MTK: hosszabbított a 2016-ban Pestre költöző akadémia főnöke

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 13:36
Tamási Zsolt, az MTK-hoz tartozó Sándor Károly Labdarúgó Akadémia vezetője 2019-ig meghosszabbította szerződését, és elmondta, 2016-tól Budapestre költözik az agárdi bázis.
„Óriási dolgok előtt állunk, hiszen köztudott, hogy nagy infrastrukturális beruházások, fejlesztések történnek a klubban, melyek keretében a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia Agárdról Budapestre költözik, ahol modern edzőközpontként működik tovább – idézi az MTK hivatalos honlapja Tamási Zsoltot. – Jelenleg ennek a tervezésében vagyunk a klub vezetésével. Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy az említett projekt stratégiai tervét szakmailag és infrastrukturálisan is én dolgozhatom ki. Ezekben a napokban folyik ennek lezárása, vagyis a tervek elfogadtatása. A fő célkitűzés, hogy 2016 nyarától Budapesten, XXI. századi körülmények között folytathassuk a munkánkat, sőt bővíthessük kereteinket, hiszen lehetőségünk lesz arra, hogy teljes spektrumú utánpótlásképzést építhessünk az ovifocitól az U19-es korosztályig.”
Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
8 órája

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Asztalitenisz: egyesben bronz-, párosban ezüstérem az U13-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.28. 18:53

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
2025.09.28. 16:00

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.09.28. 14:32

Hoki: „Célunk, hogy nagyobb teret kapjanak a fiatalok” – Kovács Attila

Utánpótlássport
2025.09.27. 20:41

Hangyási László: Munka nélkül nincs eredmény

Utánpótlássport
2025.09.26. 19:01
Ezek is érdekelhetik