Címlapsztori: Már a közép-európai elithez tartozunk – Orosz Pál

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 08:24
Fotó: fradi.hu
Sorozatban hatodszor lett bajnok a Ferencváros, idén sem tudta egyetlen rivális sem megtörni a zöld-fehérek egyeduralmát – Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az ünneplést követően interjút adott lapunknak.


– Hatodszor lett sorozatban aranyérmes a csapat, ami klubrekord. Meddig nyújtható a sorozat?
– Reméljük, jó sokáig… – felelte lapunknak érthetően jókedvűen Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, miután a Ferencváros szombat este a Kisvárda elleni 0–0-val újabb aranyérmet szerzett az NB I-ben. – Tizenhárom évvel ezelőtt jó messziről indultunk, ez a folyamat azóta is tart. Először Magyarországon, majd nemzetközi szinten is bizonyítani szerettünk volna, bizonyos célokat már most elértünk. Hogy jó úton haladunk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sorozatban hatodszor lettünk bajnokok, márpedig ilyen korábban sosem fordult elő a Ferencváros életében. S hogy ez meddig tart? Egyszer minden sorozat megszakad. Németországban tizenegy év után ért véget a Bayern München hegemóniája, a Leverkusen szisztematikus munkával törte meg.

– A Fradinak mi a legnagyobb ereje?
– A klubnál mindenki elképesztő elánnal dolgozik azért, hogy sikeresek lehessünk. A háttéremberek, az adminisztrációs munkatársak, a pályamunkások, és itt gyakorlatilag mindenkit felsorolhatnék… Persze a csapat, a futballisták vannak a középpontban, ez így természetes. Ettől még közös munka ez, és amíg mindenki ilyen komolyan veszi a saját feladatát, ennyire vágyik a sikerre, jó esély van a Fradi újabb elsőségeire. Nyugodtan mondhatom, bőven van még bennünk!

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉRPE!

Varga Barnabásra korábban felfigyelhettek volna

– Elképesztő tavaszt produkál az együttes, tizenkét győzelem mellett mindössze két döntetlen a mérlege a bajnokság második részében. Már a téli spanyolországi edzőtábor idején érezhető volt, hogy ennyire egyben van a csapat, hogy hullámvölgy nélkül hozhatják le a szezont?
– Nem szeretem a hullámvölgy kifejezést… Ne feledjük, tizenhat mérkőzéssel többet játszottunk, mint az ellenfeleink, ráadásul ezek a nemzetközi selejtezők és csoportmeccsek egytől egyig ki-ki meccsek voltak. Lehet szapulni, hogy idén csupán az Európa-konferencialiga csoportkörébe jutottunk be, de nézzük már meg, ott is kik voltak az ellenfeleink?! Egyszer sem kaptunk ki, a Fiorentina otthonában kiválóan játszottunk, az olaszok csupán az utolsó előtti pillanatban egyenlítettek, a Genk sem tudott legyőzni bennünket. Aztán megkaptuk, hogy nem lehetett legyőzni ezt az Olympiakoszt?! Hát most a görög csapat és a Fiorentina is elődöntős a Konfrencialigában. Ezek a mérkőzések sok erőt vettek ki belőlünk, kemény erőpróbák voltak, olyanok, amelyek bizonyos esetekben el is viszik a fókuszt. A tavasszal a hazai mezőnyre összpontosíthattunk, és a jelenlegi állás tükrözi a magyar klublabdarúgás helyzetét: a Fradi meghatározó szereplő!

– Mi volt a mostani bajnokság kulcspillanata?
– Amikor öt pont előnnyel fogadtuk a Groupama Arénában a Paksot. Ha akkor nyer riválisunk, két pont lett volna a különbség, tovább kellett volna kaparnunk az újabb aranyéremért. Mondjuk, szerintem akkor is mi lettünk volna a bajnokok, de így azért sokkal könnyebb volt a hajrá. Az előnyünk rövid idő alatt tizenegyre, majd tizennégy pontra nőtt, és ez végképp magabiztossá tett bennünket. Pedig a Paks ügyes stratégiát választott, hiszen a klubnál próbálták levenni a játékosokról a terhet, mondván, úgyis a Fradi lesz a bajnok.

A bajnokcsapat játékosai a meccs utáni sajtótájékoztatón pezsgőfürdőt rendeztek (FOTÓ: MTI/HEGEDŰS RÓBERT)

– A nyáron éppen Paksról hozták el a gólkirályt, Varga Barnabás pedig nem várt szárnyalásba kezdett. Meglepődtek elképesztő játékán?
– Nyilvánvalóan tudtuk, hogy milyen remek futballista, de az, hogy ennyire kiugró teljesítményt nyújtott, talán még őt is meglepte. Abszolút súrlódásmentesen illeszkedett be a csapatba. A minősége, a tudása, kapu előtti gólérzékenysége elvitathatatlan, nem is értem, a korábbi éveiben miért nem tűnt fel senkinek... Teszem hozzá, nekünk sem. Számomra ez nagy talány… Alighanem idén is ő lesz a gólkirály, és a példája is alátámasztja, hogy Magyarországon is lehet jó játékosokat találni.

– Ilyenkor szokták megkapni: akkor miért nincs több magyar a keretben?
– Az ajtó mindenki előtt nyitva áll. Senkinek sincs megtiltva, hogy olyan teljesítményt nyújtson, ami után úgy éreznénk, muszáj ajánlatot tennünk neki, mindenképpen szeretnénk őt leigazolni. Varga Barnabás tényleg jó példa, hogy magyarként is nagy sikereket lehet elérni a Ferencvárosban, itt olyan társakkal játszhat, akik belőle is a legtöbbet hozzák ki.

 

A jó szereplés hozadéka: évről évre erősebb a keret

– Ha már csapattársak… Összevetve az elmúlt évek keretével a mostanit, milyennek látja? Erősebb, gyengébb, nagyjából azonos?
– Évről évre egyre erősebb a keretünk! Ne menjünk vissza tizenhárom évvel ezelőttig, az túl nagy távolság, de már hat éve is nagyon erős volt a keretünk, azóta pedig folyamatosan javul. Az európai kupaszereplések is a segítségünkre vannak, idén már második éve éltük meg a tavaszt, márpedig ennek financiális vetülete is van. A bevételből még jobb játékosokat lehet venni, még nagyobb a merítési lehetőségünk, ez is hozzájárul ahhoz, hogy idehaza meghatározó csapattá váltunk. Az igazolásaink ebben az idényben is jól sikerültek, Hajnal Tamás sportigazgató és a scoutingcsapat munkatársai fáradhatatlanul dolgoznak, hogy rendre a legjobb karaktereket találjuk meg. Meggondoltan, már-már tudományosan választjuk ki az új játékosainkat. Ez is záloga az utóbbi évek szereplésének.

Marquinhos szombaton megtáncoltatta a Kisvárda játékosait is a Groupama Aréna gyepén (FOTÓ: DÖMÖTÖR CSABA)
Fotó: Dömötör Csaba

– Szokta mondani, hogy a Fradinak a környező országok topcsapatait kellene utolérnie, a Dinamo Zagrebet vagy éppen a Slovant. Jó úton járnak?
– Olyannyira, hogy Közép-Európában már egyértelműen az élvonalhoz tartozunk. Megvertük a Ludogorecet, a Slovant, a Dinamo Zagrebet is, hogy a Monacót, a Trabzonsport és a többi csapatot ne is említsem… Ezen a téren is mindenféleképpen szintet léptünk. De itt nem szeretnénk megállni. Kubatov Gábor elnök úr szokta mondani, hogy minden évben a BL-csoportkörbe kerülés a célunk, még akkor is, ha ott már teljesen más büdzséből gazdálkodó ellenfelekkel találkozhatunk. Mostanra saját magunkkal szemben is elvárássá vált, hogy ott legyünk valamelyik csoportkörben, az, mondjuk, nem segít bennünket, hogy négy kvalifikációs kört kell sikerrel vennünk addig.

– Idén nyáron is korán kezdődik a menetelés, július elején, közepén már BL-selejtező vár a Fradira.
– Igen, és ez nagyon megterhelő. Július első heteiben elkezdődnek a selejtezők, addigra a keretnek készen kellene lennie, mégpedig olyan évben, amikor Európa-bajnokságot is rendeznek. Lesznek olyan játékosaink, akiknek ezúttal is legfeljebb néhány napjuk lesz szusszanni.

 

A klub és a vezetőedző DNS-e illik egymáshoz

– Az sem árnyalja a képet, hogy a mostani bajnoki címet három vezetőedzővel érték el? Sztanyiszlav Csercseszov kezdte a munkát, majd jött Máté Csaba, végül Dejan Sztankovics vette át az irányítást.
– Kedvelem, tisztelem Sztanyiszlav Csercseszovot, de olyan helyzetbe kerültünk vele, amelyre muszáj volt reagálnunk, lépnünk kellett. Szerencsére zökkenőmentesre sikerült az átmenet, Máté Csabával kifejezetten jó eredményeket értünk el, de tudtuk, hogy a Fradiba nemzetközileg is elismert edző kell. Aztán jött Dejan Sztankovics, aki igazi Fradi-karakter! Ezer fokon ég, céljai vannak, nyilván szeretne egyszer az Inter vezetőedzője lenni, és tudja, milyen lépcsőfokokat kell vennie hozzá. A Ferencváros és az ő DNS-e tökéletesen összekapcsolódik, a múltjával, karakterével, tudásával számunkra most ő a legjobb edző. A Ferencváros nem „one man show”, a kirakós minden darabjának passzolnia kell ahhoz, hogy ilyen sikereket érjünk el.

– Még véletlenül sem szeretnék ünneprontó lenni, de a hazai mezőnyben ki rondíthat bele leghamarabb a Ferencváros egyeduralmába?
– Nem tudom, és nem is foglalkozunk ezzel. Még akkor sem, ha talán még jót is tenne nekünk, ha minden idényben lenne egy csapat, amely még nagyobb nyomás alá helyez bennünket, ahogy idén a Paks. Hogy ki lesz az jövőre, nehéz megmondani. A magyar bajnokságban gyorsan változnak az erőviszonyok. Van az erős Ferencváros, de hogy ezek után mi történik, képtelenség megjósolni. Neveket szándékosan nem mondok, nehogy bárkit is megsértsek. Mindenesetre bizakodó vagyok, szerintem tartható még a bajnoki sorozatunk.

 

Sokkoló módon indult az idény a Ferencváros számára, ugyanis a BL első selejtezőkörében szerzett gól nélkül esett ki a Klaksvík ellen – az emlékezetes kudarc Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző állásába került. Az Ekl-ben azonban javított és a bajnokságban is jól rajtolt az együttes, első meccsén 5–3-ra győzte le a Fehérvárt.

„A gödörből nem jöttünk ki, legfeljebb jó úton járunk, hogy kimásszunk belőle – mondta akkor Varga Barnabás. A BL-kiesés kiheveréséhez hosszabb időre lesz szükség. Máté Csaba irányításával a legutóbbi három mérkőzésünket megnyertük, ez nyilvánvalóan érezhető az öltözői hangulaton, de a szurkolók bizalmának visszanyeréséig hosszú utat kell még megtennünk.”
Utóbb kijelenthetjük, ez sikerült, hiszen Máté Csaba irányításával rég nem látott látványos, egyúttal eredményes futballal rukkoltak ki a zöld-fehérek. Ugyan más szellemiségű játékkal, de a jó sorozat folytatódott immár Dejan Sztankovics kinevezésével is, aki az Újpest 3–0-s legyőzésével sokat tett azért, hogy belopja magát a szurkolók szívébe.

„Most már teljes mértékig értem, milyen a magyar derbi – mondta a 11. fordulóban rendezett rangadó után Dejan Sztankovics. Néhányan alaposan elkészültek az erejükkel, csakhogy egy derbin nincs fáradtság, nincs kifogás. Hiába játszunk háromnaponta mérkőzést, a futballistáknak ilyenkor össze kell szorítaniuk a fogukat.”
Az erőltetett menetet (bajnokság, Magyar Kupa, Európa-konferencialiga) a lilák legyőzése után kevésbé bírta az FTC, öt bajnokin két pontot szerzett – legfájdalmasabb veresége az őszi bajnok Paks elleni volt, idegenben kapott ki 3–2-re.

„A Paksról hazafelé tartó úton nyilvánvalóan borúsabb volt a hangulat a buszon, ez ilyenkor teljesen normális – nyilatkozta ifjabb Lisztes Krisztián. – Hosszú idény végéhez közeledünk, a kurta nyári pihenő után július tizenegyedikén már pályán voltunk, Feröeren játszottunk BL-selejtezőt, most pedig lassan itt van december közepe, és még mindig nagy tétért kell három-négy naponta játszanunk. Nincs más lehetőségünk, az utolsó energiatartalékainkat is mozgósítanunk kell.”

A Ferencváros az új évet egypontos hátrányból várhatta, és a jól sikerült téli alapozás után legyalulta a mezőnyt, és a 24. fordulóban a Fehérvár legyőzésével, illetve a Paks botlásával az élre ugrott.

„Örülök, hogy ilyen jól sikerült a Fehérvár elleni mérkőzés, hiszen mindenképpen szerettünk volna a tabella élére állni – mondta Varga Barnabás. – A célunk egyértelmű: minden mérkőzésünkön győzni kell, és a bajnokságban jól haladunk, mert a téli szünet óta hatból hatot megnyertünk.”

A 27. fordulóban a Paks 1–0-s legyőzésével szinte bebiztosította sorozatban hatodik bajnoki címét a Fradi.

„A lefújást követően nem véletlenül voltunk annyira felszabadultak, nem túlzás, amolyan bajnoki döntőként fogtuk fel a Paks elleni összecsapást – mondta Marquinhos. – Mégiscsak a tabella második helyén állnak, s ők szorítottak meg leginkább bennünket az idén. Ha nem nyertünk volna, szorosabb lehetett volna a bajnoki hajrá.”

Bár még négy forduló hátravan az NB I-es versenyfutásból, a Ferencváros behozhatatlan előnyre tett szert, s fennállása 35. bajnoki címét ünnepelhette meg szombat este. 
(B. L.)

Út az aranyéremig – fontos mondatok az FTC bajnoki idényéből

 

Dibusz Dénes, Varga Ádám, Szécsi Gergő – kapusok
Samy Mmaee, Eldar Civic, Cristian Ramírez, Botka Endre, Myenty Abena, Pászka Lóránd, Ibrahim Cissé, Ismail Aaneba, Dhonata Tavares De Oliveira – védők
Muhamed Besic, Mohamed Ali Ben Romdan, Anderson Esiti, Amer Gojak, Mohammed Abu Fani, Kristoffer Zachariassen, Cebrail Makreckis, Stjepan Loncar, Katona Bálint, Tóth Alex, Edgar Szevikjan, Habib Maiga – középpályások
Marquinhos, Owusu Kwabena, Kenan Kodro, Varga Barnabás, Adama Traoré, Tosin Kehinde, Alekszandar Pesics, Lisztes Krisztián – támadók
(A keretből az idény közben távozott Baráth Péter, Mats Knoester, Tokmac Nguen, Sigér Dávid).
Stábtagok: Dejan Sztankovics – vezetőedző. Leandro de Almeida, Szalai Áron, Nenad Sakic, Vincenzo Sasso – asszisztensedzők. Kovács Bence, Bognár Márton, Federico Pannoncini – erőnléti edzők. Pierluigi Brivio, Balogh Tamás – kapusedzők. Dr. Pánics Gergely, dr. Reha Gábor – orvosok. Dr. Kárpáti Róbert – pszichológus. Lipcsei Gábor, Demény László, Makkai Ádám – masszőrök. Kökény Antal – technikai vezető. Jefferson Alex Dos Santos – technikai edző. Nagy Richárd, Szabó Csaba, Peter Friar – fizioterapeuták. Balogh Ákos, Áder András – videóelemzők. Czakó Péter, Csima Péter – kitmenedzserek
Az aranyérmet szerző együttes tagjai

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik