NB I: az Újpest közleményt adott ki a végrehajtási ügyben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.04. 15:11
null
Törölték az Újpest ellen indított végrehajtási eljárást (Fotó: Török Attila)
Mint arról a G7.hu oldalon megjelentekre hivatkozva beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett az Újpest FC-t működtető Újpest 1885 Kft. ellen, ám a klub most hivatalos honlapján közölte, az eljárást törölték, a csapat ügyvezető igazgatója, Berta Csaba pedig nem adott interjút a portálnak.

 

Az Újpestet a G7.hu szerint késői adóbefizetés miatt vonta eljárás alá a NAV.

„A g7.hu oldalon megjelent valótlan állításokkal kapcsolatban az Újpest FC az alábbi állásfoglalásokat teszi:
– Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója nem adott interjút az említett portálnak
– az Újpest FC ügyvezető igazgatója nem erősített meg semmit, semmilyen ügyben az adott portálnak
– a NAV végrehajtási eljárás kapcsán az Újpest FC minden törvényi kötelezettségének eleget tett, a törlés megtörtént.
Az ügyben az Újpest FC a szükséges jogi lépéseket megtette.”
– írta az Újpest közleményében.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
4 órája

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik