Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.02. 18:23
null
Ben Romdan nyártól Egyiptomban folytatja a pályafutását (Fotó: Török Attila)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, a Ferencváros tunéziai középpályása, Mohamed Ali Ben Romdan nyártól a kairói Al-Ahliban folytatja pályafutását, már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie.

Az FTC péntek délután a hivatalos oldalán közölte, hogy Mohamed Ali Ben Romdan az idény végén távozik a zöld-fehérektől, míg a Fradi Zóna Bemelegítés vodcastjében kiderült, hogy a 46-szoros tunéziai válogatott játékos az egyiptomi Al-Ahli SC-ben szerepel nyártól – a felek már aláírták a szerződést, csak az orvosi vizsgálat van hátra.

Ahogy a héten lapunk beszámolt róla, az arab sajtóban közel egy éve visszatérő témát szolgáltatott, hogy a Ferencváros középpályása Egyiptomban folytatja a pályafutását. Augusztusban kairói források már arról írtak, hogy az Al-Ahlinál aláírásra várják a középpályást, amiből végül nem lett semmi. Legutóbb pedig április elején a szintén egyiptomi, az élvonalban jelenleg élen álló Pyramids FC-vel boronálta össze az egyiptomi sajtó, de azok a hírek később alaptalannak bizonyultak.

Mint megírtuk egyiptomi forrásokra hivatkozva, az Al-Ahli 2 millió euró körüli kivásárlási árban már megegyezett a Ferencvárossal, és megkezdte a játékossal is az egyeztetéseket. Egyiptomi források, köztük például a koralplus.com pedig már arról írt, hogy a játékossal is megegyezett a kairói klub, és hamarosan a szerződést is aláírhatják az Al-Ahli és az FTC képviselői. Erre pedig már hivatalosan is sor került csütörtökön, pénteken pedig a labdarúgó is ellátta aláírásával a kontraktust.

Ben Romdan 2023-ban a tunéziai Espérance-tól ingyen érkezett a magyar klubhoz, melynek színeiben 74 tétmeccsen nyolc gólt és 11 gólpasszt jegyzőkönyvezett – az NB I-ben 42 mérkőzésen öt gólig és nyolc gólpasszig jutott. A 25 éves középpályás szerződése 2026 nyaráig szólt a zöld-fehéreknél, és a klub átigazolási díjat nem közölt – annyi biztos, hogy a Fradi rendkívül előnyös üzletet között, ezt maga Hajnal Tamás sportigazgató árulta el a Fradi Zóna Bemelegítés vodcastjében.

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Tunéziában kétmillió eurós vételárról írnak, egyiptomi források szerint hamarosan aláírhatják a szerződést.

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
1 órája

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
7 órája

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
8 órája

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
10 órája

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
12 órája

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
12 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
12 órája

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
13 órája
Ezek is érdekelhetik