Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Születésének 110. évfordulóján már részletesen szóltunk ezeken a hasábokon Kovács Pálról (Népsport, 2022. július 11.), ám ő azon magyar világklasszisok közé tartozik, akikről naponta beszélhetnénk.

A kard nagymestere öt olimpián indult (1936: Berlin, 1948: London, 1952: Helsinki, 1956: Melbourne, 1960: Róma), a győztes magyar csapatban mind az ötször ott volt, Helsinkiben pedig egyéniben is a csúcsra ért.

Debreceni diákként egyszerűen elbűvölte a vívás, az Arany Bika szálló báltermében tartott vívóbemutatók megbabonázták. Testnevelő tanárával tette meg az első lépéseket, ami azért említendő, mert a tanár könyvből oktatott. Első edzője, Hadházi László rúdugró volt, aztán amikor Budapestre költözött a család, és a középiskola utolsó két évét a Petőfi Gimnáziumban végezte, már komolyan foglalkoztak vele a BBTE-ben. 

Érettségi után a Ludovikára járt, reggelente Tusnády Alfréddal iskolázott, aki „olyan szintre hozta a repertoáromat, amilyen manapság már nincs” – nyilatkozta később. Mesterei közül kiemelendő még Borsody László, hiszen nála vívott, amikor 19 évesen legyőzte mestere másik tanítványát, Jekelfalussy Piller Györgyöt, aki egy esztendővel később (1932) Los Angelesben egyéniben és csapatban egyaránt olimpiai bajnok lett, s később mestere Kovácsnak is. Borsody érdemei ugyanakkor vitathatatlanok, hiszen a hozzáértők szerint: „Elemeire bontotta a Santelli által behozott olasz stílust, megtartotta belőle a bizonyítottan jót, amit ötvözött a magyar iskola értékeivel.”  

A helsinki olimpián nem volt váratlan a két aranyérme. A csapat (mellette: Gerevich Aladár, Berczelly Tibor, Kárpáti Rudolf, Papp Bertalan, Rajcsányi László) már aranyérmes volt (8:7 Olaszország ellen), amikor jött az egyéni. A döntőben magyarok ellen kezdett, Berczellyt 5:4-re („Gyönyörű mellvágással megszerzi a győztes találatot”)  , Gerevichet 5:2-  re („Remek lerohanó fej támadása ellen nincs ellenszer”) győzte le, majd sorra a többieket. „Nagyszerűen vív Kovács! Csakúgy árad mozdulataiból a biztonság” – örvendezett Jekelfalussy Piller György immáron szövetségi kapitányként, aztán amikor a nagy vetélytárs Vincenzo Pintont 2:4-ről legyőzte, s veretlenül lett aranyérmes, a győztes röviden értékelt: „Már a selejtezők során is éreztem, hogy jól megy a vívás. Sikerült veretlenül megnyernem a bajnokságot!”  
Másik klasszisunk, Gerevich így beszélt: „Már Tatán láttuk, hogy Kovács Pali nagyszerű formában van. Én is igyekeztem felfejlődni, de nem sikerült őt beérnem” Jekelfalussy pedig: „Egy fél évvel ezelőtt »kiugrott« a magyar élmezőnyből, s tartani tudta nagyszerű formáját.”  

Itthon persze alkalmazottként helyt kellett állnia a munkahelyén is. „Lelkesen ünnepelték a Ganz Vagongyár dolgozói Kovács Pált” – adja hírül a Népsport, majd idézi Nagy István igazgatót: „Sok szeretettel és nagy bizalommal bocsátottuk útra Kovács Pál elvtársat, és örömünk határtalan volt, amikor győzelmeiről hírt hallottunk. Kovács Pál elvtársban azonban nemcsak az olimpiai bajnokot kell üdvözölnünk, hanem a jó dolgozót is. Kovács Pál elvtárs üzemünk egyik legjobb dolgozója, aki kitűnő munkájával és példaadó magatartásával méltán vívta ki magának az egész üzem szeretetét. Kovács elvtárs, légy továbbra is példamutató mind a munkában, mind a sportban, add át tapasztalataidat a fiatalabbaknak, hogy ezzel újabb hatalmas győzelmek alapjait rakhasd le!”  

Ötödik olimpiáján (1960: Róma) már 48 éves volt, de a beválogatása nem lehetett kérdés, már csak azért sem, mert veretlenül nyerte meg a magyar bajnokságot, ráadásul sorozatban harmadszor. Miközben  : „Nem tudom, hogyan fog menni a bajnokságon, hiszen majdnem egy évet kellett kihagynom és a lábam azért még kicsit kímélem.” Végül nem volt gond Rómában sem, Kárpáti és a csapat (ezúttal Delneky Gábor Horváth Zoltán és Mendelényi Tamás volt a három győztes fiatal) megvédte címét, Kovács Pál pedig abbahagyta a versenyzést.

Búcsújakor kiemelték taktikai érzékét, ravaszságát, majd így folytatták: „Már a megjelenése is úgyszólván »az ellenség megtévesztését« szolgálta. Mert egyáltalán nem volt sportos alkat. Született, tipikus értelmiségi volt. Nem túl széles, sőt enyhén ejtett vállai voltak, amelyhez ráadásul általában raglán szabású felöltőt választott, lassú, könnyed járás, eleresztett, laza, természetes, kicsit hanyag tartás jellemezte.” 

Később sportdiplomataként is letette a névjegyét, a nemzetközi szövetségben (FIE) a kard szakbizottság vezetője (1968), majd a szervezet alelnöke lett (1980). Hű maradva önmagához: „Nem szeretem azokat az embereket, akik visszaélnek a sikereikkel. Állandóan hangoztatom: a nagy eredmény arra jó, hogy az ember rádöbbenjen arra, mit nem tud.” Alátámasztja mindezt a cikk, amellyel Kő András köszöntötte a Népsportban 75. születésnapján: „Várkapitány, olaszverő, bajban és nehéz időkben irányt mutató, de sohasem szónokoló, sohasem parancsoló, hanem személyes példával elöljáró kardforgató, aki mindig megtette a magáét, s nem kérte számon a sikereit.” 

És még két vélemény. Az első 1952-ből: „Kovács nemcsak a legjobb, hanem a legrokonszenvesebb vívója is a világnak.” A másik 1987-ből: „Kovács Pál a legrokonszenvesebb és a legnagyobb tekintélyű magyar sportdiplomaták egyike.”  

Hogy milyen sportember volt, arra példa az 1955. évi római világbajnokság. Kovács az előmérkőzések alatt sérülés miatt kénytelen volt visszalépni a versenyzéstől, hüvelykujja kificamodott, keze megdagadt, orvosi vélemény szerint hosszabb ideig pihennie kellett. 

Később kiderült, hogy mégis szükség van rá a csapatban, és nagy fájdalmai ellenére vállalta a küzdelmet. A véletlen úgy hozta, hogy az utolsó csörtét a legjobb formában lévő olasz, Roberto Ferrari ellen Kovácsnak kellett vívnia, mégpedig 8:7-es olasz vezetés mellett. Ha Kovács győz, akkor tusaránnyal a magyar csapat a világbajnok, ellenkező esetben az olaszok elveszik több évtizedes veretlenségünket. A lehetőség feltüzelte a hatezres olasz nézősereget, a hangulat befolyásolta a zsűrit is. Ezzel együtt Ferrari 3:1-es vezetése után – mint versenyzőtársai mondták: idegesítő nyugalommal – egymás után négy tiszta találatot vitt be, és győzött. A győztes tus megítélése után elejtette a kardot és hetekig nem tudta kézbe venni. Amikor megkérdezték tőle, hogyan volt képes ilyen sérüléssel végigküzdeni a mérkőzést, így felelt: „Vívás közben nem éreztem.”  

Nem hagyható ki, hogy 1957 májusában, a Városháza oldalában megnyitotta a legendás Quint presszót. Köszönhetően annak, hogy egy olaszországi versenyen egy Faema márkájú olasz kávégép volt a tiszteletdíj. Innen jött az ötlet, s lett a város első gebinben működő (szabad elszámolású) presszója az övé, ahol az országban elsőként ihattak a magyarok krémkávét. És a tulajtól megtanulhatták, hogy komoly ember nem issza tejjel a kávét.