NB I: Futács Márkó távozik a Fehérvártól, a ZTE-nél folytatja

Vágólapra másolva!
2021.01.13. 13:17
null
Futács Márkó (középen a labdával) távozik a Mol Fehérvártól, és a ZTE-nél folytatja (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mol Fehérvár FC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Futács Márkóval, aki így távozik a klubtól. Ezzel egy időben a szintén NB I-es ZTE FC arról számolt be, hogy szerződtette a 30 éves, háromszoros válogatott csatárt.

A molfehervarfc.hu beszámolója szerint Futács Márkó 2019 januárjában érkezett a székesfehérvári csapathoz. Az elmúlt két évben 55 tétmérkőzésen szerepelt piros-kékben és összesen 16-szor volt eredményes. A 30 éves, háromszoros magyar válogatott csatár Magyar Kupát nyert a Vidivel, emellett kétszer is második helyen végzett az együttessel a bajnokságban.

Futács 2020 júliusában kikerült a Mol Fehérvár első keretéből, így a jelenleg is zajló idényben csupán két NB III-as mérkőzésen lépett pályára a klub második számú csapatában.

A fehérvári bejelentéssel egy időben az is kiderült, hogy Futácsnak megvan az új klubja: a csatár a ZTE-nél folytatja. A zalaegerszegiek beszámolója szerint a 30 éves labdarúgó az idény végéig szóló szerződést írt alá.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Futács Márkó (Mol Fehérvár, szabadon igazolhatóként), Kálnoki-Kis Dávid(Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Dragóner Filip(Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Ziga Zivko(szlovén, NK Nafta Lendava – Szlovénia)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:Dárdai Palkó(magyar-német, Hertha BSC – Németország)
Kölcsönbe érkezők:Tordai Árpád(magyar-román, FC Viitorul – Románia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Gaius Makouta(kongói, Sporting Braga – Portugália, legutóbb kölcsönben PFK Beroe – Bulgária),Besard Sabovic(svéd-északmacedón, Mjällby AIF – Svédország)
Távozók: Futács Márkó (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Elek Ákos, Boban Nikolov(északmacedón, Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik