Kirekesztő egészség – Malonyai Péter publicisztikája

Fogalmam sincs, látjuk-e a Vasasban a 28 esztendős cseh légióst, Vit Benest, és nem tudom azt sem, jó lesz-e, ha látjuk. Egyelőre csak a huzavona megy arról, hogy kaphat-e játékengedélyt fél vesével, vagy sem.

Ha a rend oldaláról közelítünk, szó sem lehet róla, a magyarországi szabály szerint azokban a sportágakban, amelyekben az ütközés a játék része, sőt követelménye (test test elleni játék, nyerjük meg a párharcokat), ha a páros szervek egyike hiányzik, az orvosnak nemet kell mondania, mi több: pecsételnie. Bonyolítja a helyzetet, hogy Benes futballozott már így, többek között, ahogy mondják, az Ajaxban is, ám fontos tudni, hogy több helyen, így például Hollandiában nincs korlátozás. Az ottani érv szerint ma már az egyetlen vese sérülése esetén is létezhet gyógymód, dialízis, transzplantáció, innen, „betegoldalról" nézve viszont, kérdés, megéri-e a kockázat.

A Vasastól érkező vélemény szerint kifejezett diszkrimináció, hogy Benes nem futballozhat, hiszen másutt tehette. A kirekesztésre hivatkozás inkább indulatos, mint lényegi, hiszen itt ez a szabály, ott az. A szuverenitás része az is, hogy egy-egy ország saját belátása szerint hoz rendszabályokat, hogy mást ne mondjak, van, ahol létezik a halálbüntetés, és van, ahol nem. És persze az ott élők, dolgozók az adott közösség normái szerint élik az életüket – jó esetben.

És itt máris van egy kérdésem. Benes futballista szerződtetését nyilván orvosi vizsgálat előzte meg, aligha valószínű, hogy a doktor(ok) előtt ne került volna szóba a fél veséje. Vajon miért nem tették attól függővé az egyezséget, hogy lesz-e pecsét, vagy sem? Arra gondolni sem merek, hogy a Fáy utcában ne ismerték volna a szabályt, vagy nem jártak el a legjobb tudásuk szerinti körültekintéssel.

Megoldás még – európai példák alapján (is) –, hogy az orvosok a saját felelősségére engedik csak futballozni a játékost, ám ez fából vaskarika, legalábbis ami a lényeget, az egészséget illeti. Hiszen csupán arról van szó, hogyha, ne adj' Isten, bekövetkezik a baj, az engedélyezők mossák kezeiket, nekik semmi közük az esethez, ők megmondták... Lehet, hogy az élsport közelében csak én tartom úgy, hogy ez a módi áll a legtávolabb a jó erkölcstől, hiszen itt asszisztálnak ahhoz, ami tulajdonképpen tilos.

Ahogy kicsit körbekérdezősködtem a témában, megtudtam, hogy akad nálunk olyan neves futballista, aki a saját felelősség kiskapuján át léphet pályára hétről hétre. A játékos indíttatását értem, hiszen a kenyérkereső foglalkozásáról van szó, nem túlzás, az egzisztenciájáról, így a pecsételő szakembernek, miközben az egészséget kell szem előtt tartania, nyilván megfordul a fejében, hogy a megélhetéséről is szó van. Márpedig hiába mondjuk ezerszer is napjában, hogy „csak egészség legyen", a döntés egyik pillanatról a másikra csődbe döntheti a sportolót is.

Kimondhatjuk, pénzről van szó. És nem csak a versenyzőnél. Klubja költött, költ rá eleget, leszámítva a morális fenntartásokat, elemi érdeke, hogy a befektetését megtérülni lássa. Innen nézve teljesen érthető a Vasas álláspontja, még az is, hogy csúsztatni képes (diszkrimináció). Az is elnézhető, hogy felvetik: az Európai Uniónak egységes álláspontot illene képviselnie az ügyben, mert – szerintük – anomália, hogy ami nálunk tilos, háromszáz kilométerrel arrébb engedélyezve van. A szuverenitást én nem bélyegezném anomáliának, azzal pedig végképp nem tudok mit kezdeni, hogy – érvelésük szerint – Magyarországra sem vet jó fényt, hogy így meghurcolják Benest. Azt a vágyat pedig csak ráadásként idézem, hogy az Európai Uniónak mindenképpen egységes álláspontot kellene képviselnie az ilyen esetekben.

Értem én a Vasas elfogultságát, ezzel együtt furcsállom, hogy éppen náluk került elő a téma, hiszen még meglehetősen friss az idei kupadöntő (Fradi–Vasas) emléke, amelyről nem véletlenül „Rémület és öröm" címmel számoltunk be a Nemzeti Sportban.

Idézem értő kollégám tudósítását: „A lefújás előtti percekben szörnyű jelenet játszódott le a pályán. Lovrencsics Gergő ütközött Murka Benedekkel, majd a földet érés után mozdulatlanul elterült a gyepen. A társak azonnal segítségért kiáltottak, és a helyszínen lévő egészségügyi személyzetnek is be kellett avatkoznia. Igaz, meglehetősen lassan reagáltak, ezért a kórházi táskával a Vasas kapusa, Nagy Gergely rohant a földön fekvő futballistához."

Szerencsére a Fradi játékosa percekkel később már a hordágyról intett, hogy magánál van, azóta pedig már a csapatba is visszatért, ám az eset arra (is) példa, hogy még a megelőzés legteljesebb szándéka sem zárja ki a tragédia lehetőségét.

Ötven évvel ezelőtt, egy nyári vasárnapon a Budafok–Egyetértés Nyári Kupa-mérkőzésen a szünet után néhány perccel „villám csapott a játéktérre, valamennyi játékos a földre zuhant, közülük kettő, a budafoki Szekeres és Kiss III a játéktéren fekve maradt. Mindkettőt ölben vitték le a pályáról. (...) Az orvosi beavatkozás, sajnos, eredménytelen volt, Kiss III meghalt".

A játékosokat a Szobi utcai kórházba szállították, tüzetes orvosi vizsgálatnak vetették őket alá. Hamarosan mindnyájan hazamehettek, Szekeres kapus is.

Kiss III László (29 éves volt, a Fradiban 17 meccset játszott 1958 és 1961 között) tragédiája nyomán az MLSZ a játékvezetők kötelességévé tette, hogy villámlás esetén azonnal szüntessék be a játékot, a bírók eleget is tettek a szabálynak, na ja, jobb félni, mint megijedni.

Ezzel együtt három évvel később újabb áldozata volt a villámlásnak. Az MTK futballistái edzőtáboroztak Dunavarsányban, éppen „gimnasztikai gyakorlatokat végeztek körben állva, amikor villám csapott le a játéktérre. Az egész csapat és az edző is a földre esett, utána azonban Szucsányi kivételével fölálltak". A csapatot a Sportkórházban vizsgálták ki alaposan, az ijedelem ezúttal is megszülte az óvatosságot. Szucsányi András (ő is 29 éves volt, az NB I-ben 156 meccse volt, hét gólt lőtt) sohasem kapott annyi szép szót, mint tragédiája jóvoltából, de ez egy másik mese (nem érdektelen).

Ma már nem hallani a villámlás okozta tragédiákról a sportban, talán azért, mert az idézett esetek jóvoltából (is) mindenki tudja, hogy a természet nem játék. Az emberi test esetén viszont mintha más lenne a mérce. Még bizonyíték is van rá, hogy – témánknál maradva – a fél vese nem oszt, nem szoroz. Scott Bavannak, az angol Tamworth kapusának egy ütközés nyomán kellett kivenni a fél veséjét, ám néhány hónappal később újra védett, az orosz öttusázó, Eduard Zenovka 1996-ban Atlantában egyéniben lett ezüstérmes hasonló műtét után. Azt viszont senki sem tudhatja, hányan voltak, akiknek nem sikerült a visszatérés, esetleg nem is gondolhattak rá. És biztosan voltak olyanok is, akik újrakezdték, mondjuk, saját felelősségükre, és...

De nem is folytatom.

Tudom, hogy mifelénk az számít igazán leleményesnek, rafináltnak, aki nem csupán ismeri a szabályokat, hanem megtalálja a kiskapukat is. A sport különösen jó terep erre, hiszen jó néhány előírása csak hasonlít a hétköznapokban elfogadottakhoz. A munkavállalásé már eleve, hiszen nehéz pontosan rögzíteni például a munkaköri leírást. Elvégre a csatárnak nem tehetem kötelezővé a góllövést, a bekknek a becsúszást.

De az egészség az más.

Még egy frissen igazolt centerhalf piaci értékéhez képest is.