Ferencváros: Lipcsei Péter megtartotta első edzését a második csapatnál

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 19:27
Hétfőn megtartotta első edzését a Ferencváros második csapatánál Lipcsei Péter, aki a szezon végén hagyott fel az aktív labdarúgással és vette át a klub másodosztályban szereplő együttesének irányítását.

Furcsa érzések voltak bennem ma reggel, elindultam az Üllői útra, de már nem játékosként, hanem edzőként – nyilatkozta Lipcsei az ftc.hu oldalon. – Tuboly Frici barátom sokat segít, hiszen ő évek óta benne van a szakmában, tőle sokat tudok majd tanulni. A héten egyelőre a próbajátékosok tesztelése van napirenden, a valódi munka majd a jövő héten kezdődik el. Az a célunk, hogy az első csapat alá tudjunk dolgozni, szeretnénk, ha minél több játékosunk idővel a felnőtteknél is bemutatkozhatna. Július tizenhetedikén lesz az első edzőmérkőzésünk, délelőtt tízkor a harmadosztályú Szarvast fogadjuk."Furcsa érzések voltak bennem ma reggel, elindultam az Üllői útra, de már nem játékosként, hanem edzőként – nyilatkozta Lipcsei az ftc.hu oldalon. – Tuboly Frici barátom sokat segít, hiszen ő évek óta benne van a szakmában, tőle sokat tudok majd tanulni. A héten egyelőre a próbajátékosok tesztelése van napirenden, a valódi munka majd a jövő héten kezdődik el.  Az a célunk, hogy az első csapat alá tudjunk dolgozni, szeretnénk, ha minél több játékosunk idővel a felnőtteknél is bemutatkozhatna. Július tizenhetedikén lesz az első edzőmérkőzésünk, délelőtt tízkor a harmadosztályú Szarvast fogadjuk."

Legfrissebb hírek

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
1 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
2 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22
Ezek is érdekelhetik