Tizenkét bokszoló nem indulhatott a vb-n, mivel nem igazolták női mivoltukat

Vágólapra másolva!
2025.09.08. 11:55
null
A kép illusztráció (Fotó: FB/World Boxing)
Összesen 12 bokszolót zártak ki a Liverpoolban zajló világbajnokságra nevezettek közül, miután nemzeti szövetségeik nem nyújtották be a női mivoltukat igazoló genetikai tesztek eredményeit, amihez az indulást kötötte a vb-t szervező Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (WB).

A múlt heti kitiltásról az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál számolt be. Az érintettek között öt francia női ökölvívó van, a többiek Nigériából, a Fidzsi-szigetekről, a Fülöp-szigetekről és a Dominikai Köztársaságból érkeztek az angliai világbajnokságra.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által az ökölvívás olimpiai képviseletére jogosultként elismert új sportági világszervezet tiltó döntése nagy viharokat kavart, a francia szövetség egyenesen „árulással” vádolta meg Boris van der Vorstot, a WB elnökét. A portál emlékeztetett rá, hogy a 12 száműzött sportoló esete akkor vet újabb hullámokat, amikor még a tavalyi, párizsi olimpia két vitatott nemiségű aranyérmes bokszolójának, az algériai Iman Helifnek és a tajvani Lin Jü-tingnek az ügye nem jutott nyugvópontra.

Lin nem sokkal a rajt előtt visszalépett a liverpooli vb-től, noha előzőleg beleegyezett, hogy aláveti magát a WB által bevezetett kötelező nemi tesztnek, míg Helif – aki Párizsban szintén a NOB engedélyével indult, és a 66 kilósok súlycsoportjában többek között Hámori Luca legyőzésével lett olimpiai bajnok – fellebbezést nyújtott be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), amiért a WB genetikai igazoláshoz kötötte a nők vb-indulását. A CAS azonban a jelek szerint a világbajnokság kezdetéig nem döntött a beadványról.

A portál szerint a franciák különösen azért háborodtak fel, mert „a World Boxing kifejezetten biztosított minket arról, hogy a hétfői tesztek elvégzésével 24 órán belül megkapjuk az eredményeket és így biztosan regisztrálhatjuk bokszolóinkat”. A teszteket egy hete el is végezték, de a sportolókat kizárták, mert a laboratóriumi eredmények nem érkeztek meg. „Árulásnak vettem, és felhívtam Boris van der Vorstot, aki azt mondta, sajnálja, de nem tehetett semmit, ez a World Boxing jogászainak a döntése volt” – idézte a portál a francia szövetség elnökét, Dominique Natót, majd Marie Barsacq francia sportminisztert is, aki „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy női csapatuk nem indulhatott a világbajnokságon.

A portál emlékeztetett rá, hogy a két vitatott nemű bokszoló párizsi indulását még a Thomas Bach elnökölte NOB engedélyezte, szembemenve az ökölvívás korábbi nemzetközi szervezetével, az orosz Umar Kremljov irányította, időközben a sportágból teljesen kiszorított IBA-val. Az új NOB-elnök, Kirsty Coventry pedig annyit lépett az ügyben, hogy múlt pénteken bejelentette egy – „A női kategória védelme” nevű – munkacsoport létrehozását, amelynek célja a női nemi kérdések vizsgálata a 2028-as Los Angeles-i olimpia előtt.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Hámori Luca előnyről kapott ki egy kazahtól a vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 14:01

Hámori Luca: Éremért utazom Liverpoolba

Ökölvívás
2025.08.26. 17:47

Az Egyesült Arab Emírségekben rendezik az IBA idei bokszvilágbajnokságát

Ökölvívás
2025.07.03. 13:05

A World Boxing is kiáll a biológiai nők mellett – Hámori Luca is fellélegezhet

Ökölvívás
2025.06.03. 14:20

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

További hat nemzet csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
2025.03.12. 15:44
Ezek is érdekelhetik