint valami dohányos a cigit, egyszer csak előveszem és elszopogatom. Feszültségoldó.

– De hát már nem is ül a kispadon.
– Rosszul tudja. Két éve a Balmazújváros szakmai igazgatója vagyok, és a meccseken rendszerint ott ülök Híres Gábor vezetőedző mellett a kispadon.

– Pedig a közvélemény úgy tudja, hogy teljesen elszakadt a futballtól, és hogy benzinkutas lett.
– A második állítás igaz. Illetve annyit helyesbítenék, hogy nem benzinkutas, hanem benzinkút-tulajdonos vagyok. Nem mindegy. Hét benzinkút társtulajdonosa vagyok. S amint látja, a futballtól sem szakadtam el.

– Pedig lett volna oka rá. Valahogy nem kísérte szerencse az edzői pályafutását.
– Azért vannak szép emlékeim.

– Gondolom, az ön által irányított Debrecen kiesése nem tartozik ezek közé…
– Debrecenben csodálatos nyolc évet töltöttem. Mármint az utánpótlásnál. Olyan gyerekekkel dolgozhattam, mint Tisza Tibi, Máté Péter, és még sorolhatnám. Sorra nyertük meg a korosztályos bajnokságokat, nemzetközi kupákat, és előfordult, hogy évente négyszer mentünk Olaszországba, annyi meghívásunk volt. Aztán rosszul ment a Lokinak, a csapat szenvedett, következett az edzőváltás, és én kéznél voltam, lehetőséget kaptam. Voltak jó meccseink, de a szezon végén kiestünk. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az egyik vidéki riválisunk, csapatnevet most szándékosan nem mondok, sorba vette meg a mérkőzéseit. Ez nem vádaskodás, hanem tény. Utólag elmesélték. Csakhogy a Loki nem süllyedt a másodosztályba, mert a BKV Előre jogán NB I-es maradhatott. De egy apróságot ne felejtsen el: a Magyar Kupát mi nyertük meg.

– Emlékezetes döntő volt. A rosszul szereplő Debrecen a borzalmasan szereplő Videotonnal meccselt.
– Ez tény, mint ahogy az is, hogy a Magyar Kupa-döntőt mi nyertük meg öt kettőre. És felejthetetlen élmény, hogy az UEFA-kupában három egyre győztük le a Bordeaux-t. Igaz, kiestünk. Később jött a tulajdonosváltás a Loki élén, és én Diósgyőrbe szerződtem. Hogy is fogalmazzak? Szóval érdekes dolgokat tapasztaltam ott.

– Például?
– Olyan volt az akkori vezetőség, mint valami pénzszivattyú. Hiába segített az önkormányzat, hiába segítettek a szponzorok, a támogatók, szőrén-szálán az összes pénz eltűnt. Nem véletlen, hogy az akkori ügyvezető hosszú ideig járt a bíróságra. Nehéz jelzőket találni rá, mi ment akkor a DVTK-nál, s hogyan tették tönkre a klubot. A játékosok szó szerint éheztek, némelyiküket kipenderítették az albérletéből, mert nem tudta fizetni, nekem sem volt maradásom.

– Ha már ilyen őszintén beszél: a fogadási csalás beárnyékolja a magyar futballt. Azt mondják, sokan a nagy nevek közül egyelőre megúszták. Arra azért kíváncsi lennék, hogy ön, visszapörgetve a pályafutását, mit tapasztalt ezen a téren.
– Utólag már okos az ember. Sok meccs és sok vereség tűnt megmagyarázhatatlannak számomra akkoriban, különös formaingadozások, váratlan eredmények kísérték az én pályafutásomat is. Abban például biztos vagyok, hogy az egyik klubnál nagyüzemben művelték a fogadási csalást. Külföldi tulajdonos, nagyjából nyolc balkáni labdarúgó, köztük a kapus… Folytassam?

– Megannyi negatívum, megszámlálhatatlan botrányízű eset. A jelek szerint ezek kísérték végig az ön edzői pályafutását. Ráadásul nem egyedi esetről beszélünk. A XXI. század első tíz éve nem kerül be a magyar futball aranykönyvébe. S aztán csodálkozunk, hogy a sportág folyamatos válságban van.
– Én nem csodálkozom. Ami például utánpótlás-nevelés címen történik, azt nehezen lehet minősíteni. Ismétlem, magam hosszú évekig dolgoztam gyerekekkel, tudom, mit beszélek. A jelenlegi edzőgarnitúra, persze tisztelet a kivételnek, képtelen átadni a fanatizmust, a sportágszeretetet és a tudást a kissrácoknak.

– Már nem akar edző lenni?
– Ha értelmes feladatot kapnék egy tisztességesen működő klubnál, talán nem zárkóznék el. De már óvatosabb vagyok. Már csak azért is, mert egyszer például Diósgyőrben a kispadon majdnem megfulladtam. Meggyőződésem, hogy néhány játékvezető szándékosan csalt, és ezt nehezen viseltem el. Felugrottam, üvöltöttem, a nyalókát meg félrenyeltem. Mondom, vigyázni kell, a magyar futball veszélyes üzem.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, PAJKOS JÁNOSNAK MILYEN POZITÍV ÉS NEGATÍV EMLÉKEI VANNAK A DIÓSGYŐRRŐL ÉS AZ ETO-RÓL, ILLETVE HOGY MI A VÉLEMÉNYE A MAI UTÁNPÓTLÁSEDZŐKRŐL, KERESSE A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT!