Kisvárda: ismét negatív minden teszt, jöhet a Kövesd elleni meccs

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 17:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján tudatta, hogy a gárdánál elvégzett legutóbbi koronavírustesztek is negatív eredménnyel zárultak.

Mint arról beszámoltunk, koronavírus-fertőzés gyanúja miatt elmaradt a Kisvárda erre a hétre tervezett, Újpest elleni felkészülési mérkőzése, az azt követő szerdai teszt ugyanakkor nem mutatott ki megbetegedést a labdarúgóknál, ennek ellenére viszont 48 óra elteltével, pénteken újabb vizsgálat várt a játékosokra.nem mutatott ki megbetegedést a labdarúgóknál, ennek ellenére viszont 48 óra elteltével, pénteken újabb vizsgálat várt a játékosokra.

Az együttes ennek kapcsán megerősítette, hogy a legfrissebb teszteléseken is túlesett a csapat, s mindenki esetében negatív lett az eredmény – ez azt jelenti, hogy a Kisvárda pályára léphet szombaton, a Mezőkövesd elleni utolsó felkészülési összecsapáson.

A KISVÁRDA NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 18.: Kállósemjén (megyei II.)–Kisvárda 0–10 (Szimovics 2, Viana 2, Kovácsréti 2, Horváth Z. 2, Erős G., Marozsán Zs. – öngól)
Július 22.: Kisvárda–Kazincbarcika (NB II) 2–0 (Cukalasz, Riznicsenko)
Július 25.: DVSC (NB II)–Kisvárda 1–1 (Viana)
Július 29., Budapest: Kisvárda–Zlaté Moravce (Aranyosmarót, szlovák) 2–0 (Cukalasz 2)
Augusztus 1.: Kisvárda–Ruzomberok (Rózsahegy, szlovák) 1–0 (Kovácsréti)
Bp. Honvéd FC–Paksi FC 2–1 (Hidi, Gale)
Augusztus 8., 17.30: Mezőkövesd–Kisvárda

Legfrissebb hírek

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
3 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
11 órája

Makrai Gábor: Minden profi futballista a rangadókról álmodik

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:05

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik