DVSC: Kondás támadófutballt ígér a Fradi otthonában is

Vágólapra másolva!
2015.05.09. 09:55
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen vezetőedzője támadófutballt ígér a vasárnapi, Ferencváros elleni összecsapásra, míg Korhut Mihály, a csapat védője elmondta, nagyon szeretnének a dobogón végezni.

„Egy sportember szerintem nem szeretne a dobogóról lemaradni, mi is azt szeretnénk, ha a harmadik helyre odaérnénk, hiszen akkor kapnánk érmet legalább, és az évkönyvbe is az kerülne be, hogy a DVSC harmadik lett, nem pedig negyedik – idézi Korhutot a dehir.hu. Korhutot a dehir.hu.

„Ugyanazt a harcosságot, ugyanazt a fegyelmezett játékot és ugyanazt az offenzív játékot kell játszanunk, amit itthon is szoktunk – mondta Kondás. – A DVSC-re ez jellemző, nem nagyon szoktunk mi beállni, hanem idegenben is fölvállaljuk a támadófutballt, és nem lesz ez másképp most sem.”

A szakember sérülés miatt Nenad Novakovics, Lázár Pál, Zsidai László és Igor Morozov játékára sem számíthat a Fradi elleni rangadón.

LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 8., péntek
16.00MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 10 Szilasi Szabolcs
19.00
Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC 2–4 Erdős József
Május 9., szombat
14.00
Dunaújváros PASE–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)
Solymosi Péter
16.00
Budapest Honvéd–Kecskeméti TE (Tv: Duna) Pintér Csaba
18.30
Lombard Pápa–Pécsi MFC
Vad II István
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport1) Iványi Zoltán
Május 10., vasárnap
16.30
Ferencváros–Debreceni VSC (Tv: Duna World) Andó-Szabó Sándor
18.30
Paksi FC–Videoton FC (Tv: Sport1)
Berke Balázs
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Az állás
1. Videoton FC 26 21 4 1 62–10 +52 67
2. MTK Budapest 27 17 3 7 37–23 +14 54
3. Ferencvárosi TC 26 16 6 4 44–18 +26 54
4. DVSC-Teva 26 13 7 6 34–18 +16 46
5. Paksi FC 26 11 9 6 37–25 +12 42
6. Újpest FC 27 11 9 7 31–24 +7 42
7. Diósgyőri VTK 26 10 8 8 36–34 +2 38
8. Kecskeméti TE 26 10 8 8 30–29 +1 38
9. Puskás Akadémia FC 27 9 5 13 27–32 –5 32
10. Győri ETO FC 26 8 8 10 34–33 +1 32
11. Nyíregyháza Spartacus FC 27 8 6 13 30–42 –12 30
12. Pécsi MFC 26 5 7 14 26–47 –21 22
13. Budapest Honvéd 26 4 9 13 21–34 –13 21
14. Dunaújváros PASE 26 5 6 15 25–45 –20 20
15. Szombathelyi Haladás 26 5 4 17 18–47 –29 19
16. Lombard Pápa FC 26 4 7 15 14–45 –31 19
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva

 

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
4 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
6 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
Tegnap, 12:51

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:07

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik