Honvéd–Debrecen: hat gól, sok csillag

Vágólapra másolva!
2015.08.02. 17:55
null
Nagy csata dúlt a pályán, egészen az utolsó percig (Fotó: Földi Imre)
Nem sok kellett volna ahhoz, hogy harmadszor is győzzön a bajnokságban a Budapest Honvéd, de a debreceni Tisza Tibor a ráadás harmadik percében egyenlített, ezzel 3–3 lett a végeredmény a labdarúgó NB I 3. fordulójának záró mérkőzésén.


LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ

Bp. Honvéd–DVSC-Teva 3–3 (Zsidai 11. – öngól, Botka 39., Holender 48., ill. Castillion 43., Balogh N. 63., Tisza 93.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A tavaszi jó szereplését folytató Honvéd két győzelemmel indult a bajnokságban, és arra készült, hogy a Rosenborg elleni két Európa-liga-mérkőzés között lévő Debrecent is legyőzze odahaza. Kondás Elemér, a hajdúságiak mestere pihentette pár játékosát a norvégiai visszavágó előtt, de nem emiatt kezdett gyengén csapata – Zsidai László pedig egyenesen egy öngóllal sietett a kispestiek segítségére. 1–0!

Az „öngólpasszt” adó Holender Filip nem sokra rá maga is betalálhatott volna, ám csak cselsorozata sikerült mesterire, lövése már nem; majd a szélső veszélyes beadását az utolsó pillanatban mentette az érkező honvédosok elől Dusan Brkovics.

Kissé visszavett a tempóból a Honvéd, de a félidő hajrájában Botka Endre pontos lövésével (2–0) növelte előnyét – hogy a szünet előtt Geoffrey Castillion egy talán még szebb tekeréssel visszahozza a mérkőzésbe a DVSC-t. 2–1!

Hanem a szünet után Filip Holender szabadrúgásból szerzett góllal lelohasztotta a debreceni reményeket (3–1), majd Verpecz Istvánnak kellett pár nagyot védenie, hogy el ne dőljön idő előtt a mérkőzés.

A csereként beállt Tisza Tibor vezérletével tovább rohamozott a DVSC, és éppen az ő távoli szabadrúgását ejtette Kemenes Szabolcs Balogh Norbert elé, aki közelről nem hibázott. Ez nem a kapusok mérkőzése volt: 3–2!

Amikor már mindenki azt hitte, hogy szezonbeli harmadik bajnokiját is megnyeri a Honvéd, Tisza Tibor a beadás után elé csorgó labdát a bal sarokba tekerte. 3–3, soha ne lássunk unalmasabb magyar mérkőzést!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

KONDÁS: AZ UTOLSÓ PILLANATIG BÍZTUNK ABBAN, HOGY EGYENLÍTÜNK
„Bíztunk az utolsó pillanatig abban, hogy egyenlíteni tudunk. Nagyon sokat tettek a srácok ezért, nyilván vétettünk hibákat a mérkőzés folyamán, amelyekből hátrányba kerültünk, de itt a végén visszahoztuk a meccset” – nyilatkozta Kondás Elemér a mérkőzést követően a Duna Worldnek.

„Nem arról van szó, hogy későn kezdtük a hajrát, hanem kijöttünk a második félidőre, kaptunk egy gólt. A szünetre úgy mentünk be, hogy úgy gondolom, rendben lettünk volna a második félidőre. Kaptunk egy szabadrúgásgólt, onnantól nyilván sokkal nehezebb volt, de feljöttünk, és mindent megtettünk azért, hogy legalább ikszre kihozzuk” – tette hozzá a DVSC-Teva mestere.
„Nagyon nehéz úgy játszani, ha a döntések nagy része a mi sérelmünkre születik. A játékvezető nem fogott ki jó napot, mi jól játszottunk, megérdemeltük volna a győzelmet” – mondta ezt már Marco Rossi, a kispestiek trénere.
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3 3 7–1 +6 9
2. Újpest FC 3 2 1 5–1 +4 7
3. Budapest Honvéd 3 2 1 6–4 +2 7
4. Debreceni VSC-Teva 3 1 2 7–6 +1 5
5. Paksi FC 3 1 1 1 4–1 +3 4
6. MTK Budapest 3 1 1 1 4–4 0 4
7. Puskás Akadémia FC 3 1 1 1 2–2 0 4
8. Szombathelyi Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
9. Videoton FC 3 1 2 2–3 –1 3
10. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–6 –2 3
11. Vasas FC 3 3 2–7 –5 0
12. Békéscsaba Előre 3 3 2–9 –7 0

LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Augusztus 1., szombat
18.00 Újpest FC–Békéscsaba 2–0
Németh Ádám
18.00 Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Solymosi Péter
18.00
Haladás–MTK 2–2
Berke Balázs
18.00
DVTK–Videoton 1–2 Iványi Zoltán
20.30 Vasas–FTC 0–2 Kassai Viktor
Augusztus 2., vasárnap
18.00 Bp. Honvéd–DVSC-Teva 3–3 Andó-Szabó Sándor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik