FTC: Nagyon sok mindent elértünk az ultrák nélkül, de... – Doll

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 09:06
null
A Fradi vezetőedzője az ultrák segítségével lépne előre Európában
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll elégedett a klubnál zajló munkával és a csapat teljesítményével, azonban úgy érzi, ha mindenki ott lenne a stadionban, akár az európai kupaporondon is tovább lehetne lépni.

A 9.tv az ötödik Fradi családi napon készített interjút Thomas Doll-lal, aki a csalódást keltő Bajnokok Ligája-szereplés ellenére elégedetten tekint vissza az elmúlt időszakra.

„Ha egy kicsit visszatekintünk a csapat utóbbi időszakára, láthatjuk, hogy elértük azt, amiről mindenki álmodott – mondta Doll a 9.tv-nek. – Most egy kicsit türelmesnek kell lennünk. Persze olykor én is hallom magam körül a hangokat, hogy miért nem vagyunk a Bajnokok Ligájában, miért csinálom ezt vagy miért csinálom azt. A klubnál zajló munka egy folyamat, amelyhez türelem kell, okos igazolások, és még sorolhatnám. A legfontosabb, hogy visszatértünk a helyünkre. Nemrég még a negyedik-ötödik helyért kellett küzdenünk, most viszont minden egyes évben fejlődünk, ezt senkinek sem szabad elfelejtenie.”

„Gyönyörű új stadionunk van, és mi mindig mindenkit szeretettel várunk – folytatta Doll. – Jelenleg is remek emberek járnak a Groupama Arénába, a kialakult szituációról pedig még beszélni is nehéz, mert sok érvet és ellenérvet hallottunk megannyi embertől az évek alatt. Remélem, hogy egy nap mindenki visszatér és boldog lesz.”

Doll a sikeres szereplés ellenére hiányolja az ultrákat, akikkel – elmondása szerint – a nemzetközi porondon is tovább tudna lépni a csapat.

„Emlékszem, amikor az itteni edzőségem elején még a Puskás Ferenc Stadionban játszottunk, és rendre nagyszerű volt a hangulat. Nagyon sok mindent elértünk az utóbbi időben az ultrák nélkül, de el tudom képzelni, hogy ha mindenki bejönne, akkor meg tudnánk tenni azt a bizonyos következő lépést az európai kupaporondon is” – fejezte be a Ferencváros vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: Krim Ljubljana–Ferencváros

Kézilabda
1 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
4 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27
Ezek is érdekelhetik