Ötven éve lett Arthur Ashe a „fehér sport” úttörője
A társadalmi egyenlőség sosem alakul ki magától, mindig a bátrak igyekeznek ezt kiharcolni. Az afroamerikai Arthur Ashe a tenisz egyik úttörője volt a sportágon belüli egyenlőség területén. Több mérföldkő mellett ő volt az első színes bőrű játékos az Egyesült Államok Davis-kupa-csapatában (amelyet 1963-ban, 1968 és 1970 között egymás után háromszor, illetve 1978-ban is hozzásegített a végső sikerhez), valamint ő az első és mindmáig egyetlen fekete férfi, aki egyesben megnyerte az Australian Opent, Wimbledont és a US Opent – az angol nyílt teniszbajnokságon éppen 50 évvel ezelőtt, 1975-ben diadalmaskodott. Több ízben világelsőként nevezték meg a tenisz szakírói, de az 1973-ban bevezetett pontalapú ATP-világranglistán is eljutott a második helyig.
 Született: 1943. július 10., Richmond |
Az egyenlőségért folytatott küzdelmét pedig mi más ösztönözhette jobban, mint saját fiatalkori negatív tapasztalatai, és a törekvés: a színes bőrű játékosok lehetőleg ne éljék át azt, amit neki kellett – a faji szegregáció nemegyszer érintette őt hátrányosan.
Arthur Robert Ashe Jr. a Virginia állambeli Richmondban született – a napokban töltené be 82. életévét. A kis Arthur – felmenői egyes családfakutatások alapján az 1730-as években Nyugat-Afrikából rabszolgaként áthurcolt feketék – hétévesen kezdett teniszezni a Brookfield park pályáin, Richmond legnagyobb, csak feketéknek fenntartott parkjában. Itt fedezte fel a Virginia Egyetem oktatója, a teniszedző Ronald Charity, ő mutatta meg az alapokat Arthurnak, és nevezte be első kisebb tornáira –amelyeken hamar megmutatkozott a tehetsége. Robert Walter Johnson, az Amerikai Teniszszövetség színes bőrű fiatalokkal foglalkozó utánpótlásprogramjának vezetője is edzette, mentorálta őt. Ám hiába a lobbizás, a szegregációtól jobban átitatott déli megyékben, így a virginiai Richmondban sem engedték, hogy fehérekkel versenyezzen, ahogy a jól felszerelt fedett pályás létesítmények kapuja is csak a fehéreknek nyílt meg. Arthurnak maradtak a kültéri pályák az edzésre, és a nyári szünet, amikor valamelyest több lehetősége maradt versenyezni az ország más pontjain.
„Tizenkét évesen én voltam Richmond legjobb játékosa, de ezt nem bizonyíthattam be – idézi Arthur Ashe-t, egy Los Angeles Timesban 1987-ben megjelent cikk. – Az edzőim próbáltak segíteni, az emberek is ismerték már addigra a nevemet, de számos torna szervezője azt mondta, nem játszhatok, mert fekete vagyok. Nem voltak velem kimondottan rosszindulatúak, de az ilyet nem felejti el az ember. Arra gondoltam: nem hagyom, hogy ez a jövőben előforduljon.”
Északon kevésbé virult a szegregáció – Arthur hamarosan Missouriba, St. Louisba költözött, és középfokú tanulmányait is itt fejezte be. Az 1960-as évek elején egyre-másra nyerte meg az amerikai tornákat – 1963-ban a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen sportösztöndíjat kapott, emellett tartalékos volt az amerikai katonaságnál: ez azt is jelentette, hogy a diplomaszerzés után katonai szolgálatot kellett teljesítenie, cserébe elengedték a tandíját. 1966 és 1969 között ezt le is tudta, főhadnagyként szerelt le. Természetesen a fontosabb tenisztornákra kimenőt kapott. 1966-ban és 1967-ben is eljutott az Australian Open döntőjéig, ám mindkétszer kikapott Roy Emersontól – 1968-ban viszont megnyerte élete első GS-tornáját, a US Opent, öt szettben legyőzve a holland Tom Okkert. Ashe pályafutása egyre feljebb ívelt, 1969-ben profinak állt. Már játékosként fellépett a szegregáció ellen: az akkor még az apartheid rendszert működtető Dél-afrikai Köztársaságban kívánt versenyezni 1969-ben – hitt abban, hogy jelenléte lebonthatja az előítéleteket. Mivel nem adták meg a vízumkérelmét, válaszul Ashe felszólalása miatt kitiltották az országot a Davis-kupáról. 1973 novemberében már megadták a vízumát, a South African Openen Ashe a döntőben kapott csak ki Jimmy Connorstól.
1970-ben Arthur Ashe megszerezte második Grand Slam-sikerét az Australian Openen, a hazai Dick Crealyt felülmúlva, és 1971-ben is döntőzött itt, de akkor az ausztrál Ken Rosewall megálljt parancsolt neki a fináléban. 1972-ben a US Open döntőjében kapott ki a román Ilie Nastasétől – ebben az évben alakult meg a férfiteniszezők érdekvédelmi szervezete (ATP), amelynek 1974 és 1975 között az elnöke volt.
1975. július 6-án, néhány nappal 32. születésnapja előtt a wimbledoni Grand Slam-viadal döntőjét is elérte (csak a Roland Garroson nem játszott soha finálét egyesben). A címvédő amerikai Jimmy Connorsszal nézett szembe, aki ellen a korábbi három összecsapásuk során veszített, ráadásul Connors addig játszmát sem bukott a tornán, így nem Ashe számított esélyesnek. Az úriemberként ismert Ashe és a forró fejű Connors nem ápolt jó viszonyt – két nappal a wimbledoni verseny előtt Connors ötmillió dollárra perelte be Ashe-t, mert az válogatottból kimaradásai miatt „hazafiatlannak” nevezte, de később ejtette a keresetet. Arthur Ashe fantasztikus játékkal csak egy-egy game-et bukott el az első két játszmában, és 6:1, 6:1, 5:7, 6:4-re győzött – Wimbledonban is ő lett az első afroamerikai bajnok.
1979 júliusában, 36 évesen szívinfarktust kapott – mivel sportolóként jó fizikai állapotban volt, a gyanú az örökletes probléma felé terelődött, hiszen mindkét szülőjének gondjai akadtak korábban a szívével. Egy szívkatéterezés súlyos elzáródásokat mutatott ki – 1979 decemberében koszorúérműtéten esett át, és bár a visszatérésre készült, később szintén jelentkező mellkasi fájdalmai miatt 1980-ban visszavonult. 1983-ban újabb szívműtétje volt – 1988-ban jobb karja zsibbadását tapasztalta, egy újabb orvosi vizsgálat pedig HIV-fertőzést mutatott ki nála, amelyet a második műtétje során megejtett vérátömlesztésnél kapott el (csupán 1985-től léteztek olyan modern vizsgálatok, amelyek a vérmintából előzetesen ki tudták mutatni, hogy az HIV-pozitív-e). A pályafutása lezárása után a feketék egyetemi teniszezési lehetőségét támogató, polgárjogi aktivistaként többek között az apartheid ellen fellépő (nem egyszer letartóztatott) Ashe privát szférája védelmében eleinte titokban tartotta a problémát, ám 1992-ben egy, az USA Today lapnál dolgozó barátja felhívta őt: tudnak a betegségéről, így a korábbi sportoló – elejét véve az esetleges pletykáknak – kénytelen volt maga bejelenteni ezt egy tévés sajtótájékoztatóban. Arthur Ashe 1993. február 6-án az AIDS-betegséghez köthető tüdőgyulladásban hunyt el szülővárosában, Richmondban, mindössze 49 évesen.
A kiváló teniszező emléke ma is él: Richmondban szobrot emeltek róla, halála évében megalapították az Arthur Ashe Bátorság-díjat, illetve róla nevezték el a US Open centerpályáját, a világ legnagyobb teniszcsarnokát, a több mint 23 ezres befogadóképességű Arthur Ashe Stadiont.
„Nem félek a haláltól. Mindig van remény, vagy legalábbis úgy kell élni az életet, hogy lesz remény – aminek nem szabad önző gondolatnak lennie. Én abban reménykedem, hogy még ha az én időmben nem is lesz meg a gyógymódja az AIDS-nek, másoknak ez már megadatik” – mondta az említett tévéinterjúban Ashe, aki nem sokkal ezután alapítványt hozott létre az AIDS-szel küzdők megsegítéséért.
Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával
„Keress másik szobát, vagy hazamegyünk!”
