Paks: fél évre kidőlt a válogatott védő, műteni kell

Vágólapra másolva!
2014.07.17. 15:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM-Paks védője, Szabó János térdsérülést szenvedett, így valószínűleg a teljes őszi szezont kénytelen lesz kihagyni.

A Dánia elleni, 2–2-re végződő felkészülési mérkőzésen a magyar válogatottban is bemutatkozó Szabót a szerdai, Siófok elleni mérkőzés elején, már a tizedik percben le kellett cserélni, miután megsérült a bal térde.A Dánia elleni, 2–2-re végződő felkészülési mérkőzésen a magyar válogatottban is bemutatkozó Szabót a szerdai, Siófok elleni mérkőzés elején, már a tizedik percben le kellett cserélni, miután megsérült a bal térde.

A paksifc.hu tájékoztatása szerint a csütörtöki vizsgálatok után kiderült, hogy a védőt meg kell műteni, mivel elszakadt a keresztszalagja, valamint porcsérülése is van. A beavatkozást pénteken végzik el. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 25 éves játékos hosszú időre kidőlt, és minden bizonnyal az ősszel nem léphet pályára egyetlen mérkőzésen sem.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Szabó János: Élmény lenne a Fiorentina paksi fellépése, de előbb a Zsitomirt kell legyűrni

Európa-konferencialiga
2025.08.07. 06:31

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik