Csizmadia Csaba csatlakozik Gera Zoltán stábjához Kecskeméten

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.11.05. 14:49
Csizmadia Csaba csatlakozott Gera Zoltán stábjához Kecskeméten (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben utolsó helyen álló Kecskeméti TE hivatalos honlapján tudatta, hogy Csizmadia Csaba asszisztens-edzőként csatlakozik Gera Zoltán szakmai stábjához.

A marosvásárhelyi születésű Csizmadia Csaba játékos-pályafutását Budafokon fejezte be, de már játékos-edzőként is segítette a XXII. kerületieket, akiknél 2021 őszén nevezték ki vezetőedzőnek. Csizmadia 2022-ben távozott a BMTE-től, 2023-ban pedig a Gyirmót FC Győr irányítását vette át. A kisalföldiektől viszont még abban az évben távozott és Gera Zoltán pályaedzője lett a magyar U21-es válogatottnál. 

Csizmadia ezt követően követte Gerát az NB II-es Vasashoz is, ám az angyalföldiektől való távozásuk után a Kecskemét csak most jelentette be, hogy a páros ismét együtt dolgozik, ugyanis a 12-szeres magyar válogatott Csizmadia másodedzőként segíti Gera Zoltán munkáját.

Csizmadia egyébként Kecskeméten az utánpótláscsapatokban pallérozódott, s a felnőttek között is a KTE-nél mutatkozott be.

„Huszonnégy évvel ezelőtt kerültem először Kecskemétre, ez nem kis idő. Emlékszem, még egy próbajátékra érkeztem az akkor UFK 2000 néven futó klubhoz, amire egy televíziós hirdetésben figyeltem fel Erdélyben. Így kezdődött a történet, melynek végén megfeleltem. Elindult ezzel a kis karrierem Kecskeméten, először még a KFC-ben fociztam az utánpótlásban, utána jött Hetényegyháza, majd visszajöttem az akkori NB II-es KTE-be. Négy szép év volt, mely tulajdonképpen a profi karrierem kezdetét jelentette. Bízom benne, hogy jó ómen leszek, hiszen akkor sem volt könnyű helyzetben a csapat, de az idény végén elértük a célt és bennmaradtunk” – mondta Csizmadia Csaba a kecskemetite.hu-nak.

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Ferencvárosi TC1072118–  8+10 23 
  2. Puskás Akadémia1172218–10  +8 23 
  3. MTK Budapest1171320–11  +9 22 
  4. Paksi FC1171324–16  +8 22 
  5. Diósgyőri VTK1254314–14    0 19 
  6. Újpest FC1253417–12  +5 18 
  7. Fehérvár FC1243519–20  –1 15 
  8. ETO FC Győr1134412–14  –2 13 
  9. Nyíregyháza Spartacus1233615–21  –6 12 
10. Zalaegerszegi TE1123612–17  –5   9 
11. Debreceni VSC1122713–22  –9   8 
12. Kecskeméti TE12129  7–24–17   5 

 

 

Legfrissebb hírek

Komoly vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
1 perce

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
1 órája

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt, információink szerint a jelöltek már korábban is szóba kerültek

Labdarúgó NB I
2 órája

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
21 órája

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
22 órája

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 10:04
Ezek is érdekelhetik