FIFA: megalakult a magyar ügynökök szövetsége

Vágólapra másolva!
2014.12.01. 19:11
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség menedzsereket korlátozó határozatára válaszul megalakult az MJUSZ, a Magyar Játékosügynökök Szövetsége – írta az egyik közösségi oldalon Hrutka János játékosügynök.

„Április 1-jétől nagy változásokat tervez a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA. Egy meglepő, de számos országban nagy felháborodást keltő lépéssel próbálna szabályozni, illetve immár kontroll nélkülivé tenni a játékosügynökök tevékenységét. Több tagországnál, így nálunk is első reakcióként megalakult egy hazai érdekképviselet, a Magyar Játékosügynökök Szövetsége, amely megalapításában az összes Magyarországon bejegyzett képviselő reszt vállalt.

Az MJUSZ elnöksége megtartotta második ülését is. A legfőbb, az összes ügynök által elfogadott cél, hogy tiszta, minden résztvevő számára elfogadható viszonyok legyenek a futball ezen területén is.

Bízunk benne, hogy ez fontos, közös cél lesz mindenki számára!” – írta a korábbi ferencvárosi labdarúgó, Hrutka János, FIFA-licences játékosügynök a hivatalos Facebook-oldalán.

Mint ismert, jövő áprilistól új szabályozás lesz érvényes a játékosügynökökre, a korábbi licencek érvényüket vesztik, minden közvetítői tevékenység a FIFA és a nemzeti szövetségek joghatósága alá kerül.

Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
20 órája

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
2025.10.02. 20:38

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
2025.10.02. 12:06

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 23:35

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik