NB II: megvan a Gyirmót és a Szeged első nyári érkezője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 13:30
Katona Máté Gyirmóton folytatja (Fotó: gyirmotfc.hu)
A Gyirmót FC Győr és a Szeged-Csanád GA NB II-es labdarúgócsapata is bejelentette első nyári érkezőjét: előbbihez Soroksárról Katona Máté érkezett, míg utóbbihoz Újpestről Varga György Balázs.

A Gyirmót két plusz egyéves megállapodást kötött Katona Mátéval. A védelem jobb oldalán és a középpályán is bevethető 27 éves játékos az MTK színeiben is mutatkozott be az NB I-ben 2016-ban. 2021 nyarán a Ferencvároshoz igazolt, ahonnan kölcsönbe került a Soroksárhoz, majd Kecskeméten is játszott kölcsönben. Az előző idényt ismét a Soroksár SC-nél töltötte, ahol meghatározó tagja volt csapatának, hiszen 22 mérkőzésen kezdőként, valamint két alkalommal csereként lépett pályára. Eddig 95 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban és 68 alkalommal szerepelt az első osztályban. 

A 20 esztendős támadó középpályás, Varga György Balázs Újpestről érkezett a Szeged-Csanád GA-hoz. A lila-fehéreknél végigjárta az utánpótlás korosztályokat, egy éven át a Vasas Kubala Akadémián pallérozódott, majd 2020-ban visszatért Újpestre, ahol 2020. november 1-én, mindössze 17 évesen az MTK ellen debütált az élvonalban. Azóta összesen 26 NB I-es mérkőzésen összesen 3 gólt szerzett, de az előző idényben főként az NB III-as második csapatban játszott.

„Nagyon pozitív benyomások értek Szegeden. A középpálya tengelyében érzem magam a legjobban, a támadójátékommal szeretnék lendíteni a csapat játékán. Az elmúlt években nagyon stabil játékot produkált a Szeged, bízom benne, hogy a következő idényben bajnokok lehetünk együtt” – mondta a klubhonlapon Varga György Balázs.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezett: Katona Máté (Soroksár)
Távozott: Jova Bálint (?), Kovács Milán (Nyíregyháza Spartacus), Soltész Dominik (Kisvárda Master Good), Szőke Gergő (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Takács Ronald (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED CSANÁD GA-NÁL
Érkezett: Varga György Balázs (Újpest FC)
Távozott: Bíró Bence (Kisvárda), Kővári Róbert (?), Földi Dominik (Paks – kölcsönből vissza), Klausz Milán (ZTE FC – kölcsönből vissza), Zuigeber Ákos (MTK Budapest – kölcsönből vissza, onnan Budafok, kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
50 perce

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
4 órája

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

„Nem ünnepeljük a döntetlent” – Damir Krznar reagált az újpesti szurkolók újabb kritikájára

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 07:29

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik