Népsport: „Menjetek vissza Moszkvába!” – üzente a lelátó

Az ünnepi megnyitó egyben a kosárlabda-rangadók rajtját is jelentette, 9-én, 10-én és 11-én a négy legjobb csapat, a Bp. Honvéd, a MAFC, a Csepel és a Ganz-Mávag feszült egymásnak, naponta más-más párosításban – de az augusztus 19-i nemzetközi Balaton-kupáról sem feledkezett el a sajtó, ez a tájékozódási futás nagy eseménye volt Nagyvázsonyban.

Gazdag futballkínálat várta az érdeklődőket – s itt most nem az NB I 1963 őszi idényének rajtjára kell gondolni –, Ferencváros–Dinamo Moszkva, MTK–Chelsea és Vasas–Standard Liege találkozóval. Eleinte úgy volt, hogy a Fradi a Szpartakkal mérkőzik, ám a moszkvai csapat sűrű programjára hivatkozva lemondta a meccset. A Népsport már be is mutatta a Szpartak legjobbjait, aztán kiderült, a Dinamo lesz az ellenfél.

A lap a magyar sport nagy ünnepeként aposztrofálta az eseményt: „Az Országos Sport Napok kezdetének előestéjeként azt kívánjuk, hogy a tíznapos sportesemény-sorozat váljék a magyar sport igazi ünnepévé, amelyben sportoló és sportszerető közönség országos méretekben találkozik, s amely egyik bázisa lehet az elkövetkező évek további magyar sportsikereinek.”

Azért tekintsünk a pátosszal átfűtött mondatok mögé. A Chelsea az MTK ellen 3:1-re győzött, a Vasas 2:0-ra nyert a Standard ellen. Az FTC pedig 3:2-es vereséget szenvedett a Dinamótól. A zöld-fehérek NSZK-beli túráról tértek haza, Mészáros József edző egyáltalán nem örült, hogy a Szpartak helyett a Dinamo az ellenfél, mert erősebbnek tartotta. Amúgy az FTC-nek nem volt szerencséje az ellenféllel: az egyidényes bajnokságra készülő együttes július 25-én a moszkvai Lenin-stadionban 6:2-es vereséget szenvedett a szovjet klubcsapatok válogatottjától, amely gyakorlatilag a szovjet nagyválogatottal volt egyenlő.

Az FTC–Dinamo Moszkva (2:3) találkozóról szóló tudósításból idézünk: „A küzdelem hevében sok volt a keménykedés. (...) Sajnos a játékosok a nagy igyekezetben olykor durvaságokra ragadtatták magukat. A 68. percben Carjov elbuktatta Albertet, a középcsatár pedig rálépett a földön fekvő hátvédre. Egy perccel később eléggé el nem ítélhető jelenet játszódott le. A felezővonal közelében Orosz beletalpalt Guszarovba, s miközben a két játékos dulakodni kezdett, mások is odarohantak, és lökdösődés kezdődött. A játékvezető nehezen tudta lecsillapítani a felzaklatott kedélyeket, s végül Oroszt és Guszarovot kiállította.”Érdekes, hogy a találkozón játszó 41-szeres válogatott Rákosi Gyula évtizedekkel később úgy emlékezett, noha a Dinamo stílusa nem ízlett a fradistáknak, Orosz és Guszarov jelenetét leszámítva nem volt durva a mérkőzés.

Több mint 30 évvel később, 1994. július 6-án az MTI cikket közölt, amelynek az alapja a Vecsernaja Moszkva írása volt. „Szerzője, Sz. Zemljakov hangsúlyozta, hogy a két csapat mérkőzése átlagos sportesemény volt. Ám végül a politikai szenvedélyek felizzásához vezetett. (…) A játék botrányos körülmények között, feszült, hisztérikus légkörben zajlott le.”Továbbá „Zemljakov szerint a szovjet csapat erőszakos, de a labdarúgás szabályait betartó stílusban játszott, ami a Ferencváros és a nézőközönség számára is szokatlan volt. Bizonyos mértékig ez is szította az idegességet. Az elégedetlen magyar játékosok és a nézők végül nyíltan szovjetellenes megnyilvánulásokban törtek ki.”A cikkíró úgy vélte, a magyarok (nem csupán a meccs 40 ezer szurkolója) bizalmatlansága és ellenséges viszonya volt az alap, ami az 1956-os eseményekben, a magyar kommunista rezsim szolgalelkű politikájában gyökerezett. A botrányos meccs után olyan magas szintű vezetők, mint Apró Antal és Biszku Béla mély sajnálkozásuknak adtak hangot. A politikai bizottság megállapította: „Komoly politikai hiba volt a Dinamo–Ferencváros mérkőzés megrendezése.”

Emellett a szovjet nagykövetség jelentésben számolt be a történtekről, személyesen Jurij Andropovnak. A beszámoló javasolta, hogy a még abban az évben a Szovjetunió elleni válogatott találkozóra érkező magyar csapatot megkülönböztetett barátsággal és figyelemmel fogadják. A jelentés így jellemezte a Ferencvárost: „Az ország felszabadulásáig az FTC-nek félfasiszta típusú sportszervezet jellege volt, ami meghatározta szurkolótáborának lényegi összetételét. Jelenleg a csapat szurkolóinak többségét a kispolgárság maradványának képviselői – maszek boltosok, kisiparosok stb. –, az egykori kizsákmányoló osztályok megmaradt tagjai, sőt, még deklasszálódott elemek is alkotják.”

Takács Tibor történész a futball és az állambiztonság Kádár-korbeli viszonyára rávilágító könyvéből(Szoros emberfogás)megtudhatjuk, hogy a politikai rendőrség III. alosztálya 1963-as feladatai között olvasható: „A fővárosban az FTC B-középpel összefüggésben megrendezésre kerülő, nagyobb tömegmegmozdulással járó rendezvényekkel kapcsolatban előzetes operatív felderítést végez az ellenséges elemek politikailag veszélyes vagy káros szándékainak, terveinek megállapítása céljából. Ezen szándékok, tervek megakadályozása érdekében preventív célból operatív és nyílt intézkedéseket hajt végre.”A történész könyvében ez is áll a FTC–Dinamo meccs kapcsán: „A résztvevő szurkolók részéről rendkívül éles szovjetellenes hecckampány folyt, amely pl. »ki hívott ide benneteket?«, »menjetek vissza Moszkvába«, »csürhe ruszkik«, »fatuskók« ütemes kiáltásokban nyilvánult meg, ami nagy felháborodást keltett a sportszerető közvéleményben.”A könyv ugyanakkor megemlíti, hogy a lelátón lévő hálózati személy csupán annyit jelentett, hogy „a hangulat általában rossz volt a durva játék miatt, azonban kirívó eset nem fordult elő, mivel több egyenruhás rendőr is volt a szektorban”     .

A Vecsernaja Moszkva birtokába került pártdokumentumokból kiderült, hogy Apró Antal évi rendes szabadságát 1963-ban Szocsiban töltötte, ahol találkozott Vlagyimir Krjucskovval, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága (SZKP KB) akkori alosztályvezetőjével. „Apró védelmébe vette a magyar futballistákat, azt kérte, hogy vizsgálják ki a szovjet sportolók viselkedését, büntessék meg a felelősöket, és erről adjanak hírt a szovjet sajtóban. Kérését azzal indokolta, hogy a szégyenletes meccs gyengítette a magyar–szovjet barátságot. Apró kijelentette Krujcskovnak, hogy az utóbbi években először találkozott a szovjetellenesség ilyen erős kitörésével.”

Kínos intermezzo volt, ráadásul az amnesztia évében, nem mellékesen a szovjet nagykövetség éppen Jurij Andropovnak, az 1956-os forradalom egyik vérbe fojtójának küldte jelentését… Miközben az időszak Kádár-konszolidáció elnevezéssel került be a köztudatba.

A szovjet lap a többi (volt) szocialista országgal kapcsolatban is kutatott ebben a témában. Eszerint nemcsak a Dinamo budapesti, hanem a leningrádi Zenit romániai, a CSZKA Moszkva NDK-beli és a Dinamo Minszk lengyelországi vendégjátéka során is előfordultak hasonló esetek. Az SZKP KB ideológiai osztálya ebből azt a következtetést vonta le, hogy a külföldre utazó szovjet sportolókat alaposan fel kell készíteni. Zárszóként ezt írta – ne feledjük, 1994-ben, már a Szovjetunió szétesése után voltunk: „Csak most kezdjük megérteni, mennyire torz volt világunk, amelyben éltünk. Ahol minden a Nagy Politika tárgya volt. Ahol a sport megszűnt sport lenni, a labdarúgók pedig a lehető legtermészetesebb módon a sportküzdelem hevében ideológiai vetélytársakká váltak.”

Miközben egy levélíró az OSN augusztus 20-i záróünnepsége kapcsán az egyik fellépőt látva megkérdezte: „Mi szükség arra, hogy éppen ezen a nagyszerű ünnepen a sportban is polgárjogot próbáljanak szerezni a twistőrületnek?”